A Sakál egykori "búvóhelye" a Rózsadombon. Keleti kényelem Fotó: Reuters
a terrorvezér majdnem egy tárat beleeresztett az autó ajtajába. Az öt golyóból kettő csupán centiméterekkel kerülte el a kocsiban posztoló egyik őrszemet. Körülbelül éjfél lehetett, mikor Carlos és társai a villához érkeztek, és már órák óta sikertelenül próbálták lerázni a kémelhárítás tisztjeit. Talán csak felfokozott izgalmát, vagy a kudarc miatti dühét vezette le így. 1979. augusztus 29., II. kerület, Vend utca
A Rózsadomb tarka villáival szegélyezett utcák kiemelkednek Budapest alsóbb fekvés? részei fölé. Néhol átpillantva a házak fölött az egész város látképe feltárul, vagy éppen a budai hegyek erdővel benőtt gerincei mutatják meg vonalaikat.
A Vend utca a budai elit negyed félreeső kis zuga, ahová még térképpel is csak többszöri nekifutásra talál el az ember. Carlos, a hírhedt venezuelai származású terroristavezér mintegy öt éven keresztül élvezte "vendégszeretetünket" ezen a környéken. A "nagyvárosi gerillaharcos" 1979-től helyezte a főhadiszállását a kis közép-európai szocialista ország diplomáciai negyedébe. Minderről a környéken lakók többsége vagy nem tudott, vagy mélyen és sokatmondóan hallgat.
A villa kiemelkedik a környezetéből szokatlan, kék tornyos tetőzetével. A pár szintes épület meglepően jó állapotban van a körülötte elhelyezkedő posztszocialista tervezés? panelremekekhez képest. Az ingatlanhoz, úgy tűnik, nem tartozik nagyobb kert, a kis szabad teret néhány autó és buja, zöld növényzet foglalja el.
A csengetésre és a bemutatkozásra barátságosnak nem nevezhető, de azért udvarias elutasítás fogadja a kíváncsi tolakodást. Kisebb erősködés után az egyik ablakban feltűnik egy negyvenes, jóvágású férfiarc, majd gazdájának magyar hangja is megérkezik: "Elegem van az újságírókból, hagyjanak végre békén! Tisztelem az ambícióját, de én magával legfeljebb az időjárásról vagyok hajlandó beszélgetni." Kínos csend. Mi van az időjárással?
Tényleg lehet valami a levegőben, mert az emberek sorra zárják be az ajtót maguk mögött. Rendkívül bizalmatlan erre mindenki. Vagy félnek?
A szomszédban egy idős úr fejét rázva húzódik viszsza az ablakból szobájának mindent elrejtő homályába. A másik bácsi ajtót nyit: "Hogy Carlos? Én nem tudok semmiről
De a testőre itt lakott. Láttam, mikor télen dzsúdóruhában kint edzett a hóban. Nekem ez nem volt feltűnő. Mindenhol vannak bolond emberek
De én nem nyilatkozom. Viszlát!"
Közben egy feketeruhás, köpcös, bajuszos úriember tűnik fel a színen. Haja rövid varkocsba kötve. Sorban nyit be a kapukba, benéz egy-egy helyiségbe, majd megy tovább.
– Ön itt dolgozik? – kérdezem naivan.
– Igen, a kukákat nézem. (Én nem néztem ki belőle.)
– Carlos? Igen, hallottam róla, de csak az újságokból. Azt nem, hogy itt lakott. De a neve ismerős
, illetve hallottam valamit
Nem ez az, akit most fogtak el a határon?
Egy korosabb úrihölgy szerencsére éppen arra sétál. Beszédbe elegyedünk. "Elmondom én, csak halkan, nehogy meghallják. Jöjjön csak velem. Hát persze, hogy tudtam róla, nem vagyok vak. Itt jártam el éveken keresztül a házuk előtt. De Ő nem itt lakott, hanem a Rózsakertben. Ott bújtatták sok pénzért. Itt csak a felesége lakott, meg a két gyerek. Nem magyarok. Az aszszony el volt fátyolozva. Lehet, hogy mohamedán nő volt. Nagyon ritkán lehetett látni. Csak a »nörszöt« [gyerekvigyázó] küldözgették, ha kellett valami. Láttam a férfit is. Alacsony, fekete szemüveges. Sokszor itt állt meg a kocsival. Sokáig itt voltak, és rengeteg pénzt fizettek a tulajnak."
Egy középkorú hölgy a kérdéssel kapcsolatban leszögezi: "Nekem gyerekem van, nekem legfontosabb a biztonság."
Egy másik nő csak a kaputelefonon keresztül mer válaszolni: "Harmincegy éve itt lakom. Nem tudtam az egészről, csak miután az újságok kiteregették. A szeptemberi terrortámadás ténye szintén elszomorít, bár nem hiszem, hogy mi komoly fenyegetettségnek len-nénk kitéve. Kis ország vagyunk." A Vend utcai rövid időjárás-jelentés sajnos a félelem és a bizalmatlanság sötét és nyomasztó felhőjét jelzi. Front van. Lehet érezni a levegőben.
2001. 10. 19. (V/42)
