Előre sejthető volt, hogy a gazdasági válság következményei számtalan lakáshitel bedőlését okozzák majd, mivel sok család válik fizetésképtelenné, de azt senki sem gondolta, hogy ilyen hamar tömegessé válik a probléma. Lénárt Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének (bhke) elnöke (képünkön) megkeresésünkre elmondta: már tavaly ősszel is többen fordultak az egyesülethez segítségért, de az év elején a napi 30 megkeresés 300-ra emelkedett.
„A legfőbb problémát a törlesztőrészletek megugrása jelenti. Jellemző arány – mondta az elnök asszony –, hogy az eddig havi 100 ezer helyett most 180 ezer forint a fizetnivaló. Mindez annak ellenére, hogy sem a forint árfolyama nem gyengült ilyen mértékben, sem a kamatok és egyéb járulékos költségek nem emelkedtek ilyen arányban. Amikor a bankokat ennek hátteréről kérdeztük, nem kaptunk érdemi választ. Elintézik azzal, hogy ilyen kockázatokkal jár a devizahitel.”
Nem meglepő, hogy egy átlagos magyar család költségvetésében nincsen megfelelő tartalék ekkora kiadásnövekedés finanszírozására. Nem csupán akkor kerülhet bajba egy család, ha munkanélkülivé válik az egyik szülő, elég a bajhoz, ha eddig is szűkös volt a költségvetés. Lénárt Mariann elmondta, hogy évek óta látni lehetett, hogy az emberek túlvállalják magukat, azaz lényegesen több hitelt vesznek fel, mint amennyit elbírnak. „Egy átlagcsaládnak háromféle hitele van. Lakás- és autóhitel mellett személyi kölcsön vagy egyéb jellegű hitele is van, amelyből eddig a napi megélhetést finanszírozták – magyarázta a probléma gyökerét. – Így nem meglepő, hogy a panaszosok többsége nem csupán a szegényebb családok közül kerül ki. Korábban egy szűkebb csoportra korlátozódott a banki hitelkárosultak köre. Ma már a társadalom széles rétegeit érinti a válság.
A bajba jutott emberek leginkább arra panaszkodnak, hogy a bankok rendkívül rugalmatlanok, gyakorlatilag nem állnak szóba velük. Ha valakiről kiderül, hogy nem tudja kifizetni az aktuális részletet, megszüntetik a szerződést, és átadják az ingatlant egy behajtó cégnek. Ez abban az esetben is így van, ha az ügyfél írásban, szóban kifejezi a fizetési szándékát, akár kisebb összeg fizetését is tudja vállalni, illetve ha átmeneti segítséget kér. „Úgy tűnik – mondta az elnök asszony –, mintha a bankok egyáltalán nem akarnának foglalkozni a problémás esetekkel. Gyorsan túl akarnak adni az ingatlanon, hogy pénzhez jussanak. Pedig sokféle áthidaló lehetőség áll rendelkezésre, de ezek alkalmazására nem kötelezhetők a pénzintézetek. Például abba sem mennek bele, hogy átmenetileg, a nehézségekre tekintettel, valamivel kevesebbet fizessenek az ügyfelek.”
Manapság kevésbé jellemző a visszavett ingatlanok árverése. Egy gyorsabb módszer lépett a helyére.
A bankok egyfajta csomagokat hoztak létre, amelyeket – ha összegyűlt 100 ingatlan – behajtó cégeknek eladnak. Így a bank gyorsan hozzájut a pénzéhez. „A probléma ebben az – mondta Lénárt Mariann –, hogy a bankok mélyen a piaci érték alatt, jellemzően féláron adnak túl a lakásokon. Ha a hitelfedezeti érték a piaci érték 50 százaléka volt, és egy 10 milliós lakást 5 millióra értékelt a bank, most 3,8 millióért eladja. A dráma azonban nemcsak az, hogy a család elveszítette a feje fölül az otthonát, és albérletbe kell mennie, hanem az is, hogy a nyakukon marad az adósság nagy része. Ha ugyanis alacsony önrésszel, 1-2 millió forinttal vették meg a 10 milliós lakást, a 3,8 millió feletti összeg továbbra is adósság számukra, amit vissza kell fizetniük. Nem is beszélve arról, hogy gyakorlatilag elveszítették az önrészüket. Az ingatlanspekulánsok pedig milliókat nyertek az üzleten.
Lénárt Mariann szerint nemcsak ellentmondás, hanem jogsértés is van ebben a gyakorlatban. Törvény szabályozza ugyanis a hitelszerződés felmondásának a menetrendjét, az értékesítést és a határidőket, ehelyett viszont pillanatok alatt lezavarják a folyamatot, és adják el az ügyfelek feje fölül az ingatlant. Naponta 20-25 esetben keresik fel az egyesületet azzal, hogy miután értékesítették a lakásukat, az ingatlanspekulánsok a tél kellős közepén zaklatják őket, hogy azonnal költözzenek ki, pedig a törvény rendelkezik arról, hogy március 1-jéig senkit nem lehet a lakásából kirakni.
A március más drámát is tartogathat. A legrosszabb forgatókönyv szerint ugyanis azokban a családokban, ahol elárverezték a lakást, megjelenik a gyámügy, és állami gondozásba vehetik a gyerekeket, ha úgy ítélik meg, hogy a lakhatási körülmények nem megfelelők. „Ez létező fenyegetés – fogalmazott Lénárt Mariann. – Tudunk olyan családokról, ahol ez már megtörtént, és olyanokról is, akik ebben a félelemben várják a márciust.”
„Megdöbbentő, hogy egyesületként bárhova fordulunk, azaz bankokhoz, felügyeleti szervekhez vagy akár a kormányhoz, nem vesznek tudomást a helyzetről – mondta. – Azt felelik, hogy ez az adósok felelőssége, tudniuk kellett, hogy a devizahitel milyen kockázattal jár. Ki tudta volna előre megmondani, hogy gazdasági válság tör ki, és ilyen mértékben képes gyengülni a forint? Miért nem vállalja a kormány a felelősséget, ha olyan helyzetet állított elő, hogy a forinthitelek kamata kétszer olyan magas volt, mint az euróé vagy a svájci franké? Hogyan lehetséges, hogy miután kitört a válság, a kormány több száz milliárdos csomaggal sietett a bankok segítségére, az emberek problémáját pedig még meg sem hallgatja? Úgy tűnik, nem hajlandók tudomást venni a kialakult helyzetről, pedig hetente hallunk hírt arról, hogy családfők öngyilkossági kísérletet hajtanak végre, mert sehonnan sem kapnak segítséget. Jóllehet még nagyon a válság elején tartunk” – figyelmeztet Lénárt Mariann.
2009. 01. 30. (XIII/5)
