Új idők győztesei
A válság a pénzpiacokon kezdődött, az ingatlanpiac növekedésére játszó piaci szereplők elképesztő mennyiségű pénzt veszítettek el, miután kidurrant a lufi.
Ám voltak, akik éppen ezen a katasztrófán nyertek, azok, akik tudták, csak időleges a légvár építése, előbb vagy utóbb véget ér az álomvilág. A The Timesnak „A pénzügyi válság nyertesei” listáján találhatjuk Andrew Lahde kaliforniai spekulánst, aki kiugróan magas, 888 százalékos profitot ért el a válság alatt azzal, hogy az amerikai másodlagos jelzálog ellen piac ellenében fogadott/spekulált. Sajnos, neki lett igaza.
Politikai vezetők is jól jöhetnek ki a kritikus helyzetből. A CNN szerint kétségtelen, hogy Gordon Brown hírnevének is jót tett a válság. Míg néhány hónappal ezelőtt „mélyrepült” támogatottsága, mára mint a bankok megmentőjét emlegetik, hiszen előbb reagált a válságra, mint az Egyesült Államok vagy az eurózóna bármely pénzügyi központja.
Arra se számítsunk, hogy Ronalddal találkozunk a segélyért állók sorában. Hisz míg a kicsit drágább étteremláncok vészesen csökkenő forgalommal szembesülnek, addig a McDonald’snak sikerült újrapozícionálnia magát olcsó, vidám és most már egészségesebb menüt kínáló alternatívaként. Az új stratégiával a tavalyihoz képest havonta kétmillióval több fogyasztót vonz az egész világon kiterjedt hálózat, és azt is sikerült elérniük, hogy a válság alatt 11 százalékkal növekedjen profitjuk, sőt azt tervezik, hogy 4000 új munkahelyet is létrehoznak a közeljövőben.
A válság alatt Marx Károly is visszajött a divatba. Híres könyvéből, A tőkéből a német könyvesboltok 300 százalékkal többet adtak el az utóbbi hónapokban, a turisták pedig elárasztották Marx szülőhelyét Trierben a tavalyi év során. Jörn Schütrumpf, az egyik berlini könyvkiadó igazgatója szerint ennek az az oka, hogy az embereket sokkolta a pénzügyi válság, és rá kellett jönniük, hogy a gazdasági neoliberalizmus egy csalóka álom.
A válság óta a London City top ügyvédi tanácsadó irodáinak is sokkal jobban megy az üzlet. Némely ügyvéd már 900 fontos (közel 300 ezer forintos) órabért rak zsebre csődeljárási és vállalatátalakítási tanácsaiért. A világ legnagyobb mosószergyártójának, a többek között a Cillitet is forgalmazó Reckitt Benckisernek is sikerült rekordnak számító, 373 millió fontos profitot elérnie az előző negyedévben.
De erősödő piacra számíthatnak az olcsó árukat forgalmazó boltok is. A termékeit diszkontáron kínáló Wal-Martnak már eddig 16 százalékos növekedést sikerült elérnie.
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.