A parlament és az uniós lufik Fotó: Somorjai L.
Magam is nagyon élvezem, hogy az Európai Unióban élek, valahogy jobb lett a modorom, nemesedtem az elmúlt szombat óta. A magamfajta öregedő értelmiséginek olyan ajándék ez, mint amikor a távolban élő rokon ajándékát ki sem csomagolom, mert tudom, hogy akciós zokni van benne. De az öröm akkor szép, ha kollektív, az ember nem lehet önző, megannyi Glauziusz bácsi lettünk ismét. Glauziusz bácsi az Állami Áruház idős könyvelője volt Feleki felvezetésében, aki a vállalat harmadik embere lett, és elénekelte az ő kis unokájának, hogy mire ő (mármint a kisunoka) felnő, addigra minden szép lesz és jó, "nem lesz szolga ez a kis legény", ezzel szemben "ember lesz az én kis unokám". E költői jóslat beteljesült. A kis unokából nem lett sem gnú, sem binturong az embergyerekből, emberfelnőtt lett, ahogy az kell, ez így van emberemlékezet óta, mondhatni így, ez a Rend. Most újra van miért sóhajtozni a kisunokák bölcsője mellett, mert majd mi, bocsánat mi nem, de majd ők.
A verseny is elkezdődött. Címe: Élve érd el! Ez a népszerű Élve fogd el játék európai változata. A lényeg, hogy aki utoléri a (brit) oroszlánt, az nyer. Ennek a százpontos vadnak az utolérésére két mód van. Az egyik a liberálbolsevista, ármánykodó, nyugat-barát változat. Ennek megfelelően évi egy százalékot hozunk rajtuk. Ha így van, akkor negyven év múlva épp ott leszünk, mint ők. Negyven év, micsoda ismert szimbolika. A negyven év
az a negyven év. Nekünk
ennyi egy ciklus, úgy tűnik! Semmi gond, még csak nyolcvanhét éves leszek, de főleg lennék, viszont a kisunokám, aki még meg sem született, sőt mostanában nem is fog, akár még igen fiatal lehet. Romlott a szolgáltatás, ilyen az, amikor közgazdászok számolgatnak. Ki akar negyven év múlva felzárkózni? Az óvodás, ő viszont nem is tud elszámolni negyvenig.
Hallgass a szívedre, és mondj kevesebbet! Ebben segít nekünk hazánk lélekben első embere. Ő úgy döntött, hogy az ő gyerekei már élnek, nekik is illene kutatnia valamit, ha már apukájukra bízta sorsát az ország nagyobbik fele, de minimum fele. Ha két százalékot hozunk a gonosz Nyugaton, akkor ez a negyven év húsz év vagy annál is kevesebb. Az annál is kevesebbhez én nem értek, az egyszer? aránypárt még megtanultam matekból, de azt nem értem, hogy ami húsz, az mitől lehet tizenkilenc vagy annál is kevesebb. Ez már jobban hangzik, húsz év múlva még csak hatvanhét éves lennék, ha lenne értelme az ilyesminek, bizonyára nagy sikerrel nézném az utódokat, hogy mennyivel jobbak, mint mi voltunk.
Lám, ilyenek vagyunk mi, magyarok. Bevesznek minket sokadiknak, erre elkezdünk kapaszkodni. Nem arra vagyunk, értsük már meg! Még hogy utolérni! Mi nekünk az az aranyos, fejlett, kedves Nyugat? Utolérendő ellenség? Igen? Nem, kérem, nem élünk már a szocializmusban. Akkor volt úgy, hogy összehasonlíthattuk a nagy Szovjetunió és a kis USA vaskohászatát és gépgyártását. A mienk volt a több, legalábbis a grafikonon. Vaskohiban úgy vertük a világot, hogy öröm volt nézni. Jutott belőle lánc mindenkinek. Ez most nem lehet ugyanígy. Ha Magyarország két százalékot hoz évente a fejlett Nyugaton, akkor fogjuk vissza, nehogy megharagudjanak ránk. De ne féljünk, nem fog ennyit fejlődni. Azért vannak ők ott, hogy biztos legyen az egy. Az Élve érd el játéknak amúgy is gátat szab a magyar lakosság szerény élettartama. Nálunk a nyugdíjas gyanús túlélő, aki elsimlizte a melót, hogy méltatlanul ülhessen az SZTK-ban, míg otthon kikapcsolja a fűtést. Itt nem kell az öregkor, mert aki tudja legfőbb hazafias kötelességét, az még azelőtt meghal, hogy igénybe vegye az általa megtermelt nyugellátás ellenértékét.
