Zebrakommandó
Ha egy gyalogátkelőnél egy személy azt figyeli, hogy megállnak-e az autók, és kötelezően elsőbbséget adnak-e (RAZOR Akciócsoport tevékenysége), lehet 40 másodperc alatt 38 dokumentált feljelentést készíteni az élet védelméért tett erőfeszítéseként. Tiszteletre méltó, de ennek az éremnek azért van másik oldala is. Feljelenthet itt mindenki minden szabálytalankodót, de attól még nem jön létre a gazdaságot kiemelni képes értékteremtő és alkotó közösség, amely valódi megoldásként képes az egyéneknek és családoknak boldogulást biztosítani. Viszont létre jön a büntetések következtében az egymást lehúzó és a vásárlóerejét elveszítő tömeg!
Nem beszélve arról, hogy egy egészséges társadalomban az építéssel s nem a feljelentések szaporításával foglalkoznak! Véleményem szerint ma Magyarországon inkább azzal kellene foglalkozni, hogy gazdaságpolitikánk kerüljön ki a büntetésen alapuló deficitcsökkentés irányvonalából, hogy ezáltal az ország ne egy elmélyülő gazdasági válságba kerüljön, hanem abból kilábaljon.
Az említett cikkben 40 másodperc alatt 38x30 ezer forint büntetés, azaz 1140000 Ft képződött. Kérdezem, ennyi idő alatt hol és milyen értékteremtő munka által lehet ekkora összeget előállítani? Viszont ekkora összeget úgy kivenni a gazdaságból, hogy az nem termelt értéket, sem hasznot, hanem passzív összegként az Állam kasszájába került, az közvetett módon, de mélyítette a gazdaság válságát. S meg kell említeni azt is, hogy a büntetési tételek felemelése óta „megéri” feljelenteni a szabálysértőket (eddig legalábbis nemigen alakultak ilyen akciócsoportok).
Hát jól gondoljuk meg, mert a nehéz időkben különösen érzékenyek az emberek a szomszéd boldogulása miatt. Így a társadalom „igazságérzetétől fűtőt emberei” örömmel támogatják, a sok tekintetben irigység által működtetett rendszert! Ez azonban az értékteremtő gazdaságpolitikát megvalósítani kívánó embereket vagy elűzi az országból, vagy ha kényszerűségből maradnak is, földbe taposott módon szenvedik el az országot.
Rück János
Szálasi, a nemzetvesztő
Valószinűleg csak sajtóhiba, de mégis. Nem 1944. okt. 16-án, hanem okt. 15-én hangzott el a Hothy-proklamáció és a nyilas hatalomátvétel. Én sajnos hallottam is, meg át is éltem. Köszönöm, egyébként az újság most is, mint mindig, remek, a férjemnek is, nekem is mindig öröm, mikor megérkezik.
Dr. Szentkirályi Györgyné
Pistike a másodikról
Dr. Ranschburg Jenő szerint mások a mai gyerekek, mint néhány éve. Vannak olyan családok, amelyekben nő a diszharmónia. Egyre több az egyszülős család, és ezt már nem kizárólag a régi módon érthetjük: létezik olyan eset, ahol az anya hagyja el az övéit, és kezd – jó esetben egy férfival – „új” életet. Az apa hiánya viszont a leggyakoribb baj!
A gyerek általában tízéves kora után találkozik először férfi pedagógussal. Azt szokták mondani, hogy az apa a fiúgyermeknek fontos a férfi szerep miatt, de igazából az anya sem tudja a női szerepet tanítani, ha nincs ott a férfi. Ezek együtt érvényesek! Az apa megtanítja a gyerekeket átlépni a család küszöbén: akaratlanul is sok mindent tanít a „külvilági” életből. Tőle tanulják meg a kommunikációnak, a tervszerű cselekvéssoroknak az alapját. Ez ugyanolyan értékű, mint az anyaszerep az élet első éveiben: nélkülözhetetlen. A kettő csak együtt teszi lehetővé a gyermek normális fejlődését.
Ezt követően lép a pedagógus a képbe. ő viszonyulhat úgy, mint aki valóban szereti a gyereket. Lehet olyan, hogy „jófejnek” tartja, akivel érdemes „kínlódni”, de előfordulhat, hogy közömbös iránta. Ez utóbbi esetben észre sem veszi, ha nincs ott, mert neki nem hiányzik. Táplálhat valamilyen ellenérzést is iránta: picit sem bánná, ha másik iskolába vinnék, mert csak gondot okoz neki. Szerinte az ideális tanuló: 1. intelligens, 2. igyekvő, akaratos, 3. udvarias, 4. tiszta, az anyagi helyzetéhez képest rendesen öltözött, gondozott. Az ilyen pedagógus Ranschburg szerint a hagyományos értelemben vett „polgár” gyerekeket részesíti előnyben. Azt mondja: engem nem érdekel, honnan jön a gyerek, de viselkedjen úgy, minta „onnan” jönne!
Mivel a pedagógus és a szülő „kiegészítő szerep” a gyerek körül, adott esetben életbevágó lehet az, hogy a tanár meglátogatja a családot. Az a tanár, aki csak az iskolában ismeri a gyermeket, nem ismeri igazán. Az a szülő, aki csak otthon ismeri a gyermeket, nem ismeri igazán. A szülő és a pedagógus is felel a gyermekért! A tehetség ugyanis el tud kallódni, a gyengén teljesítő pedig elveszhet. A felelősök közötti jó kommunikáció a feltétele annak, hogy ez ne így legyen. Az a fajta nyitottság szükséges, amelyben a szülő érzi, hogy a pedagógus azért van, hogy segítsen, és nem azért, hogy bántson. A szülő pedig azért, hogy segítsen a pedagógusnak, és együttműködjön vele. Így az iskola egy izgalmas, különleges hely lehet! Részünk van tehát abban, hogy „Pistike a másodikról” milyen pályát választ, és milyen emberré lesz…
Hajnal Éva
Fejlesztő pedagógus
Pécs
Oltani vagy nem oltani
A cikk bizonyos sorait olvasva vélemenyem szerint egy laikus könnyen azt a benyomast kaphatja, hogy a magyar vakcinában a megengedettnél magasabb a higanyvegyület szintje. És mivel „sokan írják az autizmust a higanytartalmú oltások számlájára” a cikk szerint, az olvasó könnyen azt a következtetést vonhatja le, hogy nagy a valószínűsége annak hogy (bizonyított?) összefüggés van a kettő között.
Ugyan részletesen nem néztem utána, egy nagyon gyors áttekintés után úgy látom, hogy a Fluval P tiomersal mennyisége megegyezik az Egyesült Királyságban korábban használt vakcinákéval, és több tanulmány alapján sincs bizonyított összefüggés az autizmus és higanytartalmú oltások között. Tudomásom szerint a WHO hasonló konklúziót vont le, és ezért továbbra is megengedett a vakcinák gyártása tiomersallal. Az valóban nyitott kérdés marad, hogy azon kívül, hogy ez nem volt kötelező, az Omnivest miért nem tért át a modernebb technologiára tiomersal nélkül, amit sok más vakcinagyártó megtett.
Üdvözlettel:
Mosolits Szilvia
orvoskutató
2009. 11. 20. (XIII/47)
