A mostani történet tulajdonképpen ott kezdődik, ahol az előzőnek vége szakadt. 2006-os ingatlanlufi, 2008-as pénzügyi válság. Azóta jobbára az amerikai pénzpumpa (quantitative easing), a világszerte laza monetáris politikák (értsd alacsony alapkamat) és a kínai vásárlóerő tartja életben a világgazdaságot. Ennek lassan hét éve már. A hitelezés leállt, az emberek takarékoskodnak, hiszen sosem tudhatják, holnap lesz-e még munkájuk. A pénz viszont szép lassan gyűlik, és most helyet keres magának. Így aztán újra előveszik a „klasszikusokat”. Ingatlant venni jó üzlet, megvenni és kiadni pedig talán – manapság – még jobb. A pénzügyi válság előtti helyzethez képest az egyik legfontosabb különbség az, hogy a mostani vásárlások többsége „készpénzes”, vagyis nem fiktív pénzből (hitelből) történik. Tíz évvel ezelőtt a bankok egyre könnyebben adtak hitelt, a végén már a munkanélkülieknek is. Aztán egyszer csak nem volt több vevő, és a piac összeomlott. A mostani vevők viszont türelmes befektetők, és viszonylag lassan hajtják fel az árakat. Az építőipar azonban még nem ébredt fel „csipkerózsika-álmából”, így a kínálat hamar beszűkült. Ez viszont sajnos ráerősíthet az ilyenkor eluralkodó hisztériára, hogy „aki kimarad, az lemarad”.
A Moody’s hitelminősítő cég legutóbbi elemzése szerint az Európai Központi Bank (EKB) QE programja (amerikai mintára 60 milliárd eurós eszközvásárlás havonta) veszélybe sodorta az európai ingatlanpiacokat. Köztük is leginkább Németországot, Norvégiát és az Egyesült Királyságot. 2010 óta ugyanis Norvégiában 30, Németországban 25, a briteknél pedig 15 százalékkal emelkedtek az átlagos lakásárak. A Bundesbank elemzése szerint Németországban akár 20 százalékkal is túl lehetnek árazva a lakások, ami szintén csak azt bizonyítja, hogy az EKB túl laza monetáris politikája már-már ártalmas az olyan erősödő gazdaságok számára, mint például Németország. Miután az EU maga nem egy homogén valutaövezet, így némely országnak további lazításra, míg másoknak már inkább némi monetáris szigorra lenne szüksége – állapítja meg a Bundesbank.
A Bloomberg jelentése szerint jelenleg négy nagyobb kínai városban tapasztalható rekordméretű drágulás. Sencsen üzleti negyedében éves szinten 20 százalékkal nőttek a lakásárak, míg Sanghajban és Pekingben 16-17 százalékkal. Szakértők szerint azonban korlátozások nem várhatók, mivel a kínai vezetés fontosabbnak tartja az idei 7,5 százalékos növekedési célját, mint az ezekből az „árbuborékokból” eredő kockázatok semlegesítését.
2015. 10. 30. (XIX/44)
