2009 nyarán XVI. Benedek pápa kiadta harmadik enciklikáját Caritas in Veritate (Kegyesség az igazságban) címmel. Bár ennek megjelentetését korábbra tervezték, a Vatikán így szeretett volna megfelelő választ adni az egyre jobban kibontakozó gazdasági válságra. Azóta az üzleti és jogi szakértőknek elég idejük volt arra, hogy rágódjanak a pápa szavain, és eldöntsék, mit is üzen a katolikus egyházfő a vállalati vezetés számára. Erre vállalkozott nemrég pár katolikus kötődésű közgazdász is.
Antonio Argandoña, egy spanyol üzleti főiskola (IESE) – és egyben az Opus Dei intézménye – közgazdászprofesszora egy rövidebb tananyag keretében arra használta fel Benedek pápa értekezését, hogy pontosítsa a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának (VTF) helyes módját. Véleménye szerint a VTF hiányosságainak oka a sok eltérő megközelítés, hogy a VTF-et morális kötelezettségnek tartják vagy csupán eszköznek a kívánt cél eléréséhez. Argandoña véleménye szerint a pápa észrevétele a VTF-fel kapcsolatban alapvetően etikai: a VTF-nek önkéntesnek kell lennie, hiszen annak mikéntjét leginkább maguk az alkalmazottak és a cégvezetők tudják meghatározni, nem pedig külső megfigyelők vagy aktivistacsoportok.
John Breen, a Chicagói Loyola Egyetem professzora ezt az enciklikát egy régi, az iparosodás elleni tradicionális pápai kritikaként jellemzi, mely visszanyúl 1891-be Leó pápáig. A Harvard Journal of Law and Public Policyben megjelent írása szerint Benedek pápa üzleti élettel kapcsolatos kritikája még elődjénél is messzebbre megy. Az egyházfő szerint hibás maga a gondolat, miszerint az üzleti élet csak a pénzszerzés miatt létezik. „A társadalom szolgálata helyett a profitra koncentrálni eltorzult magatartás.” Sőt mi több, maga a vállalati forma „az egyéni, személyes felelősség feladásához vezet”. Azzal, hogy a menedzserek csak a befektetőknek próbálnak imponálni, elmulasztják értékelni tevékenységük szélesebb körű morális hatásait. Benedek pápa láthatóan azok táborába áll, akik szerint a vállalatoknak inkább a társadalom felé van beszámolási kötelezettségük, mintsem a részvényeseik felé.
Két másik szaklap is hangsúlyosan foglalkozott az utóbbi időben XVI. Benedek elveinek gyakorlati értelmezésével. A Caritas in Veritate egyik részében Benedek pápa a globalizációt és a tradicionális politikai hatalom kihívásait értelmezi: „A politikai hatalom helyi, nemzeti és nemzetközi szinten az egyik legjobb módja annak, hogy irányt adjunk a gazdasági globalizáció folyamatának.” Tehát, szűrték le többen, a pápa nem kedveli a globalizációt, mely szerinte „szomszédokká tesz bennünket, de nem testvérekké”. A mikrotársadalmakat viszont dicséri, habár a jelenlegi, globális problémák megoldására nem tesz „lokális” javaslatot.
Egy bajor üzleti főiskola tanárai – a pápa írásán felbuzdulva – azon fáradoznak, hogy a jótékonykodást beépítsék a vállalatvezetési elméletekbe. Felszólítanak a „leereszkedő” hangnem és a kizárólagos profittermelési cél elhagyására. „Inkább jótékonykodó szellemiségű diákok kinevelésére kellene összpontosítani!” Benedek pápa enciklikáját felhasználva arra keresik a választ, hogy a profitorientált cégek hogyan tudnának tanulni nonprofit társaiktól. Ahogy azt a Pármai Egyetem tanárai is kifejtették: a non-profit szervezetekkel való szoros együttműködés „aktív polgárokká” teszi a profitorientált vállalkozásokat, melyek így hozzájárulhatnak egy „kiegyensúlyozottabb és emberibb gazdaság kiépítéséhez” – amit a pápa írása is vizionál.
A pápa enciklikájának utolsó része a cégvezetők hitéről szól: „A keresztény vállalkozó… úgy hoz döntéseket, hogy közben nem felejti el, hogy mint személy, belső értékei nem a saját erőfeszítéseitől függnek… Sokkal inkább, tudja, hogy Isten feltétlen szeretete az, ami őt létezésben tartja.” A Caritas in Veritate egyértelművé teszi Benedek pápa véleményét: az erkölcsös személy – az üzleti életben és azon kívül is – keresztény ember. Emiatt nehéz általánosítani az ő tanítását a menedzserekre, akik viszont lehet, hogy nem azok. (Összeállította: Uzoni Simon Péter)
2011. 02. 18. (XV/7)
