Különösen érdemes ilyen listákon elmélkedni akkor, amikor olyan statisztikák és kutatási eredmények borzolják a kedélyeket, amelyekből úgy tűnik, mintha Magyarország egyfajta Bermuda-háromszögévé vált volna a nyelvtanulásnak. Mi lehet az oka, hogy a nyelveket valamiért a magyar nép az elmúlt évtizedekben sehogy sem bírja elsajátítani? A kérdésnek szerintem az a leglényegesebb része, hogy „az elmúlt évtizedekben”. Ugyanis az ezt megelőző évszázadokban ez nem okozott ekkora fennakadást. Mielőtt a szovjethatalom lezárta volna a határokat, a magyar emberek mindenfelé építettek kapcsolatokat, és ide is érkeztek sokfelől. Ehhez nyelvtudásra volt szükségük. Ki hallott akkoriban nyelvérzékről, audiovizuális eszközökről, kiscsoportos órákról, nyelvi laborról? Életösztön volt. Az életről alkotott elképzelés azonban, úgy tűnik, valahogy deformálódott a bezárt határok között.
Jó régóta részese vagyok az oktatásnak. A közel fél évszázadban mérhető idő első húsz évét a padban, a másik, nagyjából harminc évet a katedránál töltöttem. Azt láttam, hogy az oktatás alapélménye minden oldalról elsősorban a frusztráció. Amúgy vannak szép pillanatai. A tanulók számára többnyire az, amikor végre kiléphetnek a valódi Életbe. Lehetséges, hogy itt kezdődnek a gondok. Mert hiába hangzik el olyan gyakran, hogy az iskola az Életre tanít, ha az iskolából nézve a világ két részre oszlik: benti világra és kinti világra. Bent érvényes szabályokra és kint érvényes szabályokra. Benti, rácsok mögül szemlélt kinti szabadságra... Az valahogy eleve nem szerencsés, ha a valóság két részre látszik oszlani. A suli fala sokmindentől véd jogosan, de a valóság minden korosztálynak a barátja. Különben is, ha a srácokat annyira lelkesíti az Élet, hogy a hiánya ilyen letaglózó hatással van rájuk, biztosan létezik olyan módszer, amivel be lehetne engedni az iskolába.
Életünk végéig folyamatosan tanulunk valami újat, bár ez nem azonos fogalom az iskolába járással. Az emberben gyárilag nincs zsigeri ellenállás a tanulással szemben. Viszont az oktatás rendszere ettől még lehet alapjaiban elhibázott, diktatúrában és demokráciában egyaránt. A nyelvtudás, azaz inkább a „nyelvnemtudás” kérdése olyan tünet, ami azt mutatja, hogy időszerűvé vált az úttörés az oktatásban.
2018. 10.31. (XXII /44)
