Fotó: AP
Pedig a magyarok túljártak a teljes UEFA-vezérkar eszén. Az igazi
betyárvirtusról maga a magyar Eb-szervező bizottság elnöke mesélt büszkén saját
műsorában: „Úgy lehetett bemenni a bálterembe, amikor volt a prezentáció, hogy
mindenkinek volt egy kártyája, és aki kapott egy sárga pöttyöt – harmincat
osztottak ki országonként – az bemehetett. Más kérdés, hogy mindenki bevitt
mindenkit. (
) Mi bementünk a pöttyökkel, kivittük. Amikor bement a Kálmán,
odaadta a pöttyösét, én kimentem, és megkapta más.”
Mivel a magyar küldöttség kilencven főből állt, a jó szervezőkészségéről ismert
producernek és a volt válogatott labdarúgó, ex-szövetségi kapitánynak gyorsan
kellett pörgetni a harminc sárga pöttyös bilétát ahhoz, hogy egy nappal a döntés
előtt mindenki potyaszendvicshez jusson. De a lényeg, hogy ez is nekünk sikerült
a legjobban, nem csak a pályázati anyagunk. A fogadáson is csak szépet-jót
hallottunk: török és ciprusi barátaink „száz százalékosan” megígérték, hogy
mellettünk vannak, ráadásul szépségkirálynőnk kezéből is jól fogytak a plüss
pulikutyák.
Aztán elkövetkezett a cardiffi fekete szerda, a magyar sportdiplomácia
Trianonja. „Az ukrán otrombán megvert. Úgy érezte magát az ember, mint amikor a
ringben hátulról ütik le, és a szemben lévő versenyző pedig csak táncol” – így
írta le a sötét pillanatot a labdarúgó-szövetség elnöke, aki szerint „a
pályázatnak a tökéletessége még nem biztosított sikert”. „Át lettünk verve” –
üvöltötte magából kikelve, futballpályán sem szokásos trágár káromkodások között
megérkezésekor a repülőtéren a volt szövetségi kapitány.
Hiába vártuk, hogy a napok múlása talán meghozza a kijózanodást. A pályázó
bizottság vezető triója végigjárta a reggeli meg esti beszélgetőműsorokat, ahol
továbbra is azt hajtogatta, nem értik, mi történt. „Bözsi nénitől (Puskás Ferenc
özvegye – a szerk.) Albert Flóriánig, aranylabdától kezdve, ott minden, ami
létezik, megvolt” – állítja a szervezőbizottsági elnök, aki vérig van sértve
azon, hogy a döntéshozók nem olvasták végig a 13 ezer oldalas magyar pályázatot
(a BÁV-eleganciájú sublódban kiküldött albumgyűjtemény ma is ott porosodik az
UEFA raktárában), hanem a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a szakértőik által
készített összefoglalókat vették alapul. Védelmébe vette a sajtó nyilvánossága
előtt blaszfemikusan szitkozódó vezetőtársát, sőt megdicsérte, mondván, amit
láttunk, „ugyanaz a lélegzés, ugyanaz a tempó, amikor kapitány volt, meg
játékos, hogy szerettük”. Bocsánatkérés helyett saját műsorában kikockáztatta a
repülőtéren elkeseredetten – de szitkozódás nélkül – tüntető futballdrukkereket:
„Mutassuk meg, kik ezek. Ott volt az a kis mackós, a köpcös (
) minket
takarjanak le, csak őket láttassuk!” Ha már Platini urat nem lehet pellengérre
állítani a jól bevált riporteri fogásokkal a budapesti stúdióban, akkor legalább
a civil véleménynyilvánítókat fenyítsük be?
A dühös siránkozás közepette nem esett szó arról, hogy mire számíthattak a
magyar pályázók, miután – hogy csak az elmúlt egy-két év dicstelen „eredményeit”
soroljuk – elkergették és megszégyenítették a százötvenszeres német válogatott
szövetségi kapitányt. Tönkretették a legnépszerűbb és nemzetközi szinten legtöbb
eredményt hozott magyar futballklubot. Jótékonysági mérkőzést rendeztek a Real
Madriddal a súlyosan beteg Puskás Ferenc megsegítésére, majd a bevételből csak
egy futball-labdát akartak adni a labdarúgónak. Amikor pedig Puskás elhunyt,
botrányos gyászmegemlékezést szerveztek százmilliókért az „emlékére”. Itt volt
tavaly ősszel az európai futball vezetősége, de Michael Platini elnök budapesti
emlékeit az üresen kongó, omladozó stadionról aligha szépítette meg a szállodai
fogadáson ellopott pénztárcája. Mint ahogy a világverő Manchester United edzője,
Sir Alex Fergusson sem gondolt arra, amikor elfogadta a Magyar
Labdarúgó-szövetség edzői bizottságának meghívását, hogy a nemzetközi szinten
teljesen eredménytelen magyar szakvezetők úgy nyilatkoznak a tatai előadása
után, hogy „semmi újat nem hallottak”.
Se foci, se közönség, se stadionok: csak a változni képtelen, egymás vállát
veregető sportelit egy része könnyezik utólag azon, hogy senki nem vette
komolyan a magyar Eb-pályázat kínosan esdeklő szlogenjét, miszerint Give us a
chance (Adjanak egy esélyt). Csak az a kár, hogy a cardiffi nulla voks így is
százmilliókba került.
2007. 04. 27. (XI/17)
