A cseh születésű Kozeny a Harvard Egyetem elvégzése után visszatért a
„privatizáció lázában égő” hazájába, ahol televízión és rádión keresztül
tízszeres profitot ígérve közel egymillió honfitársát győzte meg arról, hogy
adják át neki kárpótlási jegyeiket. Miután spekulációs ügyletei becsődöltek,
a cseh hatóságok 4,25 millió euró bírságot róttak ki rá tisztességtelen üzleti
magatartása miatt. Ekkor sikerült elmenekülnie, sőt közel 300 millió eurós
vagyonát is sikerült kimenekítenie ciprusi számláján keresztül. Ezután írországi
befektetései révén ír útlevelet szerzett, végül a Bahamákra költözött.
(Csehország mai napig kéri a kiadatását a bahamai hatóságoktól.)
A GAP friss jelentése szerint Kozeny 1997-ben érkezett Azerbajdzsánba. A cseh
privatizációban való részvétele miatt prágai kalózként elhíresülve ahhoz, hogy
az azerbajdzsáni állami olajcég, a Soccar privatizációjában részt vehessen – sőt,
a befektetőket is meggyőzze terve sikeréről és profitabilitásáról –, szüksége
volt hírnevének újragombolására.
Aki a hátszelet fújta