Mondhatnám azt: az apának könnyű! Leteszi a terhét. Egy többszörösen meggyötört ember ismételt vallomása ez, arról a gyötrődésről, amit az okoz neki, hogy legőszintébb jóakarással és áldozatvállalással végzett tevékenysége az ördögi erők játékában kiszámíthatatlanul a visszájára tudott fordulni. Nem először mondja ezt, mert minduntalan úgy érzi, még nem elég – újra meg újra meg kell ettől szabadulnia. Jóllehet, ő nem adta el a lelkét az ördögnek – őt megrabolták. „
Azon kezdtem borzadva csodálkozni, hogy miképpen úsztam meg a történelem hínárjába való gubancosabb beletekeredést éppen én.” A metaforára annál bővebb magyarázatot nem kapunk, mint hogy őt nem környékezte meg senki. Akkor hát mi kényszeríti őt arra, hogy már a címben közölje, hogy ő nem Szabó-dik tükörbe nézni. Mintha csak azt akarná mondani: nekem az is túlon-túl sok, hogy élek, s reményeimben, lelkesedésemben megcsúfolva rászedtek, kihasználtak.
Fia – az újabb generáció – nélkülözi ezt a személyes élményt, s az immár történelemmé vált múlthoz egyrészt családi, másrészt tudományos indíttatással közelít. Gondolatmenetét rögtön a Szabó-ügynél kezdi, s egyértelműen állást foglal a spicliséget elítélő cikk idézésével. De rögtön ezután felötlik benne: háborgásainkban vajon csakugyan Szabó Istvánról van-e szó, vagy az Alkotó-Művészről, vagy még általánosabban arról, hogy „
miként gyötörték-zsarolták a diktatúrák polgáraikat
” Fekete György, a fiú, a diktatúra többesét itt nem magyarázza – az olvasó úgy érzi, a fasiszta diktatúra is beleértendő.
A két nemzedék – akarva-akaratlan – három brutális diktatúrát vonultat fel, de legalábbis érint. Azért mondok hármat, s nem kettőt, mert a kommunista hatalomátvétel s az azt követő diktatúra (1948-53) más volt, mint az \'56 utáni. Az elsőben a lelkesedés összetákolt vékony máza alól minduntalan előbújt a nyers erőszak. \'56-58 után a nyers erőszakot igyekeztek eldugni, s ebben jelentős sikereik is voltak. A Szabó-történet ehhez is szolgáltat adatokat. Ennek a három brutális diktatúrának a létrejöttéhez és működéséhez a kultúr-Európa szívében elegendő volt három évtized! Hát ilyen könnyű diktatúrát csinálni!? Úgy látszik, igen. Hogy kimúlásához mennyi időre lesz szükség, ma még senki sem tudja – reméljük, hogy a végóráit éljük. Ma „elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani”.
Füzéki Bálint
2006. 03. 24. (X/12)
