Az előválasztások különösen tudatos résztvevői, aktivistái őt akarták, és ezt tiszteletben kell tartani, a pártelit mérhetetlen arroganciája lenne bármilyen ürüggyel semmibe venni az akaratukat. Lesz, ami lesz.
Aggódásom tárgya nem egy stílusában, retorikájában botrányos figura, aki nemcsak a polkorrektségre tesz nagy ívben (az nem baj), de mindenfajta korrektségre is. Ezt még el lehetne fogadni, ha úgy állunk hozzá, hogy a stílus egy dolog, kérdés, hogy a politikai esszencia, a világkép, az értékrend egyben van-e; de nem, Trumpnál nincs egyben. Hónapok óta látjuk-halljuk a szerepléseit, interjúit, szóáradatát, de fogalmunk sincs, hogy a jelölt mi mellett és mi ellen áll ki ma, és hogy ugyanez a felállás érvényes lesz-e holnap is. És akkor ott van még a holnapután. Ami Grouchónál vicces, az az Egyesült Államok lehetséges elnökénél dermesztő.
Amiért aggódom, azok a klasszikus amerikai értékek, amelyek az Egyesült Államokat naggyá tették. Ezek jelenthetik ugyanis a kiutat ma is, nekünk is, többieknek. Márpedig az egyéni szabadság, a mélyen gyökerező individualizmus, a tulajdon szentsége, az alkotmányosan korlátozott kormányzat, az állami intervencióktól minél mentesebb szabad piacgazdaság értékeit Amerikában elsősorban a republikánusok emelik a magasba, nem pedig az egyre balrább csúszó, egyre polkorrektebb, egyre több kiterjedt szociális programban hívő demokraták, akiket jobban foglalkoztat egy transgender mosdó, mint az iszlám terror, és akiknek a jelöltje ráadásul – még külügyminiszterként – egy FBI által is vizsgált, minősíthetetlen hazugság- és e-mail-botrányba keveredett. Donald Trump azonban nem garancia a változásra, lévén semmilyen szabadságpárti, kapitalizmuspárti, erős Amerikában gondolkodó politikai filozófiának nem híve.
Márpedig nem mindegy, ki lesz a republikánus párt elnökjelöltje, hiszen elnökként olyan elvekre és eszmékre kell majd alapoznia, amelyeket rajta kívül a szabad világ többi része nem képvisel, a jóléti álomból felébredni nem akaró Európa sem. A gond az, hogy az amerikai belpolitikai problémákra (munkahelyek, Obamacare, mexikói migránsok stb.) válaszul a világ egy olyan elnököt kap, aki számára a külpolitika a Trump Tower karbantartása más eszközökkel; aki már mindent és az ellenkezőjét is képviselte; aki szlogenjei ellenére nem hisz Amerika különleges, vezető szerepében, és aki minden verbális keménykedés dacára túlságosan is könnyen átengedne egész érdekszférákat a feltörekvő Oroszországnak.
A konzervatív-libertárius The Federalist oldal tízpontos listát állított össze Trump legnagyobb pálfordulásairól az abortusztól az egészségügyön és a minimálbéren át a szabadkereskedelemig. A listából is kiderül, hogy a konzervatív elitek kompromisszumaira, gyengeségeire joggal dühös bázis az elképzelhető legkevésbé konzervatív, ellenben nacionalista és protekcionista jelöltet támogatta az összes közül. De a legnagyobb probléma, hogy Trump része, sőt hamarosan motorja lesz annak az illiberális, nagyállam-barát, nemzeti-populista trendfordulónak, amelyet Európában Kaczynski, Orbán, Le Pen és a német AfD fémjelez, és amely alapvetően jogos aggodalmakat (iszlám terjedése, kontrollálatlan migráció stb.) használ ki egy sajátos politikai agenda keresztülvitelére. A holland Geert Wilders máris elvbarátjaként tekint Trumpra, kiragadva a muszlimokkal szembeni keménykedést az összképből.
Vegyük Amerika világpolitikai szerepét! Trump hol azt mondja, az iszlám terror megfékezése „nem a mi háborúnk”, hol azonnal lecsapna, katonákat is telepítene az IS (Iszlám Állam) ellen, kinyírná a terroristák családtagjait, sőt le is nyúlná az irakiak és a líbiaiak olaját. Hol azt mondja, „neutrális” maradna az izraeli–palesztin konfliktusban, hol a zsidó állam legnagyobb barátjaként hirdeti magát. Putyinnal kölcsönösen tisztelik egymást, eddigi nyilatkozatai alapján igen nagy a Moszkvával szembeni appeasement veszélye. A szakmában jórészt ismeretlen külpolitikai tanácsadói közül ketten kifejezetten Kreml-barátok, sőt egyikük, Carter Page energiaügyi szakember remek viszonyt ápol a Gazprommal.
Trump jól érzékeli az amerikai alsóközéposztály félelmét és rettegését a gazdasági-szociális jövőtől, és ha győz, nyilván emiatt győz, de személye nagyon rossz válasz az Obama-éra külpolitikai csődjére, a baloldali demokraták, főként a jelenlegi elnök közönyös, Amerika szerepét lebecsülő, a világból visszavonuló attitűdjére. Katonai erőről, gazdaságilag újra erős Amerikáról beszél, nagyon helyesen – de milyen célokért, milyen Amerikáért és milyen világért harsogja mindezt? Mi van Donald fejében? „Konzervatív vagyok, de ez most kit érdekel? Rendbe kell tennünk az országot” – jelentette ki nemrég. Remek. Már csak az hiányzik, hogy hozzátegye, vannak más elvei is.
(A szerző a HVG munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője)
2016. 05. 13. (XX/19)
