Az utolsó, floridai vitában Obama nem használta ezt a kissé személyeskedő fordulatot, de utalt a tartalmára: „Örülök, hogy Romney kormányzó most éppen egyetért az általunk megtett lépésekkel” – mondta az elnök az iráni szankciók kapcsán, amelyekről Romney elismerte, hogy valóban érzékelni lehet a hatásukat. Obamát láthatóan meglepte – különösen az első vitában – az, hogy Romney egy sor kérdésben visszavett korábbi álláspontjából: támogatta az autóipar megmentését, kiállt amellett, hogy a nők szabadon juthassanak fogamzásgátlókhoz, és az illegális bevándorlók gyermekeinek is megadná az állampolgárságot. Külpolitikai kérdésekben pedig a békés megoldásokat hangsúlyozta: elnökként nem küldene amerikai katonákat Szíriába, folytatná – igaz, átgondoltabb módon – a csapatkivonást Afganisztánból, és „legutolsó megoldásnak” nevezte az Irán elleni katonai akciót.
Romney nem titkolta, hogy a belpolitikában is a párbeszéd híve: arra hivatkozott, hogy kormányzóként 87 százalékos demokrata többségű adminisztrációval kellett együttműködnie, így tudja, mit jelent a konszenzusra törekvő politizálás. „Elnök úr, az nem politikai program, hogy engem támad” – szögezte le Obamának, aki valóban szívesebben beszélt a vitákban ellenfeléről, mint arról, hogy mit tenne a következő négy évben.
A republikánus jelölt sokszor csak szavak nélkül jelezte, hogy nem ért egyet Obamával. A Washington Post egyenesen azt írta: „Romney tökélyre fejlesztette az »elnöki vita tekintetet«, amikor udvarias, de hitetlenkedő félmosollyal nézte ellenfelét, miközben az időnként türelmetlenül sorolta érveit.”
2012. 10. 26. (XVI/43)
