Az iszlám ma is – bevallottan – el akarja nyelni az egész nyugati civilizációt, fegyvere a terrorizmus.
Samuel Huntington jól látta: kultúrák élethalálharca folyik. Melyik az értékesebb, nem tudom, de azt tudom, hogy ez (a nyugati) – az enyém. Mint ahogy azt is tudom, hogy magyar vagyok, és amikor a hazámra törnek, ha nem vagyok féreg, hát az utolsó leheletemig
harcolok
2001. szeptember 11-e kétségkívül fordulópontot jelentett ebben a küzdelemben; a háború akkor vált totálissá. Az iszlám terroristák persze totálisnak gondolták a háborút már régen, a nyugati (euro-amerikai) világ akkor döbbent rá, hogy csakugyan az. A WTC tornyai elleni légitámadás utasokkal teli, kerozinnal csurig töltött Boeingekkel a terrorizmusnak, azaz ártatlan emberek, civilek, férfiak, nők, gyerekek alattomos, tömeges lemészárolásának olyan foka volt, amit a nyugati ember elképzelni sem tudott. Mindenki közelről láthatta, nem akarok versenyre kelni a televízióval – betűkkel a látvánnyal –, körülbelül háromezer ember pusztult el a világ szeme láttára, sokak szerint több, csak lekerekítették a számokat, ne örüljenek a terroristák olyan nagyon... És az iszlám politikai képviselői meg is hirdették a totális háborút, méghozzá civilek, nők, gyerekek, mindenki ellen, aki nem hódol be az iszlámnak.
Aki arra gondol, hogy az iszlám is egy kultúra, istenem, a behódolást talán még ki lehet bírni, nu, sag schon, legföljebb mecsetben imádkozunk, és a Marcsika majd nem koptatott farmert húz magára, hanem csadort visel, azt hadd emlékeztessem a zsidók "behódolására". – Mert először csak kitettek az állami szolgálatból, na és, máshol még dolgozhatott az ember, aztán minden állásból kitettek, de még megmaradt az üzlet, aztán az üzletet is elvették, na ja, de volt még egy kis tartalék, aztán behajtottak
mindannyiunkat a gettóba, istenem, ott is volt még élet
aztán a lágerbe, de a kapura fölírták: ARBEIT MACHT FREI, a munka fölszabadít, vagyis csak dolgozni kell, igaz, itt vannak a gyerekek, az öregek, azok hogyan dolgozzanak
megoldották aztán ezt is; gyerekeink, apáink, anyáink, nagyszüleink Sonderbehandlungban részesültek; milyen az a különleges bánásmód? – ne gondolj bele, ha nem akarsz megőrülni, arra gondolj, hogy mi még mindig élünk
A többit tudja, aki tudni akarja
A tornyok fölrobbantása óta háborúban állunk. Mindannyian. Az egész iszlám
világ az egész nem iszlám világ ellen. A hadiállapoton nem változtat, hogy pillanatnyilag éppen hol lőnek és hol robbantanak.
Sokat kántálták az
európai széplelkek, hogy jaj,
csak ne háborút, az olyan
gusztustalan dolog,
maradjon inkább béke!
De ezt a szózatot a WTC
háromezer áldozata
hozzátartozóinak is a
szemébe mondták?
A terrorháború, ahol sohasem tudod, ki, mikor és honnan lő, hol robban a bomba, ahol veszélyeztetve vagy te és a gyereked, az anyád, a testvéred, a férjed, az asszonyod mindenhol: nem csak a repülőgépen, de a sportarénában, bevásárolóközpontban, színházban, moziban, hangversenyteremben, templomban, gyárban, iskolában, kórházban, vonaton, iskolabuszon vagy a munkahelyen; ahol nem mehetsz táncolni, vendéglőbe, esküvőre, az utcára – ha már háromnál többen vagytok együtt, célpontjai vagytok a terrortámadásnak –, nem azt jelenti, hogy a gyöngébb kénytelen terrort alkalmazni. A Luftwaffe nem volt gyöngébb Angliánál Coventry terrorbombázásakor, a Waffen SS nem volt gyönge, amikor Oradourt és Lidicét leradírozták a földről, nem Hitler volt a gyöngébb, amikor elgázosított hatmillió zsidót, és nem a szövetségesek voltak a gyöngébbek Drezda terrorbombázásakor. Pol Pot sem volt gyöngébb, amikor kiirtotta fél Kambodzsát: a terrorhadviselés nem a gyöngék harcmodora. Hanem a gyáváké és a szemeteké, akik ártatlanok vérével akarnak megfélemlíteni, lelkileg megtörni, demoralizálni nemzeteket, kultúrákat, vallásokat vagy más közösségeket.