De szerencsére még itt sem tartunk, most még tart bennük az öröm. Meddig tartson? Erre útmutatót adott nekünk a lánglelk? szónok, az ország miniszterelnöke, ki mellesleg hibátlanul adta elő mondandóját, igaz, az kellően rövid volt. Azok után, hogy senki sem fütyülte ki, nem hazaárulózta le, sőt a közönség soraiból D–209-es táblák sem tűntek elő, úgy meghatódott a szeretet e spontán áradásán, hogy egy kicsit túlörültetett minket. Azt mondta, örüljünk néhány óráig.
Rendben, ennyi jár. Néhány napig. Ez is belefér, jövő héten lesz a születésnapom, összekötöm a kettőt, és addig úgy teszek, mintha élnék. De hogy néhány évig? Isten ments meg minket a meccs végéig tartó gólörömtől! Nem lenne szerencsés, ha most ez lenne az általános életérzés. Az öröm rossz munkaadó. Komolynak kellene lennünk, még ha nehezen is megy. Nem komornak és főleg nem búskomornak, de komolynak. Nem jó, ha megmaradunk mániás depressziós nemzetnek, mely csak sikoltozni tud, hol örömében, hol fájdalmában. Értem én, hogy mivel a hivatásos pfujolóknak elmaradt a demokratikus késztetés, a központi utasítás, a magára hagyott miniszterelnök egy pillanatra egy európai ország demokratikusan megválasztott vezetőjének képzelte magát, mellesleg cseppet sem alaptalanul, de azért inkább izmokat feszülve hajtani kellene az első gólért, mert azért ne feledjük, ami most kezdődik, az csak a bajnokság maga, még nem az eredményhirdetés, és főként nem a győzelem. Talán a Világóra hatotta meg a nagy embert? Mert van nekünk Világóránk, éspedig ott, ahol a Sztálin volt valamikor (nem egészen, de majdnem). Ez egy jelkép. Az emberi kitartás, a szervezői csökönyösség jelképe. Nagyon szép példány. Kicsit túl kerek, meg nem tudni, hogyan működik, de vannak benne kristályok, és mutatják az időt. Igaz, az időt a kínai piacon kapható órák is mutatják, de oda nem lehet seregleni, mert nemsokára bezár (nem az óra, a piac). Hatalmas tálentom sorjázik a m?ben. Csak nekünk van ilyen, aminek okát azonnal látja az ember, ha reá néz. Nem hiszem, hogy a világ többi részén most fejükhöz kapnak az emberek, hűha, ezek a magyarok megint kitaláltak valamit, amit mi nem. Ez az óra csak a miénk. Időnként meg kell fordítani, no nem kézzel, mert nehéz. Olyankor az idő hátra forog, pedig már Dimitrov elvtárs (ifjabbaknak: a bolgár nép nagy fia) is kijelentette, a történelem kereke előre forog. Íme megvalósult a dimitrovi mű, némi újraforgatással. A helyszín igazán kultikus. A Városliget. A Lizsé. Valamikor errefelé állt Feld úr színháza, benne népoperett minden hét végén. Mögötte a csodák palotája, melyben kétfej? borjú is volt. A borjú egyik feje előre haladt az időben, a másik hátra. Négyévente néhány hétig a borjú egyik feje azt kiabálta: modern országot építünk, a másik fele meg azt, hogy halotti tor helyett Viktor. S ott, a padok között szerelmek szövődtek. Vasárnap reggeltől estig kimenőt kapott cselédek randevúztak itt ugyanennyi eltávozást kapott bakákkal. Kép a keretben. Ha bedugom fejem a lyukba, az enyém a fej, de a test, az János vitéz. Tizenkét csillag az aljzaton, felhőkarcolók, drága autók és nők, de a fej a miénk, egy kicsit kackiás bajusz, virtusos tekintet, szerelem. Kivagyiságba öltöztetett cselédromantika. Írta Molnár Ferenc, úgy is mint szellemi hungarikum.
