hetilap

Nagyapám együtt járt gimnáziumba Bibó Istvánnal, és valószínűleg a jogi
egyetemre is. Családunk jó barátja volt. Bibó István a vészkorszakban
üldözötteket mentett, amiről szintén családi barátunk, Zolnay László, ismert
régész írt Hírünk és hamvunk című könyvében.

Nagyapám bíróságon dolgozott, majd 45-től az Igazságügyi Minisztériumban volt
osztályvezető-helyettes a népbíróságok osztályán. Jelentős szerepe volt a
népbíróságok felállításában és a nyilasok felelősségre vonásában.

Másik barátja, Zolnay Kálmán – Zolnay László testvére – írta a népbírósági
eljárásról szóló törvényt, még a nyilas időkben, készülve a felelősségre
vonásra. 1950-től a Legfelsőbb Bíróságon polgári ügyeket tárgyalt mint
tanácsvezető bíró. 1956-ban rehabilitációs ügyeket intézett, a forradalom
szellemi előkészítésének egyik tényezője a törvénysértésekről írt cikkei voltak
(egyik cikkében például Riesz István igazságügyi miniszterről ír, aki a ’47-es
csaló választások ellen akart fellépni, amiért agyon is verték).

Nagyapám a Legfelsőbb Bíróság forradalmi bizottmányának tagja volt, személyesen
kezdeményezte Kádár Jánosnál a koncepciós perek bíráinak felelősségre vonását,
amiért ’56 decemberében elbocsátották. Gyakorlatilag 1962-ig nem kapott állást,
mások által elvállalt fordításokból élt (9 nyelven beszélt). Tudok arról, hogy
az 1962-es amnesztia után felkereste a Nagy Imre-kormány több börtönből
szabadult politikusa is, például a Nemzetőrség parancsnoka.



Benkő Gyula

Budapest

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek