Túlzás nélkül világtörténelmi jelentőségű események színhelye volt múlt pénteken a két Korea határán fekvő Panmindzson, majd vasárnap a Damaszkuszhoz közel fekvő szíriai Hama. Panmindzsonban Mun Dzse In dél-koreai elnök fogadta Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feltűnően szívélyesen, Hamában pedig – minden jel szerint – az izraeli légierő mért csapást a lábukat Szíriában megvető és ezzel a zsidó államhoz fenyegetően közel kerülő iráni erőkre.
Panmindzson a két Korea megbékélésének ígéretét, Hama pedig egy közvetlen izraeli–iráni háború rémét szimbolizálja. A két eseménynek van egy közös, sem Panmindzsonban, sem Hamában nem jelenlévő főszereplője: Donald Trump amerikai elnök. De vajon miért fordultak a két Korea vezetői (a külvilág számára váratlanul) a békekötés irányába, és miért sodródott a háború szélére ezzel szinte egy időben a Közel-Kelet? Mi volt az amerikai politika és személy szerint Trump szerepe a koreai fordulatban, és mi az Irán körüli fejleményekben? És ami a legfontosabb: mivel lehet a koreai rendezést tartósabbá tenni az iráni alku eredményeinél?
Megrökönyödést okozott a nyugati baloldalon Mun Dzse In dél-koreai elnök minapi megjegyzése, amely szerint a két Korea közötti közeledés előmozdításáért Nobel-békedíj járna Donald Trump amerikai elnöknek. Mun ezt elődje, a 2000-es, legelső észak-déli csúcstalálkozót tető alá hozó Kim De Dzsung özvegyének szavaira reagálva mondta, aki szerint a két Korea közötti közeledés előmozdításáért Mun Nobel-békedíjat érdemelne. Mun szerint viszont, akinek valójában járna az elismerés, az Trump, hiszen neki döntő szerepe volt a békefolyamat elindításában.
2018. 05.04. (XXII/18)