És nem tudod, mi a teendő, hogyan vedd föl a harcot, ki ellen fordítsd a fegyvert, mert a terrorista megfoghatatlan. Szembejön veled az utcán, veled iszik a kocsmában, melletted ül az iskolapadban, a munkatársad, a lakótársad, talán még a házastársad is.
A nyugati világ egyet tudott: a kesztyűt föl kellett venni, mert a gyöngeség látszata is az ellenség malmára hajtja a vizet. Spanyolország még nem látja, de hamarosan meg fogja tudni, mit jelent számára, hogy kinyilvánította: Spanyolország Európa leggyöngébb pontja, itt tessék támadni!
Valamit tenni kellett. G. W. Bushnak, és az egész adminisztrációjának, nem jutott jobb az eszébe, mint katonai akció Afganisztán, majd Irak, a terroristák föltételezett fészke, főhadiszállása ellen. Biztos, hogy ez volt a Nyugat legjobb válasza? Egyáltalán nem, de ki tudott jobbat? Mit kellett volna tenni, amikor az angolszász tengellyel szemben rögtön kialakult egy másik hatalmi góc, egy francia– német–orosz tengely, amikor az Egyesült Államok hatalmi túlsúlyát a háromezer manhattani áldozat vére árán ravaszul ellensúlyozni akarta Európa (Oriana Fallaci szerint: Eurábia), megakadályozva, hogy az ENSZ egységesen léphessen? Mit kellett volna tennie éppen az Egyesült Államoknak, a Föld legnagyobb katonai hatalmának, amikor New York szívében őket érte az egész nyugati civilizációnak szánt első, sokkoló hatású támadás? Ölbe tett kézzel várni az újabb terrorakciót és sopánkodni? Azt sokat kántálták az európai széplelkek, hogy jaj, csak ne háborút, az olyan gusztustalan dolog,
maradjon inkább béke! De ezt a szózatot a WTC háromezer áldozata hozzátartozóinak is a szemébe mondták?
Európa széplelkei Hitlert is ártatlan mimózának vélték, akkor is úgy gondolták, minden jobb, mint a háború;
egyedül Churchill tudta, hogy a náci Németország csak a fegyverek nyelvén ért, sőt még azt is tudta, ki a szövetséges –, mert az adott pillanatban a véreskez? diktátor, Sztálin, még mindig kisebb veszélyt jelentett az emberiségre nézve, mint a másik véreskez? diktátor,
a paranoiás Hitler.
Olaj? Ne áltassuk egymást. Nem az olajért mentek az amerikaiak Irakba. Amerikának van olaja. Oroszországnak, Norvégiának, Angliának, Mexikónak, Dél-Amerikának is; és a nyugati olajlobbinak ugyanolyan érdeke a fosszilis energiahordozók használatának meghosszabbítása (amikor a tudomány régen ismeri az alternatív energiaforrásokat), és ugyanolyan gazdasági érdeke az olajárszint magasan tartása, mint az iszlám olajoligarchiának.
Az amerikaiak azért mentek Irakba, mert egyszer már legyőzték Szaddám Huszeint, de otthagyták a szörnyeteget az iraki nép nyakán. Vagyis becsapták őket. Azt remélték, az iszlámnak legalább egy részét a nyugat mellé állíthatják, ha most ismét legyőzik Szaddám Huszeint, de fölszabadítják az iraki népet is.
Ha már belefogtak, jól, tisztességesen kellett volna végigcsinálni. De nem tudták kiszámítani az odavezénylendő kontingens mértékét (igaz, nem is akarták megterhelni az amerikai adófizetőket, hiszen Bushnak gondolnia kellett az újraválasztására is!), nem tudták kiszámítani az irakiak reakcióját, nem tudták elképzelni, mi lesz a háború megnyerése után, szerintem még ma sem tudják, mi a különbség síiták és szunniták között, meddig ellenségek és mettől szövetségesek.
