Lassan száz éve már, hogy Európa – az eszement első világháború miatt – abba a helyzetbe lavírozta magát, hogy a kontinens pénzügyi folyamatai kiszolgáltatottak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntéseinek. A világháború előtt a Fed döntéseinek szinte semmi hatása nem volt Európára, hiszen a földrész – és nem mellesleg a világ – pénzügyi központja Londonban volt, itt végezték a hitelezések kétharmadát. Bár a valuták mögött ekkor még arany állt, és az arany volt a pénzek alapja, de a font számított referenciapontnak a világ gazdaságában.
A világháború során az európai országok eladósodtak, a háború fedezésére pénznyomtatásba kezdtek, ami azt jelentette, hogy a font, a frank és a márka értéke jelentősen csökkent, aranytartalékaik nagy része pedig az Egyesült Államokba került. Az amerikai „jegybankárok” a világégést követően megdöbbenve tapasztalták, hogy miközben a Fed-nek csak és kizárólag az amerikai belgazdasági folyamatok kézbentartása a feladata, döntéseik mégis világgazdasági jelentőségűek.
Ma is ez a helyzet. Az elmúlt években az amerikai hitelválság kivédésére a Fed laza monetáris politikát folytatott (úgynevezett „mennyiségi könnyítéssel” dollárt öntött a piacokra), aminek következtében a világpiacokra is áramlott a friss pénz. Ebben a kedvező pénzpiaci hangulatban Magyarország is problémák nélkül, könnyedén tudta kiváltani az IMF-hitelét piaci alapú állampapírokkal. Az amerikai gazdasági folyamatok mára egyértelműen kedvező mederbe kerültek, gyógyulófélben van az USA gazdasága, ezért erre válaszul a Fed hamarosan szigorít a monetáris politikán, ami azt jelenti, hogy kevesebb „gyógyszert” ad a lábadozónak (elemzői várakozások szerint leállítja a pénznyomdát, és akár kamatot is emel), ami viszont a feltörekvő piacokon (ide tartozik Magyarország) változásokat hoz.
2013. 08. 30. (XVII/35)
