hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lejárt a komédiázás ideje

2007. 12. 12.
Lengyel László egy formálódó új párt lehetséges zászlóvivőjeként egy vidéki polgármestert említ, név szerint Ben-csik Jánost, aki Tatabánya polgármestere. Az interjúban elhangzik, hogy Bencsik kilépett az SZDSZ-ből és „minden további nélkül sikeres lehet középen”. Az nem hangzott el – talán azért, mert Lengyel úr még nem tudja –, hogy a polgármester-képviselő az SZDSZ után most a FIDESZ padsorait koptatja. Tehát ha sikeres szeretne lenni középen, akkor újra sasszéznia kellene – a jelek szerint jó nagyot – ezúttal jobbról középre. Lengyel úrnak abban viszont teljesen igaza van, hogy a tatabányai polgármester befutásával nem lenne „szikrázó, érdekes egyéniségű, megváltó jellegű, karizmatikus alkatú, tévésztár” miniszterelnöke hazánknak. De a Lengyel úr által „akart” – „működő rendszert” működtető – „szakpolitikus” beérésére kiszemelt jelöltje esetén szerintem néhány évig várnunk kell. Gondolataim alátámasztására álljon itt néhány idézet Bencsik úr említett előadásából, amit egy Árpád atyánkra emlékező rendezvényen mondott el:„Abban a városban élünk, amely fölé kiterjeszti védőszárnyait a turulmadár. Az a turulmadár, amely éltető erővel segítette hosszú-hosszú évezredeken keresztül a mi eleinket (...) Hiszem azt, hogy nagyon sokan hiszik azt Tatabányán, hogy a város életereje tért vissza abban, hogy a megújító, a fentről erőt közvetítő szent madarunk ismételten fölszállott a Kőhegy tetejére…” Az interjúban olvasom továbbá, hogy „ha a tőke és a sajtó Bencsik mögé áll, sikerülhet neki”. Bencsik János a jelek szerint nem szereti eléggé a tőkét. Emígy szólt róla ugyanott, ugyanakkor: „És ma, ha valamivel meg kell küzdeni, akkor éppen azzal kell megküzdeni, hogy a pénzvilág arra törekszik, hogy elvegye tőlünk azokat a találkozási lehetőségeket, ahol egymással érzelmi kötelékbe tudunk összekapcsolódni”.

Tisztelettel :

Egy tatabányai bennszülött

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!