Ne szégyelljük, hogy a tekintet nem változott, csak ne örüljünk neki. Valahogy ezen a napon sem az jutott az eszünkbe, hogy legyünk méltók jobbik magunkhoz. Tíz
kilenc
nyolc
hét
hat
öt
négy
három
kettő
egy
nulla
és a még mindig büdös szomszéd nejlonzoknija, pedig már mínusz hat! Ami azonban az öröm, hogy végre tort ülhetett a magyar kreativitás.
A kitűnő közlő úgy kommentálta, kreatív művészek alkotásai láthatók a hidakon. Ez itt a baj, kérem szépen. Művész kétféle van. Alkotó és előadó. Ezeken belül vagy más csoportosításban lehet irodalomművész, zeneművész, képzőművész, (ide sorolandók a magukat fotóművésznek nevező standfotósok), valamint színház és filmművész. A művész eredendően kreatív. Azért nem postás, könyvelő vagy szociálisügyi helyettes államtitkár lett belőle. E kreativitásnak vannak különböző fokozatai. Nem azonosképpen kreatív mondjuk Karinthy Frigyes és Szentmihályi Szabó Péter, de kreatívok mindketten. A kreatívművészet mint novum feltalálása azt jelenti, akadnak emberek, akik hatalmas kreativitásukat úgy álcázzák, mintha művészet lenne. Ez történt. Ültem valaha néhány jeles színházi ember próbáin, amik arra tanítottak, hogy a színház legfőbb értéke egy szép megtalált metafora. Mióta tudom, hogy szép zöld legelővé alakították a Szabadság hidat, gondolkodom a metafora értelmén. Eljutottam egészen a Bánk bánig: "Arany mezők, ezüst folyók", de akkor miért nem sárga a fű, és miért nem öntöttek még valamit a Dunába, annak már úgyis majdnem mindegy. Gondoltam arra is, hogy lehetne a selymes magyar róna szimbóluma, de akkor miért nem a Kossuth teret? A legtöbb rónára való arra jár, igaz, nem gyalog. S akkor megfejtettem a magyar kreativitás kulcsát. Ez így hangzik: jópofa. Hosszabban fogalmazva, jó hecc. Ez igen. Végy valamennyi gyeptéglát, és a haza fényre derül.
Hasonlóan kreatív ötlet a Dunába való szökőkút Az Erzsébet hídról két végén nővel, illetve vízilabdázóval. Volt itt más is, magaskultúra, meg ilyesmi. Nem kívánom minősíteni hazám piártánckarát, ideje lenne eldönteniük, hogy ír a táncuk vagy magyar, meg azt is, miről szól, de önreklámban már verik az EU átlagát, és bizonyosan nagyon jók, csak nekem nem tetszenek. Azonban a nagy nap estéjén A Televízió (milyen érdekes, hogy az A az még mindig a magyar 1-es) hatalmas gálaestet sugárzott a Hűség Városából, ahogy hirdették, a "legjobb előadókkal", akik viszik a magyar értékeket Európába. Néztem, néztem, mit láttam? Bódi Guszti és a Fekete Szemek. Jól ment a bazsi, "Aranyeső a mi utcánkra, aranyeső a családomra, hej
" Na most az a baj, ha mi ezt akarjuk vinni oda
akkor ne csodálkozzunk, hogy miket írnak rólunk. Ezt próbáljuk megtartani, a miénk, élvezzük, ha nincs más, de most léptünk be, ne fenyegetőzzünk, mert újra felépítik a vasfüggönyt. Legjobb előadók? Azért olyat illene választani, aki a kottáról legalább annyit tud, hogy nem sütemény (félreértés kerülendő, nem az autentikus roma zene ellen vagyok, épp ellenkezőleg). De volt igazi Euromeglepi is, legalábbis így lett bekonferálva: Lajcsi trombitál Európának. Na mit? Hamburgi menyasszony, részlet. Ismertebb nevén is ideírom: Szép vagy, gyönyör? vagy, Magyarország. Úgy folytatódik, gyönyör?bb, mint a nagyvilág. Még be sem léptünk, máris lenézzük! Mi vagyunk a legszebbek! Legközelebb az is lesz, hogy jön a szittya fergeteg?
