Az Economist zsurnalisztái a SimCity nevű szimulációs játékhoz hasonlítják a folyamatban levő európai uniós műhelymunkákat. Ha valaki már játszott szimulációs játékkal, az tudja, hogy milyen sok időt le tud kötni a játék. Hosszú órák sokasága repül el azzal, hogy egy mesterséges világ felépítésén fáradoznak a játékosok. E kreált világ létrehozásának részét képezi városoknak és különböző rendszereknek a felépítése, kitalált személyek karaktereinek megálmodása, potenciális cselekvéstervük kialakítása és kontrollálása is. Ahogy azt szakemberek látják, valami hasonló folyamat játszódik le Brüsszelben Európa jövőjét illetően. A szimulációs játék után szabadon a SimEurópa nevet kapta a „műhelymunka”.
Guido Westerwelle és Radek Sikorski, Németország és Lengyelország külügyminiszterei, kilenc kollegájukkal együtt a 2012-es év nagy részét elvonultan, tervezéssel töltötték. Múlt héten látott nyilvánosságot tanácskozásuk eredménye, „Az Európa-csoport jövője” nevezetű elképzelés. Ennek keretében egy olyan Európa képét tárták elénk, melynek élén egy választott európai elnök áll, mellette egy befolyásos európai külügyminiszterrel, de a terv részét képezi egy európai határőrség és még egy európai hadsereg is.
Néhány nappal korábban az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso megtartotta éves beszámolóját az „unió állapotáról”. A jövővel kapcsolatosan beszédében – ő is – említést tett az uniós „nemzetállamok föderációjáról”. Az ötlet azonban nem új keletű: Barroso úr csak újraélesztette az elődje, Jacques Delors által megalkotott kifejezést. Részleteket azonban nem árult el arra vonatkozóan, hogy mit is takar a terv valójában, csupán annyi információ került napvilágra, hogy a tervezet előterjesztései 2014-re várhatóak.
Barroso úr tervei ilyen formában túlmutatnak három másik „elnök” kollegájának – Herman van Rompuy (Európa Tanács), Mario Draghi (EKB), illetve Jean-Claude Junckertől (Eurócsoport) – tervein, akik közösen egy valódi gazdasági és monetáris unió létrehozásán dolgoznak. (Ennek a tervnek az alappillérei júniusban már meghatározásra kerültek, Van Rompuy elkészített egy ezzel kapcsolatos vitaanyagot, mely többek között egy közép-eurózónára vonatkozó költségvetési tervet is tartalmaz. Egy ideiglenes jelentés már az októberi csúcstalálkozón nyilvánosságra kerülhet, a végleges verzió azonban csak decemberre várható.)
Angela Merkel német kancellártól több ízben is hallhattunk az új európai tervekről, mikor egy európai politikai unió megvalósításáról beszélt.
A kérdéskört Európa-szerte feszültség övezi. Kínos kérdés ez Franciaországban is, ahol a politikai pártok között mély megosztások vannak Európa jövőjével kapcsolatosan. Az 1992-es maastrichti szerződést csak csekély többséggel sikerült megszavazni, a 2005-ös alkotmányos szerződés pedig elutasításra került a franciáknál. Érdekes fejlemény, hogy a közelmúltban Pierre Moscovici, a szocialista pénzügyminiszter szájából mégis elhangzott a „föderáció” szó, továbbá a jelenlegi konzervatív miniszterelnök, François Fillon egy „Európáért paktum” ötletét vetette fel, melynek keretében szükségessé válna egy európai pénzügyminiszteri szerep megnyílása.
Ezen ötletek motivációja közös: a „még többet Európából” koncepció. A cél az, hogy elkerülhető legyen egy katasztrofális háború vagy egy ország domináns pozícióba jutása, eszköze pedig egy olyan unió, egyesülés, melyben a nemzeti előnyök megtartásra kerülnek.
Ahogy azonban a jelenlegi problémák mélyülnek, az említett integráció újabb köre egyre bonyolultabbá válik. A tárgyaló feleknek nem csupán nagyobb energiákat kell mozgósítaniuk a tárgyalások sikere érdekében, de újabb szerződéseket is el kell fogadtatni országaik vonakodó lakosságával. SimEurópában az emberek mesterségesek. Kétfajta ember él itt: a „jó európai” és a „rossz nacionalista vagy populista”. Az elképzelések szerint, a rosszabbik félhez tartozókat a „még többet Európából” koncepció majd meggyőzi arról, hogy a jó oldalra álljanak.
