Az újbankok szolgáltatásai Nyugat-Európában már évtizedek óta ismertek, szerves részét képezik a nyugati társadalmak pénzügyi kultúrájának, és megalakulásuk óta jelentős népszerűségnek örvendenek. A többek között Hollandiában (pl. Triodos Bank), Spanyolországban (pl. Caja Navarra) és Németországban (pl. GLS Gemeinschaftsbank) is gyökeret vert alternatív banki gondolkodásmód évről évre egyre több egyéni és vállalati ügyfelet vonz. Az európai újbankok működését – melyek lehetnek etikus, közösségi, öko- vagy alternatív bankok is – az jellemzi, hogy felelős hitelezési és befektetési politikát folytatnak és nagyfokú átláthatóságra törekednek, a banktitok megsértése nélkül. Aktív társadalmi szerepvállalásuk mellett a mérsékeltebb gazdasági profitelvárások már az alap banki szolgáltatások területén is megjelennek.
Habsburgoktól a „frankolásig”
A hivatalos kronológia szerint a magyar bankrendszer története 1817-re, a Habsburg Birodalom idejére nyúlik vissza. Ekkor jött létre egy olyan osztrák bank, amely a központi bank szerepét töltötte be a császárság egész területén. 1878-ban alapították meg az Osztrák–Magyar Bankot, amely immár két „ország” számára nyújtott hasonló szolgáltatásokat. A mai Magyar Nemzeti Bank (MNB) „születése” 1924-re datálható. A magyar bankok és takarékpénztárak központja tulajdonképpen mindig is Budapesten volt, és fiókokat működtettek a nagyobb városokban. A bankok alapvetően az államnak és nagyobb cégeknek nyújtottak hiteleket, a nép megtakarításait pedig a takarékszövetkezetek kezelték. Mai értelemben vett lakossági hitelezés nem létezett.
A folyamatok a második világháború után gyorsultak fel, amikor megindult a hazai bankok államosítása. 1948-ban az MNB mellett állami szakbankként működött a Beruházási Bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank és az Országos Takarékpénztár. A többi – ekkor még működő – kereskedelmi bank tevékenységét az ötvenes években szüntették meg. A nyolcvanas években már kezdett olvadni a jég: az amerikai – főleg hitelkártyákban „utazó” – Citibank például 1985-ben kezdte meg magyarországi
tevékenységét. 1987-ben pedig 5 kereskedelmi bank létesítésével ismét kétszintűvé vált a magyar bankrendszer.
A ma ismert bankszektor alapjait az 1991-es Pénzintézeti törvény (Pit), valamint az 1996-os Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt) határozzák meg. A rendszerváltás után a magyar állam tulajdonában lévő bankok lassan fogyni kezdtek. Évtizedek alatt privatizálták – a teljesség igénye nélkül sorolva – a Magyar Hitel Bankot, a Mezőbankot, a Takarékbankot, a Kereskedelmi Bankot, a Budapest Bankot, a Magyar Külkereskedelmi Bankot, az OTP-t, a Postabankot, és legutoljára – pár évvel ezelőtt – a Konzumbankot. Mára megmaradt állami kézben az FHB, az MFB és az Eximbank. A mai bankrendszert főleg vegyes (OTP), belga (K&H), osztrák (Erste, Raiffeisen), olasz (CIB, UniCredit) és amerikai (Budapest Bank, Citibank) tulajdonú cégek uralják. Legújabb piaci hír pedig, hogy az orosz Sberbank felvásárolja a Volksbank Internationalt és vele a Volksbank-csoport kelet-közép-európai leánybanki hálózatát. Így a hazai Volksbankon is hamarosan egy új, orosz logó díszeleghet.
Míg a kilencvenes évek első felében még mindig a nagyvállalati hitelezés dominált hazánkban, 1998 után érezhetően megindult a „nyomulás” a lakosság és a kkv-k (kis- és középvállalkozók) irányába. A kétezres évek közeledtével még inkább megerősödtek az akvizíciós törekvések és a piaci helyezkedések: új szereplők jöttek (Bank of China), míg némelyek egyesültek (Postabank–Erste Bank, CIB–IEB), némelyek pedig a kivonulás mellett döntöttek (Rabobank, Hypo Bank, Credigen). Így az ezredforduló környékén 39 hitelintézet alkotta a hazai bankpiacot, mintegy 1000 fiókkal és közel 28 ezer dolgozóval.
2004 sok szempontból „a bankok éve” volt itt Magyarországon. Megjelentek a devizaalapú lakáshitelek, újfajta hitelkártyákat dobtak piacra, mint például a Tesco Bevásárlókártyát, illetve napvilágra került Kulcsár Attila hírhedt sikkasztási ügye is. És végül, de nem utolsósorban, a bankszektor 400 milliárd forintos nyereséget produkált. Ebben az időszakban másról sem lehetett hallani, csak új fióknyitásokról és a még újabb termékinnovációkról. 2005 után a magyar ügyfelek több mint 70 százaléka rendelkezett már folyószámlával, több mint 8 millió bankkártya volt forgalomban, minden tizedik embernek volt már hitelkártyája, és minden negyedik az interneten (is) követte pénzügyeit,
1,6 millióan szerződtek mobilbankolásra és évente több száz milliárd forintnyi devizahitel lelt gazdára az országban. Ez a lendület torpant meg közismert okok miatt 2008 végén.
A globális válság és a létszámleépítések ellenére 2010-ben még mindig 47 bankot tartottak nyilván Magyarországon, 17 ezer fiókkal és 32 ezer alkalmazottal. Ám napjainkban a bankszektorban elterjedt hívószavak már nem az „extenzív bővülésről” szólnak, hanem sokkal inkább a kockázatkezelésről, a hitelvédelmi programokról, a pénzbehajtásról és a fogyasztóvédelmi szabályozásokról.
2011. 09. 30. (XV/39)
