Azon a bizonyos „rossz úton" előttük pedig olyan potenciális aknák bújnak meg, mint az eurózóna szétesése, a kínai gazdaság lassulása, valamint a „költségvetési szakadék", azaz a várható év végi adóemelési és kiadáscsökkentési páros. Obama és Romney kizárólag abban nem értenek egyet, hogy mi tenné a kialakult helyzetet még rosszabbá. Újraválasztani egy baloldali elnököt, aki már így is agyonszabályozta a magánszektort, amelyet nem is kedvel, és még csak meg sem akar érteni, vagy esetleg lecserélni őt egy pénzéhes magántőkésre, aki tovább gazdagítaná azokat, akik tulajdonképpen a zűrzavar okozói.
Az USA lomhasága végül felülkerekedett minden válság előtti túlkapáson és mellényúláson. 2008-ig a növekedés túlságosan is a fogyasztásra és a lakásvásárlásokra épült, miközben mindkettőt külföldi megtakarításokból finanszírozták, egy igencsak alultőkésített pénzügyi szektoron keresztül.
A háztartások adóssága 2000-ben már majdnem a jövedelmek 100 százaléka volt, 2007-ben pedig már a 133 százaléka. Az adósság által hajtott felívelések után pedig rendszerint évekbe telik a rehabilitáció, amíg a bankok és a családok helyreállítják a „mérlegüket".
2012. 07. 20. (XVI/29)
