Bár a választások másfél év múlva lesznek, de a kormánypárti politikusok figyelmét egyre inkább az köti le, hogy 2014-ben miként tudna újrázni a Fidesz. A Hetek értesülése szerint a párt vezetői az egyik csodafegyvernek a rezsiköltségek – akár több lépcsőben történő – rendkívül látványos csökkentését készítik elő. A hétvégén jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, miszerint a lakossági áram, gáz és hő úgynevezett végfogyasztói árának tízszázalékos mérséklésére kell kidolgoznia javaslatot a Magyar Energia Hivatal (MEH) bevonásával az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.
Az árcsökkentési akció mögött két ok húzódik meg. Bár a Fidesz politikusai elviekben idealista pártként definiálják magukat, a kormány egyik meghatározó politikusa azt fejtegette lapunknak, hogy az átlagpolgárok nem valami magasztos okok mentén, hanem a pénztárcájuk „állapotától” teszik függővé a szavazataikat. Szerinte a szocialisták is azért győztek 1994-ben és 2002-ben, mert materialista érvekkel, a több pénz ígéretével csábították el a polgárokat.
A másik indok, hogy a „hazaáruló”, multikat kiszolgáló MSZP-vel szemben a Fideszt a nemzeti érdekek kőkemény védelmezőjének a szerepében igyekeznek pozicionálni. A politikai piacon ugyanis könnyen értékesíthető az az érvelés, hogy a privatizáció során a szocialisták elherdálták a közműveket külföldieknek. A privatizációnak köszönhetően többszörösére emelkedtek a rezsiárak az elmúlt tíz-tizenöt évben, mert a nyugati cégek extraprofitot „kerestek” a magyarokon. (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az energiahordozók árai is jelentősen emelkedtek, illetve a külföldi tulajdonosok komoly rendszer- és hálózatfejlesztéseket hajtottak végre. Nem minden évben voltak nyereségesek az energiacégek.)
Úgy tudjuk, hogy a kormányfő szűk körben arról is beszélt, hogy az is egy vállalható helyzet lenne, ha a magyar közműcégek külföldi tulajdonosai kivonulnának Magyarországról. Mivel az energiaárak államilag szabályozottak, a kormány a mesterségesen alacsonyan tartott árakkal előállíthatja azt a helyzetet, melyben a külföldi tulajdonosok számára a veszteséget termelő üzletmenet miatt érdemesebb inkább eladni a magyar üzletrészeiket – akár az érte pénzt kínáló magyar államnak. Éppen ezért az energiapiaci szereplők számára „halálos fenyegetéssel” ér fel Orbán Viktor azon mondata, miszerint a „mostani tízszázalékos rezsiköltség-csökkentés egy hosszabb folyamat első állomása”. Ha több lépcsőben történik ez a csökkentési folyamat, az 10 százalékos „lépcsőfokok” esetén a választás évére akár 20-30 százalékos kikényszerített áresést is jelenthet.
Az olcsó gáz illúziója
A Horn-kormány idején zajló privatizációt azzal magyarázták, hogy az állam képtelen (akkor éppen csődközeli helyzetben volt az ország, a Bokros-csomag hozott fordulatot) előteremteni a fejlesztésekhez szükséges pénzt, másrészt az eladásból származó bevételekből az államadósságot lehet csökkenteni.
Az energiaáraknál időközben a problémát az jelentette, hogy drámaian felment a gáz ára, azonban választási téma lett az árképzés, mivel a politikai szereplők azzal vádolták egymást, hogy riválisuk kormányzása alatt megugrik majd a gáz ára. Így lett örökbecsű Lendvai Ildikó szocialista politikus mondata, miszerint „lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse: nem lesz gázáremelés!”
Így a gáz árának világpiaci emelkedését nem vagy csak részben hárították át a lakosságra, minden egyes köbméternyi gázhoz állami támogatást adtak. Példának okáért 2004-ben 44 milliárd, 2005-ben közel 80 milliárd, 2006-ban pedig 150 milliárd költségvetési támogatást kényszerült költeni a magyar államháztartás a lakossági gázártámogatásra. (Az ipari fogyasztók viszont egyáltalán nem részesültek állami támogatásban.)
Nemcsak azért jelentett ez a modell zsákutcát, mert finanszírozhatatlanná vált, hanem azért is, mert a piaci árnál alacsonyabb gázár miatt alig van még egy olyan ország Európában, ahol a gázfűtés aránya ilyen magas lenne. Magyarország ma lényegesen nagyobb arányban használ földgázt, mint bármely más európai uniós ország, ami nemcsak a földgázzal, hanem az orosz importtal szembeni függőségünket is jelentős mértékben megnövelte. Az orosz–ukrán gázvita miatt Magyarország arra is rákényszerült, hogy ellátásbiztonsági okokból óriási gáztározókat építsen.
A Gyurcsány-kormány az elszálló államháztartási hiány miatt 2006-tól kezdve kezdte kivezetni az automatikus támogatást, és rászorultsági alapon igyekezett differenciált gázártámogatást nyújtani, de ez azt jelentette, hogy a gáz ára az átlagcsaládok számára jelentősen emelkedett. A mintegy 3,8 millió magyarországi háztartásból több mint 3 millióban fűtenek gázzal, vagy vesznek igénybe távhőszolgáltatást, amelynek ugyancsak az orosz gáz jelenti az alapanyagát. 2007-ben másfél millióan éltek a kompenzáció lehetőségével, azaz a Gyurcsány-kabinetnek sikerült másfél millió családban a piaci árat kifizettetnie.
A Fidesz már a választási programjában rezsistopot ígért, ami ez idáig elmaradt a várakozásoktól. A Policy Agenda novemberi elemzésében arról írt, hogy a kormány nem tudta a vállalásait teljesíteni. A politikai elszántságot felülírta ugyanis a gazdasági törvényszerűség és a költségvetési kényszer. Az egyik legnagyobb vágást az okozta, hogy január 1-jétől – a költségvetési egyensúly megteremtése céljából – 25 százalékról 27 százalékra kellett emelniük az általános áfakulcsot (kivéve a távfűtést, amely a legalacsonyabb kulcsba tartozik továbbra is). Ez pedig már önmagában is felülírta azt a vállalást, hogy nem nőnek a rezsiköltségek. Ugyanakkor növekedtek általában az alapdíjak és a fogyasztás alapú szolgáltatási díjak is. Budapesten számításaik szerint átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek a rezsiköltségek, míg Debrecenben a fontosabb szolgáltatások között (gáz, villany, távhő, víz és csatorna) 3,6 százalékos volt az átlagos növekmény.
2012. 12. 21. (XVI/51)
