A vártnál nagyobb kereslet mutatkozik munkahelymegőrző támogatásokra. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványon (OFA) keresztül elosztott 6 milliárd forint január 23-a óta pályázható, és már február végén közölték a pályázatok befogadásának felfüggesztését a keret kimerülése miatt. Már csak az Új Kilátások Programra – mely az elbocsátás előtt álló dolgozók segítését célozza – fogadnak igényléseket március 30-áig. A munkahelyek megőrzésének, illetve új munkahelyek létrehozásának támogatását célzó programok az OFA-nál már a lezárás szakaszában vannak.
Az állami forrásokból nagyobb részt képviselő, többségében még szabad 10 milliárd forint szétosztása a regionális munkaügyi központok hatáskörébe tartozik. A pályázati feltételek az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján olvashatóak. A forrásokat várhatóan április végéig lehet igényelni, az azonban nem látható előre, hogy kitart-e addig a keret. Az elkülönített összegből elsősorban munkahelyek megőrzését kívánják elősegíteni: lehetőség van a fizetendő járulékok legfeljebb 75 százalékát támogatásként igényelni, vagy csökkentett munkaidőt bevezetni, és a dolgozók bérét az állami forrásból kipótolni a korábbi fizetés 80 százalékáig. Amennyiben a munkahelyek már nem megtarthatóak, lehetőség nyílik az OFA-programban leírtak szerinti „humánus elbocsátás” finanszírozására is. Az elbocsátottaknak munkát kínáló vállalkozások szintén pályázhatnak a támogatásra.
További 30 milliárd forint áll rendelkezésre a munkahelyek megmentésére európai uniós forrásokból, várhatóan április végétől. Ebből 20 milliárd a mikro-, valamint kis- és középvállalkozások, 10 milliárd pedig a nagyvállalkozások számára lett elkülönítve. A program legfőbb eszköze a négynapos munkahét bevezetése, illetve képzések szervezése.