A konstrukció lényege az, hogy a dolgozók havonta meghatározott összeg befizetésével (havonta átlagosan 3000 forint) gyakorlatilag biztosítást köthetnek saját állásukra. Így amennyiben átmenetileg munkanélkülivé vagy keresőképtelenné válnának, a biztosító fizet akár 9–12 hónapon keresztül is.
A lehetőség népszerűségét mutatja, hogy egy év leforgása alatt közel 11 ezren kötöttek szerződést. Fontos tudni azonban, hogy számos megkötés szerepel a szerződésekben. Meg van határozva az életkor: 22–55 év közötti korosztály számára elérhető csupán. Ezenkívül Magyarországon bejelentett lakhellyel kell rendelkezni egy évnél hosszabb ideje, legalább heti 30 órában kell dolgozni alkalmazottként határozatlan idejű munkaszerződéssel.
Azok, akik vállalkozók vagy határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazzák őket, illetve kölcsönzött munkaerőként dolgoznak, nem köthetnek ilyen biztosítást. Szintén fontos, hogy a szerződés megkötése és az elbocsátás között legalább fél évnek kell eltelnie ahhoz, hogy fizessenek a biztosítók. Jellemzően a nettó bér 80 százalékára kötnek biztosítást, de limitálták a felső határt: a legmagasabb havi kifizetés nem haladja meg a 120 ezer forintot.
A szerződés áttanulmányozásakor érdemes figyelni a kizáró okokra. Nem fizetnek ugyanis a biztosítók abban az esetben, ha közös megegyezéssel vagy csoportos leépítéssel válik meg a dolgozótól a cég. Kizárólag az önhibáján kívüli elbocsátás esetén érvényes a szerződés. Szintén nem fizetnek a biztosítók, ha rendes, illetve rendkívüli felmondással szűnik meg a munkaviszony.
Jelenleg az Allianz, az Union, illetve az ACE European Group, valamint a Cardif Biztosítónál is lehetséges jövedelemkiegészítésre biztosítást kötni. De nagyobb összegű hitelfelvételnél a bankok gyakran kikötik, hogy élet- és vagyonbiztosítás mellett a munkanélkülivé válás esetére is legyen biztosítása az ügyfélnek.
Az Union abban az esetben is fizet, ha átszervezés vagy létszámcsökkentés miatt szűnik meg az állás. Az ACE és az Allianz nem köt szerződést egyéni vállalkozókkal vagy próbaidős munkavállalókkal. Hasonlóképpen hátrányos, ha már folyamatban van a felmondása, vagy ha már bejelentették a csoportos leépítést. De a táppénzen, a gyesen, a gyeden lévők, illetve a nyugdíjasok sem jogosultak erre a biztosítási formára.
Különbség van a havidíjakban, illetve a kifizetések maximumát illetően is. Az Unionnál legfeljebb havi 150 ezer forint kapható, az ACE és az Allianz esetében pedig 120 ezer forint a plafon.
Az ACE-nél a havidíj 2900 forint, az állását elvesztett személy a korábbi jövedelmének 80 százalékát, de maximum 120 ezer forintot kaphat. Az Allianznál a havidíj lényegesen magasabb, 10987 forint, miközben szintén 120 ezer forint a felső határ.
Szintén fontos különbség, hogy amíg az Allianz és az ACE kilenc hónapon keresztül fizet a munkanélküliség időszakára, addig az Union egy évig.
A biztosítók ezen időhatáron belül vállalnak kötelezetséget, ám az elhelyezkedés automatikusan megszünteti a járandóság átutalását.