hetilap

Alkotmányos rend
A Szent Korona, a katolikus vallásos királyság jelképe, a pápai tekintély kötelező érvényű szolgai elfogadásának politikai pecsétje. Azt jeleníti meg, hogy a király a pápaság alárendeltjeként, a mindenkori pápa parancsait, rendelkezéseit országán belül és kívül, elkötelezett hűbéresként engedelmesen kész végrehajtani, és országát katolikus hitre hajtja, királyi, törvényhozói és végrehajtói hatalmát akár katonák bevetésével is felhasználva. Tudjuk, hogy István király ezt megcsinálta, minden politikai-vallási ellenállást letörve, elnyomva, megtizedelve.
A köztársasági demokratikus államforma másról szól. A demokrácia sokféle hitű, egymástól több dologban eltérő véleményű emberek által létrehozott és működtetett államforma, ahol az állam a vallási-világnézeti semlegessége alapvető evidencia. Ez a politikai rendszer szükségszerű történelmi válasz a középkori katolikus Európát végigdúló vallásos terrorra, a pápai parancsok által vezényelt rémtettekre, hatalommániára.
A demokratikus jogállam tehát nagy kincs! Ne engedjük, hogy a Szent István-i állameszményben hívő, középkorba visszavágyók lerombolják! A Kossuth-féle országcímerben okkal nincs korona! Kossuth jól tudta, hogy a császári-királyi-feudalista rendszer veszélyes. Ő nem hitt a Szent István-i állameszményben. Józan demokrata volt, és jó hazafi!
név és cím a szerkesztőségben

Tévhitek boncasztalon
A szerző szerint a „hun népnek semmi köze a magyarhoz…”. Az úgynevezett szárgátkai régészeti kultúra területét, mely a nyugat-szibériai Irtis–Isim–Tobol folyók vidékén található, több neves tudós tekinti magyar, illetőleg ugor őshazának. Ettől a területtől északra helyezkedik el az Orosz Föderáció részét képező Hanti-Manszi Autonóm Körzet, ahol legközelebbi nyelvrokonaink élnek. A magyar őshazával foglalkozó magyar régészek közül Fodor István az ősmagyarokat jelölte meg a szárgátkai kultúra hordozóiként. Az egyik jeles udmurt nyelvész, Csernyecov V. N. hasonlóképpen vélekedik.
A közép-ázsiai–nyugat-szibériai területnek talán a legkiválóbb szakértője a nemrégiben elhunyt V. A. Mogilnyikov a következőket írja a szárgátkai kultúra és a hunok (kínai forrásokban: hsziungnuk) kapcsolatáról: „Az északi hsziungnuk az időszámításunk első évszázadában, a kínai császári hadseregtől elszenvedett katonai csapások után, ha megtépázva is, de megőrizték politikai függetlenségüket Belső-Ázsiában. Az i. sz. II. században Nyugat felé indultak, magukkal sodorva az útjukba akadó törzseket.” Mogilnyikov feltételezi, hogy a továbbiakban, az i. sz. III-IV. századokban, az északi hsziungnuk erőteljesen megváltozott kultúrával és megváltozott etnikai összetétellel, Közép-Ázsia, Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén belül hatalmas, sok etnikumból álló nomád törzsszövetséget, mondhatnánk, államot alkottak. Ez a nomád államalakulat „hun” néven vált ismertté. A jelentős népszaporulat a fent említett területek népeinek Nyugat felé vándorlásához vezetett.
„A szárgátkai kultúra az i. sz. III század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság letelepedett része megsemmisült, vagy északra, a tajgazónába menekült, nomád állattenyésztést folytató része pedig a hunok sok nemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált” – írja V. A. Mogilnyikov.
Megjegyezem, hogy Vámbéry Ármin tisztán elméleti alapon, régészeti bizonyítékok ismerete nélkül, V. A. Mogilnyikovéhoz némileg hasonló nézetre jutott, már a XIX. század végén.
Benkő István

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek