Szóval, itt vannak mindjárt azok a táviratok, melyeknek szerzői a két nagy párt színfalak mögötti megállapodásaival és korrupciós ügyeivel foglalkoznak. Köntörfalazás nélkül teszik ezt a rádiófrekvenciák elosztásával kapcsolatban, másutt azt a feltételezést tartják reálisnak, hogy nevén nevezett nagy állami-félállami cégek a Fideszt és az MSZP-t finanszírozták titokban és illegálisan. Tulajdonképpen mindegy is, hogy ezekben a történetekben az amerikaiaknak mindenben igazuk van-e, vagy tévednek. Az összkép számít. Amikor az MSZP elnöke gyorsan próbálta semlegesíteni az ezekben a táviratokban rájuk nézve kellemetlen mondatokat, még azon az áron is, hogy ezzel a Fidesz számára kellemetlen részeket sem használhatja fel politikájában, csak erősödhet a gyanú: az MSZP nyolcéves kormányzati múltja erőteljesen összekapcsolódik a Fidesszel.
Ez nemcsak a titkos, soha ki nem derülő pénzügyi összefonódásokra vonatkozik, hanem a politikai hitelességre is. Tudjuk, hogy az egyik ikon hogyan csapta be a választókat, amint erről saját maga számolt be Balatonőszödön, a nyilvánosság háta mögött. Az ebből származó hitelvesztésről szólt az előző ciklus. Mert a korrupció mellett a szavazók átverése, az ígéretek be nem tartása az a másik dolog, ami miatt az emberek elfordulnak a pártoktól. Erre mi derül ki a követségi táviratokból? Az, hogy a másik ikon szintén becsapta a választókat, és ezt el is ismerte. Természetesen ő sem érezte úgy, hogy egy ilyen vallomás a nyilvánosságra tartozna, csak ő nem a párttársainak, hanem az amerikai nagykövetnek fejtette ki azt a nézetet, miszerint a választások előtt tett ígéretekből nem következik semmi.
A szocialistákat azért nem tekintik a választók alternatívának, a Fidesz népszerűségvesztése ellenére azért nem nő a támogatottságuk, mert aki ma ellenzéke a Fidesz tevékenységének, annak nemcsak a Fideszből, hanem abból a teljes világból lett elege, amelyet ez a két politikai kör együtt jelenít meg. Mára sokan érzik úgy, hogy az elmúlt év során csöbörből vödörbe kerültek, ennek ellenére nem akarnak visszamenni a csöbörbe. Érthető. Érthető, de nagyon veszélyes állapot. Az emberek többségének a demokrácia nem elméleti kérdés, hanem az a gyakorlat, amilyennek az új rendszert megismerték. A demokrácia számukra egyet jelent a Fidesz–KDNP-vel és az MSZP–Demokratikus Koalícióval, a két párttal és partnereivel, amelyek ebből a huszonegy évből tizenhetet kormányon töltöttek.
A kutatások pontosan megmutatják, ahogy a hazai politikusok és a pártok iránti bizalom együtt csökkent a piacgazdaság, a liberális demokrácia elfogadottságával. Ennek oka, hogy a két politikai tábor sohasem vállalta fel ezen értékeket, egyszerűbb volt ezek ellen politizálnia. Miközben a piacgazdaság és a liberális demokrácia keretein belül kellett azért működniük.
Nagyon jól szemlélteti ezt a megszorításokhoz való viszony. A Fidesz nyolc éven át hirdette, hogy kizárólag a kormány szándékán múlik, mennyire nő az életszínvonal. A közgazdasági törvények sosem számítottak, mindig lehetett még további juttatásokat követelni, és a legkisebb szigorítás ellen is tiltakozni. „Nem elméletek kellenek, hanem harminc markos legény a gazdaság talpraállítására” – mondta Orbán Viktor a választások előtt. A szavazók pedig, akik 2006 óta folyamatosan megszorítások alatt éltek, eleinte a korábbi négy év felelőtlensége, majd a gazdasági válság miatt, elhitték, mert el akarták hinni a fájdalommentes felemelkedés csodareceptjét. Fél éve újra itt vannak a megszorítások. Minisztériumi zárolások; bezárt iskolák; csökkentett táppénz, egészségügyi kassza és munkanélküli-ellátás… És ez még csak a kezdet, a java most jön. Függetlenül attól, hogy mennyire indokoltak ezek az intézkedések (többségében elkerülhetetlenek, ezért indokoltak), az biztos, hogy a „szavazófülkés forradalomban” a nép nem ilyen lépéseket követelt.
Mit tesz ebben a helyzetben a csalódott választó? Visszamegy a szocialistákhoz? Nem megy, mert az MSZP-ről (és a Demokratikus Koalícióról) is a megszorítás jut eszébe. Gyurcsány Ferenc 2006-ban jövőképet igyekezett adni a választóknak. A kormányzásból azonban végül csak kínlódás lett. Orbán Viktor új világot ígért 2010-ben, de egyre kevésbé látszik, hogy az erőlködés túlmutat-e a válságból válságba evickélő Magyarország napi szintű túlélésén.
Ugyanez mondható el a devizahitelekkel kapcsolatban. Akik bajban vannak, lassan belátják, hogy a gondjaikon, az ígéretekkel szemben, a Fidesz sem tud segíteni. De hiába követeli az MSZP naponta az átfogó kormányzati beavatkozást, amely egy csapásra megoldja százezrek problémáját, azért azt senki sem felejtette el, hogy ez a fajta eladósodás mégiscsak a szocialista kormányok idején nőtt ekkorára, és amikor 2008-tól növekedni kezdett a hitelüket visszafizetni nem tudók száma, az akkori kormány sem tálalt fel hiteles megoldást. A sort folytathatjuk a romák és a többség egyre feszültebb konfliktusaival. A Fidesz a segélyek csökkentésétől és a kényszerközmunkától vár eredményeket. A szocialisták hasonló tervekben bíztak. Eközben Gyöngyöspata lakói olyan párt jelöltjét választották meg polgármesternek, amelyik teljesen új paradigmában gondolkozik. A csalódottak tehát elfordulnak a mostani kormánypártoktól, de nem fordulnak az előző felé. Kétségbeesetten remélik, hogy jön majd valami harmadik, kiutat mutató lehetőség.
Nagyon régen nem volt ezért sajnos ennyire kedvező csillagállás egy szélsőséges párt felemelkedésére. Ők eltakarítanák a két megutált pártot, meg azt is persze, ami a demokráciából megmaradt. Püspökladányban az időközi országgyűlési választáson másodikak lettek úgy, hogy minden harmadik szavazó őket választotta. Ott ülnek a parlamentben, az idő régóta nekik dolgozik.
Ezért aztán, ha valaki szabad és demokratikus világban akar élni, akkor nem drukkolhat egyik demokratikus párt további gyengülésének sem, illetve annak, hogy minél több pártnélküli, bizonytalan szavazó legyen. Ennek megállításában a kormánynak, a Fidesz–KDNP és az MSZP–Demokratikus Koalíció vezetőinek egyaránt óriási felelőssége van. Ahogyan most működnek, az nem megfelelő a szélsőségesek elleni harchoz. Új politika kell, amihez csak egy lehetséges megoldás új politikai formációk létrejötte. Egy másik lehetséges út lehetne: a régiek új lendületre találása. Vagy a kettő együttese.
2011. 11. 04. (XV/44)