A való világban azonban a dolgok ennél sokkal bonyolultabbak. Egyre növekvő szkepticizmus övezi az „Európa-projektet”. A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján a németek nagyobb része gondolja úgy, hogy jobban menne a soruk euró nélkül, és sokan az EU-ból is szívesen kiszállnának. Franciaországban azok, akik a maastrichti szerződés mellett tették le a voksukat, ma már épp ellenkezőleg szavaznának. Ezzel szemben Spanyolország szeretné mélyíteni az eurózóna integrációját.
Az eurószkeptikus és eurófóbikus pártok sorsa, sikere most leginkább a választók kezében van. A holland választásokon a centristák kerekedhetnek felül, de ennek ára a határozott állásfoglalás a bajba jutott és megsegített államokkal kapcsolatosan.
Nagy-Britanniában az eurószkeptikusok reményei szerint meg lehet nyerni egy, az EU elhagyásáról szóló szavazást, Németországban viszont az EU-párti elit egy olyan népszavazás kiírását sürgeti, mely lehetőséget biztosítana az alkotmány módosítására, ezzel is nagyobb hatalmat biztosítva Brüsszel számára.
Általános tendencia, hogy a legtöbb országban egyre növekvő igény mutatkozik arra, hogy a különböző népszavazások előtt széles társadalmi egyeztetést tartsanak, bármilyen kérdéskörről legyen is szó.
A megálmodott deviza – az euró – életre keltésével az európai vezetők egy valóságos krízist is generáltak, ami most megoldásra vár. Ennek elmaradása, azaz régi fizetőeszközökhöz – márkához, lírához vagy frankhoz – való visszatérés sokkal fájdalmasabb helyzetet teremtene, mint a jelenlegi problémák kezelése. Ahhoz azonban, hogy e kérdésben az európai polgárok reális döntést hozzanak, szükséges, hogy az Európa jövőjével kapcsolatos kétértelmű, félreérthető célok tisztázásra kerüljenek: így lehet csak a további integrációt végrehajtani.
A kezdet biztató: a vezetők most a valós problémák megoldását kezdték el vizsgálni. Azonban úgy tűnik, a megoldási ötleteken lehet még csiszolni, hisz jelenleg azok az alapvető kérdések tisztázása helyett inkább összezavarják a képet. Jó példa erre az, hogy a külügyminiszterek már egy európai hadsereg felállításának gondolatával játszanak, miközben a gazdasági válság sem került még megoldásra. Hasonlóképp Barroso úr nemzetállami föderációs rendszere is célt tévesztett. A föderációs szerkezet önmagában is vitás kérdés, hát még úgy, hogy az ehhez szükséges integráció alapja sem került meghatározásra.
A jelenlegi kiszivárgott tervek még nem érték el céljukat. Brüsszel egyre növekvő kontrollja a tagországokban jobbára veszélyérzetet kelt, a „még többet Európából” gondolat szellemisége pedig még túl gyenge és homályos ahhoz, hogy megfelelő elkötelezettséget, motivációt adjon a tagországoknak a mélyebb integrációhoz.
A hatékonyságot növelhetné egy olyanfajta megközelítés, mely félreteszi a szólamokat, és helyette egyértelműen meghatározza azon alapfunkciók szűk körét, mely területeken alapos integráció szükséges. A tervek közül ide tartozhatna egy koherens bankunió létrehozása és a közös kötvény kibocsátásának ötlete is – bár Németország még ellenzi a közös kötvény ötletét. Érvei között szerepel, hogy még Amerika is garanciát kér tagállamaitól a kötvényekhez. (Amerikában a szövetségi adórendszer által fedezett szövetségi kötvények vannak, ami biztosítja a bankok számára is elfogadható, biztonságos eszközállományt.)
Bárhogy is hívják a folyamatot – integráció vagy centralizáció –, a fő célkitűzés a jelenlegi rendszer stabilizálása kell hogy legyen, ami lehetővé teszi, hogy az – eddig – rosszul menedzselt bankok és államok újra stabil működést tudjanak felmutatni.
2012. 09. 28. (XVI/39)
