Régóta foglalkoztatja a tudósokat a sejtjeinket érintő öregedési folyamat befolyásolásának lehetősége. Jelenleg is több öregedés elleni szert tesztelnek világszerte. Orvosok és biológusok vizsgálják, hogyan lehetne mérsékelni a szeneszcenciát, azaz a sejtöregedést, amely egyelőre ugyan nem visszafordítható, de legalább lassítható. Az elmúlt évszázadban jelentősen nőtt az átlagéletkor a jobb minőségű élelmiszerek, lakhatási körülmények és bizonyos gyógyszerek elterjedésének köszönhetően. A kísérletek során alkalmazott, öregedés elleni gyógyszerekkel pedig még inkább kitolható lenne az egészséges élettartam. Egyes tudósok szerint a közeljövőben sokan megélhetnék a százhúsz éves kort. Génmódosításokkal a DNS-t a hosszú életre optimalizálhatnák, és amennyiben bevezetnének bizonyos öregedés elleni gyógyszereket, megtöbbszöröződhetne a száz éven felüliek száma is. Bár utópisztikusan hangzik, lehet, hogy nem is elérhetetlen ez az állapot. Más kérdés, hogy ez milyen társadalmi és gazdasági következményekkel járna, arról már nem is beszélve, hogy a „génmódosított ember” „előállítása” súlyos etikai kérdéseket is felvet.
Ráadásul még ha sikerülne is kifejleszteni hatásos öregedés elleni gyógyszereket, ezek hatósági engedélyezése annak függvénye, hogy magát az öregedést egyfajta „betegségként” értelmezik, amely kezelést tesz szükségessé, vagy pedig természetes folyamatként, amely mindenkit érint.
Ezek a változások ugyanis az egyéneknek számos előnyt jelenthetnek egészségügyi szempontból, ám a társadalmi és gazdasági viszonyokra nézve akár negatív hatásokkal is járhatnak, ha elterjednek a „sejtfiatalítási” eljárások. Ezáltal is mélyülhet a szegények és tehetősebbek közötti szakadék. A magasabb életszínvonallal rendelkezők átlagosan már így is tovább élnek, mint a hátrányosabb helyzetűek. További feszültségekhez vezethet, ha a kezelések nem mindenki számára lesznek megfizethetőek. Felvetődik a kérdés, hogy a már jelenleg is fenntarthatatlan nyugdíjrendszer hogyan bírná el, ha a lakosság jelentős része tovább élne? Lehet, hogy jóval hetven év fölé tolódna ki a nyugdíjkorhatár. Szükségessé válhat, hogy aki idős korában is dolgozna, annak akár ötvenévesen új szakmát kellene tanulnia. A társas kapcsolatokra is hatással lenne a hosszabb életkor. Csökkenhet azok száma, akik egy (házas)társ mellett élik le az életüket. A szülők pedig akár idősebb korban is megőrizhetnék nemzőképességüket, ami szintén megváltoztatná a generációk közötti viszonyokat – taglalja az idézett gazdasági lap.
2016. 09. 02. (XX/35)
