Köszöntöm ezt az írást, mert elkészült. Elég régóta hajlok az írógép fölé, tudom, hogy más írni és más beszélni. Beszélni egy televíziós stúdióban lehet össze-vissza vagy vissza-össze, a lényeg, hogy a riporter ne legyen ellenséges. Némi fontoskodó póz, némi közhely, betanult spontán bölcsesség előre egyeztetve titkár által, píárosan. Erre szerényebb elmék is képesek. Írni nehezebb. Az írás ott marad a fogyasztó képernyőjén vagy kezében. Azért olvassa el, mert éppen abban a pillanatban épp ez az írás foglalja le a világból. Hatalmas felelősség, hatalmas lehetőség. Hillertől persze nem áll távol az írás, tudós ember, történész, tanítványai szerint a jobbikfajtából, pedig senki nem állíthatja, hogy Sinkovits Imre orgánumát adta neki a Teremtő.
A kritizőrök azzal jönnek felé, hogy ugyan már, ez csak egy elméleti program. Nos, kérem szépen, kéretik zászlócskát hajtani az elmélet előtt! Nem olyan haszontalan az az elmélet, mint azok hirdetik róla, akik képtelenek felfogni az elméletet, és helyette azt fogják fel és meg, ami kezük ügyébe kerül. A politika nem nélkülözheti az elméletet. Elmélet nélkül lehet politizálni, csak
Bocsánat! Nem is lehet! Elmélet nélkül nem lehet politizálni, de lehet hatalmat gyakorolni a fogd és vidd jegyében, de csak és kizárólag ebben az egyetlen jegyben.
Valaki, aki nem oly rég még nem volt, azt mondta, hogy nincs szükség ideológiára, csak pragmatizmusra. Jobb esetben butaság, rosszabb esetben cinizmus, még rosszabb esetben bűnpártolás. Elvekre, elméletekre, irányokra szükség van. Enélkül semmit nem haladna a tisztelt emberiség. Kellenek, akik kijelölik az útirányt, hogy aztán mások közlekedjenek azon az úton, amit ennek jegyében építettek. Az elmélet önmagában nem sok, de nélküle a gyakorlat nem szervezett előrelátás, azaz politika, hanem csupán érdekérvényesítés, tudják, a fogós játék, ami kétségtelenül magas szinten űzött sporttá vált.
Politikus világnézet nélkül nem több egyszer? érdekérvényesítőnél, a politika pedig a közösségért végzett munka még akkor is, ha az elmúlt másfél évtized olimpiásznyi időben szabadrabló hősei el is feledtették ezt velünk. Az úgynevezett pragmatikus politizálás nem egyéb, mint a mindenkori körülmények önös érdek? kihasználása. Egy ország nem egyenlet, hanem emberek összessége, ezt a nagyon tisztelt pragmatikusoknak illene tudniuk. Tény, de nem öröm, a mai magyar közszereplőknek a világnézet csupán gát. Olyan ez, mint a Tízparancsolat, ami számunkra iránytű, sokaknak akadály, hogy egy jót paráználkodjanak, esetleg lopjanak, s akkor még a szomszéd barmáról szó sem esett. Mondok valami rendkívül romantikusat. Politikusnak az menjen, akinek van valamilyen világnézete, és hajlandó (valamint képes) azt másokkal is elfogadtatni. A hatalom megszerzése mindenáron, majd ennek pénzre váltása magas áron, ez nem politikai, hanem kriminalisztikai kategória, vegyük észre már végre!
Sem barátja, sem ellensége
nem vagyok Hiller
Istvánnak. De jó lenne, ha
az elmúlt másfél évtized
után megvalósulna valami
abból, amit leírt.
2004. 07. 23. (VIII/30)
