Olvasóink kérdései
Mit tart a spontán felépült magyar kisvállalkozások 5 legjellemzőbb szarvashibájának? Milyen 3-4 mondatos gyorsreceptet tudna ezekre adni iránymutatásként, gondolatébresztőként?
– Nagyon jó a kérdés, íme néhány gyorsrecept. A vállalkozó sokszor úgy „beleszeret” a saját ötletébe, hogy azt hiszi, ez az ötlet maga az üzleti lehetőség. Sajnos nem így van, az ötlet megmérettetése a piacon marketingtechnikákat igénylő módszerekkel dönthető csak el. Jó ötlet lehet például egy kis ajándéküzlet beindítása. Azonban nem ott és nem abban a potenciális vásárlási körzetben, ahol már több hasonló üzlet is van, s ráadásul az az üzlethelyiség, ahol ezt megvalósítani szeretnénk, egy igen eldugott – ember alig járta – utcácskában található.
Sokszor előfordul az is, hogy a vállalkozó – tőkeerejéhez és emberkapacitásaihoz képest – túl széles (termék és/vagy profil) portfólióval indul, s erőforrásait olyan szinten meg kell osztania, hogy lesz olyan terület, ahová nem jut elég ereje és figyelme, s máris elkezd veszteség termelődni. (Ne felejtsük el, hogy egy kisebb cég olyan, mint egy kisgyermek: amíg megfelelően fel nem cseperedik, nem hagyható magára!)
Fordítva is igaz lehet a helyzet, ha túlságosan „egy lábra támaszkodik” a vállalkozó, tehát olyannyira egy lapra teszi fel az üzletét, azaz egyetlen termékre és/vagy tevékenységre, hogy a legkisebb külső tényező, akár a keresletváltozás is megingathatja.
Az a tapasztalatom, hogy sokan hiszik azt magukról, hogy „csak” vállalkozniuk kell, de nem számolnak az üzleti kockázatokkal. Pedig a kockázat a vállalkozásokhoz tartozó, azok természetéből következő sajátjuk. Az a vállalkozó, aki ezekkel nem számol, könnyen megrendül személyében az első komolyabb krízis beálltával, de akár a cég maga is „bedőlhet”.
Azonban lehet mindezekkel szemben jól védekezni: egy konzekvens, több verziót is végiggondoló és kalkuláló üzleti tervvel. Ekkor még kockázatmentesen, az íróasztal mellett – persze a megfelelő piaci vizsgálatok segítségével – kipróbálható egyfelől az, hogy ezt személyünkben bírni fogjuk-e, és kitartóan végigvisszük-e a vállalkozást. (Megjegyzés: ne feledjük soha, hogy vállalkozni, az nem egy foglalkozás a sok közül, hanem életforma!) Másfelől az is vizsgálható, hogy működőképes lesz-e az elképzelt cégünk. Ha már eleve, az üzleti terv készítésének kötelező számításai alapján az derül ki, hogy semmilyen nyereség termelésére nem vagyunk esélyesek, sőt mi több, még az első év végére sem érjük el a fedezetet, jobb, ha inkább bele sem fogunk!
Ugyanakkor a türelmetlenség is veszélyes lehet. Ha valaki az azonnali megtérülés követelményét tekinti elsődlegesnek, könnyen elszalaszthatja egy – a későbbiekben akár jól jövedelmező – vállalkozás lehetőségét, hisz köztudott, hogy egy induló cég kezdetben nem tud teljes kapacitáskihasználással működni, így a hozadéka sem lehet maximális.
Mindent egybevetve ezért is alapvető egy reális, ugyanakkor több verziót végigpróbáló üzleti terv elkészítése, az alapvető számok tekintetében akár 2-3 évre is előretekintve!
Milyen tanácsokat tud adni arra vonatkozóan, hogyan kerülje el korunk magyar mikrovállalkozója azt, hogy a saját vállalkozásának rabszolgája legyen, amikor mindent ő csinál, mindennek a végén ő áll, elfogy az ideje, stresszes az élete, stb?
– Az a vállalkozó, aki nem vagy nagyon nehezen fogadja el annak tényét, hogy amíg az üzlet be nem indul, nem stabilizálódik, s a végén növekedni, piaci értelemben terjeszkedni, sőt fejlődni nem kezd, addig bizony „a cég rabszolgája”, az nehéz napokat fog átélni a vállalkozása ezen szakaszában. Meredekebben fogalmazva, ha ezt valaki nem igazán tudja jól elfogadni és kezelni, az az ember jobb, ha nem fog vállalkozásba. Hasonlít ez a helyzet kissé ahhoz, amikor az aggódó szülők, tanárok vagy pszichológusok sem javasolják annak a fiatalnak a szülővé válását, aki nem tud(na) a gyermekéért „értelmes” áldozatot hozni, mert szemlátomást még nem érett erre a szerepre.
A cégnek drasztikusan változnia kell, mégpedig úgy, hogy az addig „személyfüggő” és laza, családias munkamegosztásban működő céget rendszerré kell alakítani. Tehát az intézményes működésre és tartós fejlődésre kell alkalmassá tenni, kialakítani a profi menedzsmentet és azzal együtt meghatározni és megerősíteni a „szabályelvű” működtetés lehetőségét. Ezután már garantáltan vége lesz – sőt, ismétlem, vége is kell, hogy legyen – a „mindent a vállalkozó csinál” típusú stresszes életnek. Új szerepek és új korszak vár a vállalkozóra. Ez egy kicsit olyan, mint mikor a gyermekünk felnő, és „elengedjük”, és el is kell engednünk a kezét. Kár, hogy mindez, amint némely szülőnek, úgy igen sok vállalkozónak is nehezen megy.
Egyesületünk több tagjával együtt alátámaszthatjuk, hogy munkánk során azt tapasztaljuk: sok-sok vállalkozás válságba jutásának áll a háttérében a fenti átalakulásra való hajlandóság hiánya vagy felemás megoldása.
(Továbbra is várjuk olvasóink kérdéseit az [email protected] címre)
2009. 03. 20. (XIII/12)