Morális indok volt, ha tömegpusztító fegyverekre nem is bukkantak. Nem csak a WTC elleni orvtámadás, nem csak az újabb terrorakciók állandó veszélye, nemcsak a bujkáló Oszama bin Laden, de Szaddám Huszein is beillett a szörnyeteg diktátorok panteonjába, Hitler, Sztálin, Ibi Amin, Pol Pot, Pinochet és a többi dél-amerikai tábornok mellé. Akiket, hogy el ne feledjük, a CIA szakértői képeztek ki a hatékony és szadista fogolykínzásokra. Ez ugyanis szintén szakma, mint a hírszerzés.
Mivel helyben vagyunk, mivel már a börtönöknél tartunk, akkor most lapozzunk egyet.
David Riesman amerikai szociológus, A magányos tömeg cím? könyv szerzője szerint a 19. század embere belülről irányított volt, vagyis a családból, a templomból, a hagyományból hozta az értékrendjét, ám a 20. századi ember sokkal lazább, befolyásolhatóbb, kevésbé merev, őt inkább a kortárs csoport terrorja irányítja (nem kis részben a média által). Nem mer ellene szegülni a társadalmi szerepeiből fakadó elvárásoknak. Diktatúrákban, Hitler Németországában vagy a bolsevista terror idején, az átlagember jobban félt a munkatársától, a szomszédjától, sőt a családja tagjaitól, mint a Gestapótól, vagy a KGB-től. Attól is félt, persze, hogy följelentik, de még jobban attól, hogy ha másképp gondolkodik, kilóg a sorból, hülyének nézik, kirekesztik és végképp magára marad.
Közismertek az amerikai egyetemek pszichiátriai kísérletei, mindannyian láttuk őket a Spektrum vagy a Discovery csatornáin. Önként jelentkezőket, gyakran baráti, egyetemista csoportokat összezártak és – kísérletképpen – kiosztották a szerepeket: te börtönőr vagy, te pedig fogoly. És döbbenetesen rövid idő alatt a játékosok a szerepük elvárásai szerint kezdtek viselkedni. Az őrök erőszakosak lettek, szadisták, lenézték a foglyokat, kegyetlenkedtek velük, a rabok néma gyűlölettel, de megalázva és megfélemlítve tűrték a gyalázatos bánásmódot. Aztán véget ért a kísérlet, és a résztvevők rémülten néztek egymásra: nem értették, milyen hipnózis foglyai lettek. Pedig csak meg akartak felelni a szerepükből fakadó társadalmi elvárásoknak.
Ha valahol, hát az Egyesült Államokban ismerik ezeket a kísérleteket. Ha valahol, hát az Egyesült Államokban ismerik David Riesmant. Az amerikai hadseregnek, ha valahol, hát Irakban, ahová fölszabadítóként mentek, a nyugati civilizáció legmagasabb színvonalát kellene képviselniük, az emberi jogok, a genfi konvenciók abszolút tiszteletét, a tolerancia és az előítélet-mentesség maximumát. Nem hiszem, hogy az iraki foglyok ártatlan járókelők, alighanem gerillák, terroristák (többségük nem is iraki), de az emberi jogok chartája a nyugati civilizációnak laikus szentírása kellene, hogy legyen!
A hadsereg tele van jól fizetett pszichológussal, pszichiáterrel, hol voltak ezek a szakemberek a hadműveleti területen fölállított börtönökből? Hogy volt képes az amerikai hadvezetés ilyen frekventált helyre még katonának is amatőröket, tartalékosokat kivezényelni az őrszolgálat ellátására? Nem tudták, mi lesz a vége? És hogy bármi lesz a vége, az demokráciában nyilvánosságra kerül? Fogalmam sincs, ki a felelős, maga Rumsfeld vagy egy alacsonyabb beosztású tiszt, de hogyan lehetett ilyen ostoba, hányaveti módon veszélyeztetni ennek a roppant kényes küldetésnek a morális alapjait?
Ez több, mint bűn. Hiba. Ennek még nagy ára lesz, és azt megint ártatlanok fogják megfizetni, mert a terror törvényszerűen mindig ártatlanokat sújt; ez a lényege!
2004. 05. 20. (VIII/21)
