"Felemeltem szemeimet, és láttam, és ímé egy kos állt a folyam előtt, és két szarva volt: és az a két szarv magas volt, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb később növekedett. Láttam azt a kost szarvaival öklelőzni napnyugat, észak és dél felé, és semmilyen állat sem állhatott meg előtte, és senki sem szabadulhatott meg kezéből, és tetszése szerint cselekedett, és naggyá lett." A Dániel könyvének nyolcadik fejezetében olvasható látomás a Perzsa Birodalom profetikus leírása, amely minden tudós történészi munkánál tökéletesebben kifejezi annak lényegét. Az öklelőző kos azért visel két szarvat, mert a birodalom megteremtői valójában a médek voltak, akiktől a perzsák részben dinasztikus szövetséggel (a perzsa I. Kambüszész urának, Asztüagész méd királynak a lányát vette el, ebből a házasságból született Nagy Kürosz); részben fegyveres erővel vették át az uralmat. Miután Kürosz (i.e. 559–530) két csatában legyőzte apósát, Asztüagészt, nemcsak rokonával, hanem annak népével is nagylelkűen bánt: a két nemzetséget saját koronája alatt egyesítette, de a vezető szerepet kétségkívül a perzsáknak adta. A hatalom átvétele olyan diszkréten zajlott, hogy a nyugati népek a Perzsa Királyságot továbbra is a "méd" jelzővel illették. A két királyságot egyesítő Kürosz ezzel hatalmas birodalom uralkodója lett, amelynek jelentős természeti gazdagsága és földrajzi helyzete folytán kapcsolatteremtőként kellett fellépnie Kelet és Nyugat között.
"Pásztorom, Kürosz"
2006. 01. 27. (X/4)
