Szinte menekülnek a pénzügyi befektetők az eurótól, amint lehet, eladják az uniós valutában jegyzett kötvényeiket, egyéb befektetéseiket, és a biztonságosnak számító svájci frankba, illetve az amerikai dollárba fektetnek be. A frank nemcsak a forinthoz képest hihetetlenül erős (lapzártánkkor átlépte a 218-as árfolyamot), hanem az euróhoz képest is. A svájci jegybank egyelőre nem találja az ellenszerét a tendenciának, bár kormánytisztviselők kijelentették, nem érdekük az ultraerős frank. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint további erősödésre kell felkészülnünk. Pillanatnyilag nem tudható, hogy hol áll meg az árfolyam, de nem zárható ki, hogy hamarosan 230 forintot is kell adnunk egyetlen alpesi devizáért.
Az elmúlt másfél hónapban a frank 186-os árfolyamról 215-re erősödve 400 milliárd forinttal „növelte” a devizaadósok terhét. Így ebben a rövid időszakban akár 10 ezer forinttal is megdrágulhatott a havi fizetnivaló. Egyelőre nem tudható, mi az a határ, ahol már tömegek nem tudják kigazdálkodni a megemelkedett törlesztőrészleteket, és sorra dőlnek be a hitelek, de a tartósan erősödő tendencia ettől a drámai ponttól errébb is nagy kihívást jelent.
Elsősorban az adósok számára okoz kihívást, hiszen 10-20 ezer forintos többletkiadást kell kigazdálkodni havonta, ingatlan-eladásnál pedig 1-2 millióval is többet kell visszafizetni a banknak, amit nehéz behozni a jelen ingatlanpiaci árak mellett. Nem egyszerű tehát megszabadulni a devizahiteltől.
De az ultraerős frank kihívás az állam számára is. A devizahitelek oly mértékben „szaporodtak” el, mely már nemzetgazdasági kockázatot jelent, főként ha további erősödés miatt tömegek válnak fizetésképtelenné, nem beszélve a vállalkozásokról, melyek között szintén gyakorinak számít ez a fajta eladósodás. Az új kormánynak salamoni bölcsességre van szüksége ahhoz, hogy ebben a kritikus helyzetben minden résztvevő számára megnyugtató megoldást találjon a lehető legkisebb áldozat árán. Mindezt olyan határozottan kell végrehajtania, hogy egy percre se kerüljön veszélybe a 3,8 százalékos deficitszám, hiszen ellenkező esetben újfent rohamos gyengülésbe kezd a forint, ami csak tetézi a bajt.
A jelek szerint a kormány nehezen találja a megoldást, sajtóhírek szerint már az IMF-hez fordult, hogy az eddig fel nem használt hitelkeretet erre a célra igényelje, amely miatt azonban tovább halmozzuk az államadósságot. Elemzők egy része nem is tartja jó ötletnek a svájcifrank-hitelek forintra való átváltását. Egyrészt túl sokba kerül, a forinthiteleken lényegesebben magasabb a kamat, ami miatt a mostaninál is magasabb lenne a törlesztőrészlet. Ennél megnyugtatóbb és olcsóbb lenne, ha euróra váltanák át a svájcifrank-hiteleket.
A bankok számára is kihívás ez a téma, hiszen nemcsak a tömeges bedőlések réme fenyegeti őket, hanem a 200 milliárdos bank- adó is. Eddig hiába tiltakozott és érvelt az európai és a hazai bankszövetség a gigászi bankadó ellen, és fejtették ki várható negatív hatásait, a kormány – egyelőre legalábbis – nem hátrál.
Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa lapunk megkeresésére kifejtette: „Beláthatatlan következményekkel járna, ha a kormánynak sikerülne bevezetni a pénzügyi szektort sújtó 200 milliárdot. Ha egyáltalán itt maradnak a bankok, az anyaintézmények minden bizonnyal kivonják a forrásaikat, amit egyébként a válság idején sem tettek meg. Még nem eldöntött, hogy mire vetik ki az adót, de bármi is legyen az adóalap, a bankok várhatóan csökkentik, illetve részben leállítják a hitelezést, ami kétségtelenül súlyos következménnyel járna a gazdaságra nézve. Másrészt várhatóan eladják a jelentős mennyiségű állampapírjaikat, ami pedig kamatemelkedést és forintgyengülést hozhat magával. Eközben lelassulhat a gazdasági növekedés, sőt akár recesszióra válthatunk. Valószínűleg a kormányban nem gondolták végig az ilyen mértékű bankadó következményeit” – fogalmazott a szakember.
Az unióban is döntés született a bankadó bevezetéséről, de összehasonlíthatatlanul kisebb mértékről van szó a magyar elképzeléshez képest. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy az európai példákkal szemben a hazai bankok nem kaptak állami segítséget a válság idején. Az FHB és az OTP kért és kapott támogatást, ami piaci kamatozású hitel volt, s mindent vissza is fizettek. Várhegyi Éva szerint felelőtlen politizálás jele az, hogy úgy jelentette be a 29 pontot a kormányfő, hogy az alapját jelentő 200 milliárdos bankadóval kapcsolatban előzőleg sem megegyezés, sem egyeztetés nem történt. Ha pedig nem áll elő ez az összeg, minden borul: a 3,8 százalékos államháztartási hiánytól kezdve az adócsökkentésig bezárólag. „Ez nem más – tette hozzá –, mint felelőtlen kalandorpolitika.”
2010. 07. 02. (XIV/26)
