Lehet, hogy Dávid Ibolya memóriája nem tökéletes. Azt állítja, hogy konkrét
ügyekkel miniszterként soha nem foglalkozott, pedig Kunos Péter kegyelmi
kérvénye is konkrét ügy. Állítólag fogalma sincs, hogy velem szemben milyen
vádak és gyanúsítások fogalmazódtak meg. 2001. június 19-én és november 6-án,
amikor felfüggesztették a mentelmi jogomat, ha nem is olvasta volna el a minden
képviselőnek postázott kikérő leveleket, de nyilván konzultált a mentelmi
bizottság MDF-es tagjával, és a plenáris ülésen végighallgatta az indítványt és
beszédeimet. Aztán megszavazta kiadásomat. De az is zavaró számomra, hogy
lényeges technikai (valójában nagyon is tartalmi) kérdéseket sem ismer az
igazságügy-miniszter. Nem tudja, vagy nem emlékezik, hogy éppen az ő miniszteri
regnálása alatt hozták létre a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalt, melynek én
lettem az első „ügyfele”. Tehát nem a rendőrség, hanem az ügyészség nyomozott,
így a rendőrség gyanúkat sem fogalmazhatott meg velem szemben. De nem tudja azt
sem, hogy szökésemtől kellett-e tartani.
Ettől azonban még válaszolhatna arra a kérdésre, amit a Hetek feltett. Hogyan
történhetett, hogy több alkalommal is odahívták a sajtót, hogy megörökíthesse
bilincses-pórázos vezetgetéseimet, ráadásul ki nem takart arccal? Hogyan
fordulhat elő egy ún. jogállamban, hogy ezeket a képeket újságolvasók és
televíziónézők millióinak folyamatosan bemutatták? Ezzel példátlanul megalázva,
emberi méltóságomban megsértve, akkor 95 éves anyámnak is mély szomorúságot
okozva. És ezzel egyben az eljárást deformálva: a bűnt „hitelesítve”, a
közvélemény előtt előre „elítélve”. Nem ismeri az igazságügy-miniszter az
alkotmányt? Hiszen abban nem alternatív előírásként szerepel az ártatlanság
vélelme és az emberi méltósághoz való és nem korlátozható jog. Nem volt feladata
és hatásköre? De hiszen az alkotmány 35. §-a a kormány első számú
kötelezettségévé teszi az alkotmányos rend és az állampolgári jogok védelmét.
Ilyen emlékezet- és ismerethiányt tapasztalva még számomra is meglepő, milyen
határozottan látja Dávid Ibolya saját pártja és az FKgP történetét. Szerinte az
MDF és a Fidesz között csak politikai egymásnak feszülések voltak, őket (az
MDF-eseket) nem zsarolhatták. Egészen a legutóbbi időkig erről viszont egészen
mást hallhattunk a miniszter asszonytól is. Lásd a Békejobb történetét, majd az
állítólagos választási zsarolásokat, ajánlatokat, megfélemlítéseket. Vagy amikor
azokról az MDF-es képviselőkről beszéltek, akiket a frakcióvezetőjük, önvédelmi
reflexeinek engedve és „saját hatáskörben”, kizárt képviselőcsoportjukból.
Budapest, 2006. május 7.
2006. 05. 12. (X/19)
