„Az önkéntes munka olyan szabadon választott, kényszer és ellenszolgáltatás nélkül, más(ok) javára végzett tevékenység, amely anyagi érdekektől mentes. Ugyanakkor az önkéntességen alapuló munkavégzés (segítés) azt is jelenti, hogy a segíteni szándékozó állampolgár – vagy polgárok közössége – szabad akaratából oda ajánlja fel térítésmentesen a munkáját, oda csatlakozik, ahová akar” – írja Zentai László szociális és nyugdíjügyi szakértő az egyik tanulmányában.
Hazánkban évente mintegy 400 ezren kapcsolódnak be a legkülönfélébb civil szervezetek programjaiba önkéntesként. Ez összesen 35,5 millió munkaórát és mintegy 18 milliárd forint pluszt jelent a nemzetgazdaság számláján. Ez a teljesítmény nagyjából 17 500 fő, teljes állásban foglalkoztatott munkavállalóénak felel meg – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi összesítésében.
Az Önkéntes Központ Alapítvány például fennállása óta 100 sikeresen levezényelt projekten van már túl. A lelkesedés és az érdeklődés is egyre nagyobb – igaz, a céges oldallal gyakran nem kis munka megértetni az önkéntes programok hasznosságát. Egyrészt nehéz olyan számszerűsíthető érvanyagra hivatkozni, amely a céges oldalon anyagi vonatkozásban megmutatkozna. Másrészt szükség van egy olyan moderátorra is, aki kommunikálja a megsegítendők valós szükségleteit az önkéntes projekteket tervezgető cégek felé. Sok embert fenyeget ma az a veszély, hogy egész életét egy üvegfalú irodaházban tölti le, elzárva a valós társadalomtól. Így nem csoda, ha a versenyszféra bizonyos szegmenseiben sokan még mindig hitetlenkedve fogadják, hogy például egy vidéki óvodának nincs elegendő pénze festésre és a festést kivitelező szakemberek megbízására.
„Az önként végzett munkát preventívnek is tekinthetjük, hiszen megelőző, gyógyító hatást gyakorol az állampolgárra mint egyénre, de egyéni hasznosságán túl jelentős társadalmi haszna is van, hiszen széles társadalmi körben intézményesíti az önkéntes segítés jogviszonyát. Az önkéntességben juthat kifejezésre az állampolgári elkötelezettség és felelősségvállalás, amelyben jelentős szerepe van az egymás közötti bizalomnak” – folytatja korábban idézett művében Zentai. Többek között ennek szellemében rendszeresen segíti önkéntes munkával és egyéb karitatív akciókkal a hazai segélyszervezetek munkáját a Tesco (lásd keretes írásunkat), a GlaxoSmithKline gyógyszercég és a Whirlpool. Így a munkahelyi csapatok összekovácsolása mellett a szolidaritásérzék is fejlődik – vallják a szakértők. A Roche gyógyszergyártó cég önkéntes akciócsoportja például miskolci családok átmeneti otthonait újította fel. A Vodafone folyamatosan támogat és segít karrierje építésében négy tehetséges roma fiatalt. Példamutató az is, hogy Magyarország első asszonya is rendszeresen jótékonykodik. A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is, valamint rendszeres résztvevője és arca a szervezet megmozdulásainak, karitatív akcióinak – országszerte.
A fentiek dacára itthon azért van még mit tanulni, hiszen a kép hazánkban a pozitív példák ellenére is felemás. „Az önkéntes munka hazai helyzetét jelen pillanatban egy hétmérföldes babacipővel lehetne a legjobban szemléltetni – azaz párhuzamosan élnek egymás mellett a legprofesszionálisabb, élvonalbeli gyakorlatok és a kezdetleges, amatőr próbálkozások is” – mondta a karitatív vonulatról Dr. Radácsi László, a HBLF Partnerség és Önkéntesség Munkacsoportjának vezetője, aki vállalati tanácsadói praxisa mellett több civil szervezet alapításánál is bábáskodott az elmúlt években.
Nem meglepő tehát, hogy a karitatív tevékenységek területén is érdekes kettősség jellemzi honfitársainkat. „Míg a magyarokat a világ legindividualistább nemzetei között tartják számon, a karitativitási hajlandóságot és szándékot vizsgáló felmérésekben is rendre a világ élvonalába sorolnak.” Az ellentmondás oka a szakember szerint a történelmi előzményeknek köszönhető. „Balszerencsénkre 1919-ben, egy péntekről szombatra virradó, áprilisi éjszakán a moszkvai Kazanyi pályaudvaron 15 munkás 10 óra alatt, rohamtempóban megjavított 3 gőzmozdonyt. Lenin aztán ezen felbuzdulva ötlötte ki a kommunista szombatokat, ahol is a »szocializmus építői« a munkaszüneti napon végzett munkákkal voltak hivatottak építeni a rendszert és gyorsítani a kommunizmus beköszöntét.”
A végeredmény sajnos közismert: miután az „önkéntes” segítségnyújtásra diktatúra és képmutatás rakódott, a magyar társadalomra erőltetett hajdani kommunista szombatok sokakban még most is ellenérzéseket ébresztenek az önkéntes munkával kapcsolatban. Mindezt annak ellenére, hogy a „köz” javára végzett, ellenszolgáltatás nélküli, karitatív tevékenységek a nyugat-európai társadalmakban és a tengerentúlon bevettnek számítanak, mi több, már-már elvárás – aki kimarad, az gyakorlatilag lemarad.
2011. 06. 17. (XV/24)
