Köszönjük lapjuk hozzáállását a fasizmus és a kommunizmus áldozataihoz!
Értékeljük, hogy a múlt gazságait nem temetik a szőnyeg alá. Ez annál is inkább
fontos, mert „aki nem ismeri a múltat, nem tudja építeni a jövőt”. Október 23-a
elmúltával lehet, hogy az érdeklődés valamelyest csökkenni fog az áldozatok
további sorsát illetően, de ez a felelősség és a megbánás alól nem mentesít. Mi,
akik elvesztettük hozzátartozóinkat, és a mai napig nem ismerjük földi
maradványaik sorsát, soha nem fogjuk feladni keresésüket. Véleményünk szerint az
igazságszolgáltatásnak be kell töltenie a küldetését azért a sok temetetlen
áldozatért, akiknek a helyzete a mai napig nincs rendezve. A cikkben említett
Császárné nyugdíjaztatása után is bejárt a minisztériumba a hátsó ajtón, és
szabálytalanul jelentős munkát végzett. Ez is bizonyítja, hogy van még mit tenni
ebben az országban.
Aki a székesfehérvári otthonunkat internálásunk után 48 órával átvette, nem más,
mint Sebes Imre megyei párttitkár és családja volt. 1956-ban elmenekült
(állítólag a pártkasszával). Utána egy Gonda nevű, szinten jelentős pártember
vette át a Dr. Koch László utcai házat, aki úgy tudom, később sikkasztott, és
öngyilkos lett. Sebes Imre fia, György, újságíró lett. Én soha többé nem
lakhattam saját otthonomban. Amikor egy hazautazásom során felhívtam Sebes
Györgyöt budapesti otthonában, kérdésemre, hogy vajon velem lévő fiamnak
engedelmével megmutathatom-e a tőlünk elvett bútorokat, barátságtalan, elutasító
választ kaptam. Úgy gondoljuk, minden ország számára az egyedüli kiút a
megbánáson át vezet a nehézségekből.
Tisztelettel:
Bárdy Magda és Tamás
Sydney, Ausztrália
2006. 11. 10. (X/45)
