– Az elmúlt évtizedekben a Száva névről az embereknek a maffia jutott eszébe. Hogy kezdődött ez, Lajcsikám?
Nagylajcsi: – Voltam vagy kilencéves, de már imádtam az üzletet. Tudod, én egy "üzleti" családból származom. Kimentem régen az Ecseri piacra, megvettem öt ruppóért a nyakkendőket. Hát hol lehet eladni? Régen nem engedték be az embereket a bárokba nyakkendő nélkül. Megálltam, eladtam a bár előtt, nagyon nagy pénz volt. Növögettem felfelé, mentünk vásározni, házaltam is sokat. Mindennel foglalkoztam. Huszonöt-harminc évet átmulattam az életemből. Maxim, Intercontinental, Körszálló, Éden, Hallo bár, nagyjából ebben a sorrendben mentem. Mindenhol körülbelül egy órát töltöttem. Amit megkerestem nappal a kereskedésben, azt éjjel a bárokban hagytam. Vásár után hazajöttem hét-nyolc óra körül, aztán le a terembe edzésre, zuhany, felöltöztem és táncoltam reggelig. Mindenhol imádtak, respektem volt, meg hitelem is. A táncos lányok mindenhol a nyakamba ugráltak, hú, de szerettek.
Viola, Zsolt felesége két gyermekükkel, Zsolt, Nagylajcsi, Kislajcsi Fotó:Somorjai L.
– Feleséged hogy tűrte az éjszakákat?
– Hát tűrte. Kérlek szépen, nem tehetek róla, én úgy ítélem magamat, jó ember voltam akkor is, most aztán pláne. Azt tudnod kell, nem féltem én soha senkitől. Mai napig is így van, pedig benne vagyok a korban. Én megadtam a tiszteletet egy bitangnak is, ha neve volt az éjszakában. De azt soha nem engedtem meg, hogy a mivoltomba belegázoljanak. Hitelképes voltam én pénzben is, az éjszakában is, meg erőben is. Hát hogy énnekem meg a családnak ilyen neve legyen, nagyon sokat kellett nekem tennem meg fáradoznom.
– Ti mindketten Lajosok vagytok?
Zsolt: – Igen, két Száva Lajos van a tíz testvérből. Ez nagyon fontos drága Péterkém, aki a legidősebb köztünk, őt mondjuk Sárgalábúnak. Ő jött ki most egy hete, három évet ült. A tőle négy évvel fiatalabb, ő a Száva Lajos, a Vazul, ő meg három hónapja jött ki, előtte meg négyet töltött bent. De itthon csak úgy hívjuk őket, Kislajcsi meg Nagylajcsi.
– Mitől lettél Sárgalábú?
Zsolt: – Mert nagyon jól táncolt. És legtöbbször, drága Péterkém, sárga cipőben.
Nagylajcsi: – Elmesélem én neked Péterkém, de frankón. Kelenföldön volt több galeri is, ilyen kis bokszoló gyerekek voltunk. Akkor nem olyan világ volt, hogy baseballütő, meg ha a földön van, belerúgni. Azt mondja nekem a gyerek, na gyere, verekedjünk. De nem volt divat a láb. A srác marha jól bunyózott, de én használtam a lábamat is. Nekem így drukkoltak a haverok: "Hajrá Sárgaláb!" Na, így maradt rám. Később a bárban is, mikor roptam, azt mondták, táncolj még, Sárgalábú.
– Lajcsikám, az előbb azt mondtad, sokat fáradoztál, és sok mindent tettél, hogy jó neve legyen a családotoknak. Mire gondoltál konkrétan?
– Magyarországon nekem volt az első őrző-védő cégem. Aztán azóta már több van a családnak. Utánam jöttek csak a Csobolyáék, a Zoli, a Seres, ezek majdnem mind belőlem gazdagodtak meg. Nekem több harcom volt ebben az országban, mint bárkinek.
Kislajcsi: – Mi mindig az igazság oldalán harcoltunk.
– Hogy zajlott a gyakorlatban egy ilyen ügy, amikor az igazságért harcoltatok?
Nagylajcsi: – Mondjuk, gondban vagy, te vagy a hibás, mert valakit becsaptál, vagy felvettél egy rakás pénzt és eljátszottad, vagy vettél fel uzsorára, és ráment a lakásod. Lényeg, hogy tönkrementél. És azt mondod nekem: Lajcsikám, hülye voltam, de légy szíves, segíts! Én meg azt mondom neked, figyelj ide, semmi gond, segítek egy feltétellel, ha korrekt vagy velem. Én elmegyek, megpróbálok az érdekedben tárgyalni, valami okosságot kitalálni. Pláne, ha mondod, hogy már a családodat is befenyítették. Kilencventől a romákat is mi kezdtük védeni. Megmagyaráztam portásoknak meg a főnökeiknek, ahol védtünk, cimbora, titeket itt mindig meg lehet találni. Nem fogtok tudni elbújni előlünk, éppen ezért jogtalanul ne üssétek a romákat, mert az csúnya dolog ám. Érdekes módon legtöbb helyen megértették a mondanivalómat, az igaz, hogy az élsportolók, a bokszolók is nekem dolgoztak. Én egyedül a bandáimmal több ember életét mentettem meg, mint a fél rendőrség. Ezt tudják a zsaruk is. Sokat segítettem úgy is, hogy nem kértem érte pénzt, de komoly volt a dolog, és tudtam, hogy van nekik bőven, elvettem, nem voltam szégyenlős. Ha öt guriga kellett, ötöt, ha kellett, akkor tízet is. Mikor volt az esztergomi balhé is, ki volt, aki maffiát kiabált a családunkra? A rendőrség.
