Sokkal inkább botrányosnak érzem a Mindszenty bíborostól vett idézetet. Már maga a jobboldal által fétisként tisztelt főpap is összevissza beszélt, amikor a vallás magánügyjellegét említette. Neki is és Semjén úrnak is tudnia kellene (már ha őszinték lennének magukhoz, és nem akarnák meghazudtolni a történelmet), hogy 1920 és 1945 között a vallás nem magánügy volt. Az ellenforradalmi korszakban, amelyet az azóta majdnem szentté avatott Horthy Miklós neve fémjelez, a vallás egyáltalán nem volt magánügy, sokkal inkább közügy. Nem csupán a felsőklérus felsőházi és politikai jelenlétére gondolok, hanem a nemzeti-keresztény kurzusra, amely a kor közgondolkodását mélyen meghatározta.
Semjén azt mondja, ha a vallás magányügy, abból az következett, következik, hogy korrupcióba, kegyetlenkedésbe fordul az élet. Jön a Gestapo, Auschwitz és a börtönbirodalom. Itt hívnám fel a pártvezér úr (urak) figyelmét, hogy pontosan az 1920-45 közötti időszak, amikor a vallás közügy volt, eredményezte közel 1 millió magyar halálát. Ennek a kurzusnak a következtében és az emberi lelkiismeretet megbénító hatásaként a magyar társadalom többsége közömbösen végignézte közel hatszázezer zsidó származású honfitársa előre megtervezett elpusztítását. Közismert (bár letagadható), hogy a keresztény egyházak közös fellépése a tömeges deportálások ellen annak a Serédi Jusztiniánnak a tiltakozása miatt maradt el, aki akkor a magyar katolikus egyház vezetője volt. És ezt nem menti fel az sem, hogy a keresztény felekezetek papjai, lelkészei (magánemberként!) végül mégis bújtattak üldözötteket. Ennek a rendszernek az eredményeképpen esett el a keleti fronton több százezer katonánk, és hasonló számban érte veszteség a polgárokat, civileket is. S talán nem túl merész az állítás, hogy ennek folyományaként kellett elszenvedni a sztálini jellegű, a barna helyett vörös színben pompázó diktatúrát is.
Pécsi Tibor
történelemtanár
Cikkeinkkel kapcsolatos véleményüket várjuk a [email protected] e-mail címre.
2006. 03. 31. (X/13)
