A Világ világossága – a pápa, az Egyház és az idők jelei című könyv már megjelenése előtt a címlapokra került XVI. Benedek óvszerekkel és az AIDS megfékezésével kapcsolatos állásfoglalása miatt. Peter Seewald német katolikus újságíró egyetlen hosszú interjúban számos aktuális kérdésről faggatta a pápát: többek között arról, hogy lehetséges-e őszinte párbeszéd az iszlámmal, létrejöhet-e szakadás a katolikus egyházban, volt-e megállapodás a papság szexuális bűneinek az elhallgatásáról, és milyen jelek utalnak Jézus Krisztus visszajövetelére.
Könyve azonban tartalmaz személyesebb fejezeteket is, például a pápa egészségéről, napi tevékenységeiről és a jövővel kapcsolatos terveiről. XVI. Benedek elmondta, hogy viszonylag jó egészségben érzi magát, de kezdi elveszteni régi erejét, és időnként aggódik, fizikailag bírja-e az utazások fáradalmait.
A pápa szerint amennyiben az egyházfő „egyértelműen azt állapítja meg, hogy többé testileg, lelkileg vagy spirituálisan nem tudja ellátni a feladatait, akkor jogában áll, sőt bizonyos körülmények között kötelessége lemondani”. A hatályos katolikus egyházi törvények rendelkeznek a pápa lemondásának a lehetőségeiről, habár eddig egyetlen egyházfő sem élt velük. A szabályok szerint a pápa bármikor lemondhat, ez az ő szuverén döntése, és írásbeli nyilatkozatát nem szükséges senki mással elfogadtatnia. Az utolsó katolikus egyházfő, aki önként lemondott egyházfőségéről, V. Celesztin volt 1294-ben. XVI. Benedeket is felszólították a 2010 elején kitört szexuális botrányok miatt a lemondásra, de a pápa új könyvében azt állítja, hogy nem fog „megfutamodni” a válság idején. „Vagy nyugodt pillanatban lehet lemondani, vagy sehogy” – írja XVI. Benedek. Korábban II. János Pál pápa is fontolgatta a lemondását, de meggondolta magát, mert úgy vélte, hogy az egyház nem tudna mit kezdeni egy „nyugalmazott pápával”.
Katolikus egyháztörténészek szerint amennyiben egy pápa lemond, teljesen ki kell vonulnia a közéletből. Legjobb, ha beköltözik valamilyen kolostorba, ahonnan többet nem hallanak róla, nehogy befolyásolja utódját. Fennáll ugyanis a veszélye, hogy ha nem vonul vissza, egyházszakadás következik be – vélik a történészek. Azok ugyanis, akik esetleg nem értenek egyet az új pápa döntéseivel, a lemondott pápát fogadják el tényleges egyházvezetőül.
A kérdés mindenesetre sokakat foglalkoztat, amit az is jelez, hogy a legnagyobb brit fogadóiroda tavasszal a katolikus egyházat megrázó pedofilbotrányok nyomán 12–1-ről 3–1-re csökkentette a téteket XVI. Benedek lemondására. Azóta javulhatott a pápa megítélése, mivel jelenleg az esélyeket 5–1-re, tehát mintegy 20 százalékos valószínűségűre teszik.