– Mi volt ez az esztergomi balhé?
– Na csak egy mondatban. Az arab barátaimat lehúzták az esztergomi gengszterek, de nagyon szigorúan. Aztán jöttek, hogy segítsek nekik. Mondtam, ide figyeljetek.
Visszahozom nektek a pénzeteket, méghozzá ingyen.
– Tisztán emberbaráti szeretetből?
– Na várjál egy picikét. Mondom nekik, nekem egy dolog kell, hogy innentől kezdve nekem dolgozzatok. Esztergom után a rendőrök mégis minket vittek börtönbe, merthogy negyvenen mentünk ki. Gépfegyver, kommandósok, az egész várost körbefogták. Aztán négy hónapon keresztül címlapokon voltunk, tévében, újságokban, mert hogy a Száva maffia dolgozik. Pedig mi csak védekeztünk és védekezünk a mai napig is. És ha kell, meg is halunk egymásért.
Kislajcsi: – Sokszor visszaéltek a nevünkkel, és bűncselekményt követtek el a nevünk alatt. Idegen
emberek is. Volt olyan év, hogy százharminc feljelentés érkezett Száva névre. Képzeld csak el, Petikém. Lemegyek vidékre, oda, ahol még soha nem jártam. De tudod, a csibészkörökben mindenhol ismertek. Leülnek mellém az ottani csibészek, és mesélik, te Lajos, a múlt héten hallom, itt működtetek megint. Aztán kérlek szépen, még csak a környékén se voltunk annak a helynek se akkor, se azelőtt.
– Mesélj valamit magadról, Zsolt, te még szinte meg sem szólaltál.
Zsolt: – Már nagyon fiatalon lejárogattam sportolni, birkózgatni, gyúrogatni, bokszolgatni. Ebben a háromban otthon voltam. Tizen-
hat évesen megismerkedtem egy lánnyal, úgy hívták, Mari. Ő aztán szült nekem egy fiút, aki ma már tizennégy éves. Mari nálam tizenkét évvel idősebb volt, dörzsöltebb, rafináltabb, de gyönyör? szőke hajú, zöld szem? nő.
– Dolgozni mit dolgoztál? Adtál, vettél, ügyeskedtél?
– Csakis így. Meg hát a fizikai erőnket is kihasználtuk. Pont a Lajcsi bátyánk szerzett nekünk személyi vagyonvédelmi munkahelyeket. Laci bátyámmal együtt portázgattunk. Jó pénzeket kaptunk, 15-20 ezer forintokat tud keresni az emberfia.
– Naponta?
– Csakis. Tudod, ez nem olyan hivatalos forma munkahely volt, szóval nem volt olyan precízen lepapírozva. A körúton szórakozóhelyeket, diszkókat védtünk. Egy jól csengő nevünk volt már a szakmában, de dolgoztunk is érte, drága Péterkém, az biztos.
– Kedves ember vagy. Mindig ilyen voltál?
– Dehogyis. Figyelj ide, nagyon agresszív típus voltam. Olyan világot éltünk, mivel a védelem volt a fő pont az életünkben, nem viselkedhettem báránytermészettel. Sokszor fel kellett lépni szájjal is, verbálisan, meg hát volt úgy, hogy, hát hogy mondjam, drága Péterkém, a kezünket is működtetni kellett. Kérlek szépen, mit mondjak még bővebben, hát ez a lényeg, ha a múltamra visszanézek. Na meg a csajok. Tudod, akkor úgy vezettük az életünket, hogy akkor vagy csak vagány, ha minél több nőd van. De mindig ők tapadtak miránk. Bementünk egy éjszakai szórakozóegységbe, a lányok meg azonnal, hogy itt a Száva Zsolti! Az első élettársi kapcsolatom Marival szép volt, de aztán megromlott. Utána volt egy hároméves kapcsolatom, onnan van a második fiam, aki most nyolcéves. Aztán a feleségemtől van három gyönyör? gyerekem, két lány meg egy fiú. Látod Péterkém, ez a családcentrikusság, ilyenek vagyunk.
Kislajcsi: – Ha valamelyikünknek baja volt, akár éjszaka háromkor, azonnal ott volt az egész család. Ezt kifelé nagy erőnek látták az éjszaka meg a maffia császárai, meg még a külföldi nagymenők is. Ez nekünk nagy tekintélyt szerzett. Tudták, ha megtámadják a családunk valamelyik tagját, az egésszel kell szembenézniük. Más bandákban, ha meghalt egy főember vagy börtönbe került, azonnal széthullott az egész vagyon, kapcsolat, széthordtak mindent, nem volt semmi összetartás a családjukban vagy a baráti körükben, ami megvédi őket. Mi, hála Istennek, senkivel sem keveredtünk olyan összetűzésbe, ami tragikus dolgokba torkollott volna.
– Úgy tudom, Zsolti, te voltál a családban az első fecske, aki bibliai prédikációkat hallgatott, s aztán egyszer csak megtért.
– Pontosabban is legelőször a feleségem, én meg utána. Úgy másfél évvel ezelőtt otthon voltam egy vasárnap délelőtt, akkor is éppen az éjszakából jöttem. Nyomogattam a távkapcsolót, aztán ott maradtam ezen az ATV-n. Percek óta hallgattam a szöveget, igen jól beszélt az ember. Igazat szólt, mintha tényleg csak hozzám intézné. Szólok a Violának: babám, gyere már be, mert ez az ember a tévében úgy beszél, mondom, hogy szinte lezongorázza az életem lényegét. Aztán bejött a Viola.
2003. 11. 14. (VII/46)
