György esete nem egyedülálló. Hazánkban kétmillióra tehető azoknak a száma, akik betöltötték a negyvenöt évet, számukra már komoly nehézséget okoz az elhelyezkedés. Még inkább kritikus az ötvenes korosztály helyzete, hiszen ha elvesztik a munkájukat, szinte csak a csodával határos módon tudnak új állást találni. Nemcsak a napi megélhetés, a hitelek törlesztése válik kritikussá, hanem a nyugdíj szempontjából is nehéz helyzetbe kerülnek. Furcsa (?), de az elmúlt két évtizedben egy kormány sem foglalkozott érdemben ezzel a „demográfiai bombával”.
Az ötvenes korosztály kritikus helyzetét sokáig lehetne taglalni. A Pest környéki agglomerációban élő Ildikó gazdasági diplomával rendelkezik, álláskeresését mégis több paraméter – így több mint negyven életéve és gyermekeinek megléte – hátráltatja. Legutóbbi próbálkozása – amikor egyébként minden szakmai szempontnak megfelelt mind a kiírásban, mind a személyes találkozó során is – végül azzal a mondvacsinált ürüggyel hiúsult meg, hogy az állást hirdető bank a „válság idején inkább takarékoskodik”. Ezért nem áldoznak pénzt a munkába állásához szükséges, a bankok pénzügyi hátterét tekintve nevetségesnek tűnő, alig néhány ezer forintos, csupán pár napos szakmai tréningjére.
Persze azért pozitív ellenpéldák is akadnak. Az ugyancsak ötven felett járó, adminisztratív állásban dolgozó Éva tavaly nyáron értesült arról, hogy cégének hazai irodája – egyben munkahelye is – egy hónap múlva lehúzza a rolót. Éva természetesen kétségbeesett, de nem akarta megvárni, míg a talaj teljesen kicsúszik a lába alól. A hölgy vett egy mély lélegzetet, és tudatosan elkezdte tervezni továbblépését. Álláskeresési kézikönyvek alapján profi pályázati anyagot, önéletrajzot szerkesztett, karrier-tanácsadóhoz is fordult. Ahogy telt-múlt az idő, elkeseredettségében már végzettségének és gyakorlatának teljesen ellentmondó, alulfizetett árufeltöltői vagy kasszás munkát is elvállalt volna valamelyik hipermarketben vagy gyorsétteremben.
A karrier-tanácsadó ennek ellenére azt javasolta, hogy várja ki a legmegfelelőbb lehetőséget, és ne adja fel. Kitartását hamarosan siker koronázta – mára egy végzettségének és fizetési igényeinek megfelelő munkahelyen dolgozik.
A fenti csupán néhány Herczku Mónika karrier-tanácsadó praxisából és tapasztalataiból – a hazai viszonyokat azonban kétségkívül jól szemlélteti. „Annak ellenére nehéz elhelyezkedniük a negyvenöt év felettieknek, hogy nagy rutinnal, munkatapasztalattal, igen komoly szaktudással, céges referenciával rendelkeznek. Ennek ellenére igen gyakran szenvednek el diszkriminációt az álláskereséskor. Természetesen vannak pozitív példák is: egyre több munkáltató ismeri fel, hogy akkor lesznek a legeredményesebbek és termelékenyebbek, ha a munkaképes korú korosztály minden résztvevője aktívan kiveheti a részét a munkahelyi feladatok végzéséből. Jó példa erre többek közt az IKEA és a Magyar Posta, amelyek már egy ideje felismerték a probléma jelentőségét” – tájékoztatott Vadász János, a negyvenöt év felettiek foglalkoztatását elősegítő, 2007 óta működő Szenior Foglalkoztatási Szövetség elnöke. A szövetség állásbörzéket szervez, jogi tanácsokkal és állásajánlatokkal igyekszik segíteni ezt a korosztályt.
Sajnos azonban nem mindenki jár szerencsével. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a munkanélküli időszak első felében még nagyobb az elhelyezkedés esélye. Vadász János hozzáfűzte, hogy az életkoruk miatt elhelyezkedni képtelen álláskeresők helyzete sajnos elég tipikus és jellemző utat jár be. Többségüket a végkielégítés és az álláskeresési támogatás pár hónapos kifutása után alibitanfolyamról tanfolyamra és képzésprogramokról képzésprogramokra tologatja az állami foglalkoztatási rendszer – így legfeljebb egy új, lehet, hogy a piacon ugyancsak kevéssé piacképes végzettséget kapnak, mégis legalább jár a minimálbérrel egyenértékű támogatás a részükre. Ezek után többnyire a szociális segély és a közmunkaprogramok vagy az anyagilag előnytelen helyzetet eredményező előnyugdíjazás marad azoknak, akik sajnálatos módon kiestek a piac körforgásából. Meg persze a képzettségnél alacsonyabb szintű és anyagilag is kevéssé díjazott fusimunka vagy feketézés.
„A tapasztalatok szerint a munkáltatók sajnos több okból kifolyólag hajlamosak mellőzni az »idősebb korosztály« képviselőit. Egyrészt tartanak a negyven-ötvenéves korosztály hiányos idegennyelv-ismeretétől, valamint az informatikai háttértudásukban sem bíznak eléggé. Másrészt viszont épp a munkában eltöltött hosszú évek és a gyakorlat is hátráltathatja a korosztályba tartozók elhelyezkedését: számos munkáltató tart ugyanis a megváltoztathatatlannak tűnő, bevett szokásoktól. Úgy vélik, hogy nehezebben sajátítják el az új ismereteket, illetve nem annyira kompromisszumkészek. Ráadásul a cégek nagy része az évek alatt felgyülemlett tapasztalatot sem tudja vagy feltétlenül szeretné anyagilag a helyén kezelni, kellő mértékben megfizetni” – hívja fel rá a figyelmet Herczku Mónika karrier-tanácsadó is.
Amit viszont ez a korosztály mindenképpen megtehet magáért az, hogy nem hagyja visszaesni, megfenekleni idegennyelv-tudását és informatikai ismereteit. Vagy ha ez már megtörtént, vagy eddig sem rendelkezett ezekkel, ideje a fenti készségeket feljavítani, szinten tartani, vagy ha épp szükséges, elsajátítani. Ezenfelül a negyven-ötvenéves korosztály számára – ha valóban hatékony kíván lenni az álláskeresésben – hatványozottan érvényes a nem formális csatornák, azaz az ismerősök, a rendelkezésre álló kapcsolatrendszerek szerepe és segítségül hívása. Ezeknek az álláskeresőknek tehát elsőként a barátok, ismerősök körében kell szétnézniük és érdeklődniük állásügyben.
2010. 02. 12. (XIV/6)