Miután ez itt a mi hozományunk, mégis úgy gondolnám, nem érdemes lemondani róla. Fokozzuk! Vigyük azt be, ami csak a miénk. Valamikor régen a Vidám Park legnépszerűbb része az Elvarázsolt Kastély volt. Mozgó talaj. Ez most a balatoni vasút alatt mozog, láttuk a másik TV-ben, életveszélyes, de arra nincs pénz. Erre van, pedig mint már említettem, százötven forintos Kőbányai Világossal számolva is mennyivel kevesebből kihozhattuk volna. De ha nincs, nincs, hirdessük meg? Kedves Turista! Üljön fel Európa legveszélyesebb vasútvonalára. Aki ötször végigmegy a vonalon, siófoki bónusz hétvégét nyer. S jönnek majd a banzsizsampingolók, a túlélősók kedvelői. Kedves Turista! Nincs pénz a körgyűr? korszerűsítésére, mert azt már gyárilag kilopták belőle. Próbálja ki! Aki ötven kört megtesz, az beülhet Baumgartner helyére a Minardiba. Kedves Turista! Nálunk nemcsak a szólás szabad, az árak is. Találja el vacsorája árát, és ha eltalálta, ingyen fogvájót kap hozzá.
Zötyögjön nálunk! A híres magyar kátyú a világ legjobb kátyúja! Száz kátyú meglovagolása után az eltűnt anyagból készült házak megtekintése. Fizessen eleget egy kisebb médiának, és ön mondja meg, hogy Ön kicsoda. Ez a görbetükör-játék modern, elektronizált változata: Otthon bűnöző? Szívesen látjuk magyar üzletemberként közöttünk.
Felismerő játék. Az utcán álló lányok közül, aki felismeri, hogy melyik alkalmi barátnőnek van jogi diplomája, akkor ingyen elviheti. Hol van a Nemzeti Színház? Látogatás az Erzsébet téri Gödör mélyén.
Kedves Turista! Van származása? Nincs? Jöjjön el hozzánk, és ha elmond nyilvánosan tíz mondatot, majd önnek is lesz. Ennek megfelelően adjuk a nyereményt.
Van tehát kitörés számunkra, nem is akármilyen. A tizenkét csillagos zászlós országhatártábla alá írjuk ki az összes nyelven: Elvarázsolt Kastély. A Kastély hossza ötszázharminc, szélte kétszázötven kilométer. Egy nap alatt végigpróbálható. Időnként a gondnoki címért versenyt írnak ki. Azt is érdemes mutogatni. Igazi hungarikum az eredeti magyar szavazóuborka. S ha eljön már a mi elvarázsolt kastélyunkba, gondolkodjék el rajta, ez akár egy jó kis hely is lehetne. De még nem az. Viszont roppant kreatív. Kreatívművészi. Csupán csak azért, hogy valakiknek hasznuk legyen a modern kor kétfej? borjaiból. Ha mindig így lesz, nem húsz. Nem is negyven. Marad a négyszáz. Tessék, tessék, meine Damen und Herren, ladies and gentlemen, itt az Elvarázsolt Kastély. Bérlet kapható, bennfenteseknek a tárgyak anyagáron eladók. Azért ilyen elvarázsolt. Viszont nem győzzük hangsúlyozni, rettentően kreatív. Attila Isten ostora. Tyll Attila Isten kreatívja. A haladó hagyomány. Ebben vagyunk éppen. Jegyek a pénztárban.
2004. 05. 06. (VIII/19)
