„Tanulságos olvasmány mindazoknak, akik tényleg ismerni akarják a magyar valóságot, szinte teljes keresztmetszete a társadalomnak, államnak, jognak. Maga az élet, ha úgy tetszik” – írta előszavában a jelenlegi ombudsman, Székely László. (A jelentést, habár tartalmát tekintve háromnegyed részben Szabó Máté munkásságát tükrözi, már utódja jegyezte.) Valóban, az összefoglaló több mint 300 oldalas, sok-sok megrázó ügy ismertetésével, és nem kevésbé megrázó, száraz tényadatokkal.
A tavalyi év során összesen 6 977 panaszbeadvány érkezett az alapvető jogok biztosához, melyek jelentős többsége még 2013-ban le is zárult. A legtöbb kérés Budapestről és Pest megyéből érkezett, míg tartalmuk szerint a legnagyobb arányt a szociális jogokat, azaz munkaügyi, oktatási, egészségügyi és rászorultsági kérdéseket érintő ügyek képviseltek. „A panaszok száma és tartalma is jól tükrözi azt az elszegényedési folyamatot, amely a gazdasági világválság következtében Magyarországon is erőteljesen felgyorsult az elmúlt években. Jelzésértékű, hogy egyes társadalomkutatók szerint a magyar társadalom mintegy 40 százaléka tekinthető elszegényedőnek vagy a szegénység által veszélyeztetettnek” – magyarázza az éves beszámoló.
A jelentés egyik legsokkolóbb megállapítása, hogy Magyarországon 2011-ben összesen 3,05 millió ember élt szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben, míg a roma népesség többsége – hozzávetőleg 500–600 ezer fő – már a periférián éli mindennapjait. A TÁRKI 2010-es háztartásmonitor-adatfelvétele szerint a roma népesség körében 2009-ben a szegénységi arány elérte a 70 százalékot. A szegénységben élő cigányok pedig még a halmozottan hátrányos helyzetű csoportokon belül is a legkedvezőtlenebb helyzetben lévőkhöz tartoznak. A mélyszegénységben élők többsége tehát nem roma, ám a cigányok többsége mélyszegénységben él. A szegénységi helyzet megoldása pedig – a biztos szerint – kiemelt, és nem tűr halasztást.
2014. 04. 04. (XVIII/14)
