Év eleje óta huzakodnak az unió vezetői azon, mit kezdjenek az államcsőd közelébe jutott Görögországgal. Hónapokig tartott a polémia az elvi kérdésekről – megsegíthető-e, megsegítendő-e egy renitens, adataival csaló ország –, miközben nem vették észre, hogy a halogatás miatt már az egész Európai Unió pénzügyi stabilitását veszélyeztető mértékűre terjedt a „görög tűz”. Miután sikerült beláttatni a németekkel, hogy az egész euróövezetet, sőt a saját gazdaságuk stabilitását is kikezdheti a görög válság, villámgyorsan döntöttek: 28 milliárd eurót dobtak be a már formálódó nemzetközi segélycsomagba. Az EU tagállamai közül sokan az IMF-fel karöltve összesen 110 milliárd eurót nyújtanak 3 évre 5 százalékos kamatra – természetesen igen szigorú megszorító intézkedések fejében. Ezzel az eddig példa nélküli nagyságú segélycsomaggal megmenekült Görögország a közvetlen államcsőd veszélyétől, de középtávon még számtalan probléma borítékolható.
Jeórijosz Papandreu kormányfő kötelezettséget vállalt arra, hogy 21-ről 23 százalékra növeli az áfát, emeli a luxusadót, a jövedéki termékekért (a benzinért is) 10 százalékkal többet kell fizetni, miközben 3 évre befagyasztja a béreket, a nyugdíjakat, és elvonja a közszféra 13., illetve 14. havi juttatásait. A felsorolt intézkedések nem véletlenül csengenek ismerősnek számunkra, hiszen mindezeket az IMF válságkezelő metódusa diktálja; hozzánk hasonlóan a görögöket is negyedévente ellenőrzik majd a „pénzosztók”. A mediterrán ország problémája nagyságrenddel súlyosabb a miénkhez képest: a mi államháztartási hiányunk töredéke volt a görög 13,6 százaléknak. Az államadósságunk 76 százalék volt, szemben a görög 115 százalékkal, mely esetünkben a segélycsomag miatt 80 százalékra emelkedett, ám a görögöknél 140 százalékra is megugorhat. Szintén jelentős különbség, hogy amíg nálunk az idén már kis mértékben növekedhet a gazdaság, Görögországban tovább romlanak az esélyek: idén eredetileg 2 százalékos visszaesést prognosztizáltak, ám most 2,5 százalékra teszik a recesszió mértékét. Mindezek összességében igen nehéz feladat elé állítják a görög kormányt – amely egyébként több milliárdos növekedési csomag meghirdetésével nyerte meg tavaly a választásokat –, de a lakosságot is, hiszen a kilábalás hosszadalmas és valóban fájdalmas lesz.
Sajnálatos módon ebben az esetben (is) az euró bumerángként működik. Mindent, a csalásokat is az euróövezetbe való belépésért és bentmaradásért vállalták a görögök, most, a válságkezeléskor pedig éppen az euró köti őket gúzsba. A közös valutára való átlépéssel ugyanis minden állam elveszíti a monetáris függetlenségét. Így a görögök ebben a kritikus helyzetben nem élhetnek azokkal a monetáris eszközökkel, amelyek pedig hathatósan javíthatnának a helyzetükön. Nem értékelhetik le a valutájukat (ami a Bokros-csomag része volt), nem „játszhatnak” a jegybanki alapkamatukkal sem. A görögországi események túlmutatnak önmagukon. Nemcsak egy ország vált problémássá, hanem mindez rámutat az Európai Unió, illetve maga az euróövezet sebezhetőségére, sőt működésképtelenségére is. Nem meglepő tehát, hogy az eset kapcsán felerősödtek az eurószkeptikus hangok. Sokan ugyanis szarvashibának tekintik, hogy az euró megalkotói nem készítettek forgatókönyvet a mostanihoz hasonló esetre, így most, a baj idején nincs használható eszköz kéznél. Sokan éppen a hónapokig tartó halogatást tartják óriási hibának, hiszen ezalatt elbizonytalanodtak a befektetők, ami az egész térségre, az euró árfolyamára negatív hatással van. A halogatás miatt folyamatosan emelkedett a görög államkötvények kockázati felára, mára már megközelítette azt a szintet, amit szinte lehetetlen kigazdálkodni.
Mások önmagában azt az elképzelést is bírálják, egyáltalán hogyan lehet egy kalap alá venni ennyire különböző gazdasági fejlettségű országokat, és egyazon elvárás alá kényszeríteni például Németországot és Portugáliát, Hollandiát vagy Szlovákiát – nem is beszélve az euróbevezetés előtt álló volt szocialista vagy balkáni országokról. Amíg egy fejlett gazdaságú ország viszonylag könnyedén meg tud felelni az euróövezet stabilitását célzó maastrichti kritériumoknak, addig a fejletlenekét gyakorlatilag gúzsba köti, és jelentősen hátráltatja a fejlődésüket, lelassítja a gazdaságukat. A válság miatt pedig láthatóan már a fejlettebb országok sem tudják betartani ezeket a kritériumokat. A bírálók úgy vélik, az euróövezet alapvető problémájához nem szükséges világválság, sem államcsőd, a rendszer önmagában hordozza a válságot. Vannak, akik „Európa Lehman Brothers”-eként beszélnek Görögországról. Erre alapozva hangoztatja egyre több elemző, hogy ebben a formájában nem maradhat fenn hosszú távon az euróövezet. Maga Sarközy francia elnök is kifejtette: a görög helyzet rendezése kapcsán az EU legitimitása forog kockán.
Elemzők arra is figyelmeztetnek, hogy a giga mentőcsomag nem oldja meg önmagában a görög válságot, sem az euróövezet napvilágra került gyenge pontjait. A csomag csupán rövid időre konzerválhatja a mostani helyzetet. Nem kizárható ugyanis, hogy azok a befektetők, akik eddig még tartották a befektetéseiket, megvárják a csomag biztosította konszolidációs helyzetet, majd ezután gyorsan kiveszik a pénzüket a görög kötvényekből. Ez a folyamat már január óta zajlik, és már most érzékelhető gondot okoz a helyi bankoknak, de ha tovább folytatódik, akkor a 110 milliárdos csomag ellenére összeomolhat Görögország.
2010. 05. 07. (XIV/18)
