Eltemették Öcsi bácsit. Hova máshova, mint a Szent István-bazilikába. A gyér
érdeklődéssel, de annál nagyobb médiafigyelemmel kísért szertartás nem csupán a
szombat este Budapesten közlekedni akarókban vetett fel kérdéseket. A temetést
követő hírekben egy érdekes mondatra lettem figyelmes: a Bazilika „üzemeltetője”
a turizmus fellendülését várja a kriptában nyugvó világcsodától.
A kommentárok között többen, köztük Grosics Gyula (az Aranycsapat kapusa) nagyon
vallásos embernek nevezte Öcsi bácsit. Eddig ezt nem tudtuk. Azt viszont igen,
hogy a vagány kispesti proligyerek a sokat kárhoztatott 1945–56 között ontotta a
gólokat a válogatottban és a klubcsapatában. A ma igen vallásosnak ítélt Puskás
otthonosan mozgott a görögkeleti vagy éppen mohamedán közegben is. Ugyanis ő
elsősorban sportoló és ember volt. Akik ma az egekig magasztalják, azok egy
része csak aljas disszidensnek tekintette és teljesen leírta a puha diktatúra
évtizedeiben.
Ma azonban egy új kultuszt kezdenek kiépíteni körülötte. Még a végén szentté is
avatják Öcsi bácsit. És akkor a Bazilikának már két körmenetre is lesz
jogosítványa. Az egyiket hagyományosan első királyunk jobb kezéhez kapcsolják. A
másikat pedig akár november 25-én is tarthatják (a legendás londoni 6–3 dátuma).
Akkor meg Puskás bal lábára emlékezhetünk, amivel az évszázad gólját lőtte az
évszázad mérkőzésén.
Üdvözlettel:
Pécsi Tibor
2006. 12. 14. (X/50)
