Ki korán kel, tinórut lel

Gombászok asztala a Lehel úti piacon

Lehel úti piac, péntek, délelőtt 11 óra. Erzsi Pest megyéből, Acsa mellől
hozta a tegnapi termést, melyet testvéreivel szedett ugyan le, de neki lévén
jogsija, ő az értékesítő. Ma vargányával, lila pereszkével, rizikével, szürke
tölcsérgombával és fenyőpereszkével próbálkozik. Azt meséli, nyolc általánosával
24 évet dolgozott a rendszerváltásig, amikor is kirúgták, és azóta csak alkalmi
munkái adódtak. Kényszerből elevenítette fel tehát a régi családi hagyományokat,
az erdő kincseinek begyűjtését. Gyermekkorában a gombáknak köszönhetően élték
túl a szűkösebb időket. Apja hajnali kettőkor indult az erdőbe, megnézte, hogy
kitelt-e a Hold, és teli puttonnyal tért haza. Ha annyit talált, ő is Pestre
hozta, majd paradicsomot és olcsó húst vásárolt az árán. Hogy sosem akadt
horogra gyilkos mérgű portéka, arról az apáról fiúra szálló tapasztalatok
gondoskodtak. Erzsi nevetve mondja, hogy már az unokája is meg tudja mondani,
melyiket lehet „felvenni”, s melyiket nem.

„A magyar emberek fele soha nem fogyasztott rendes gombát, és nem is tervezi,
nagy többségük számára csak a termesztett, bolti, fehér csiperke a gomba, de a
laskagomba már nem – mondja Auer Péter gombaszakellenőr. A Tudományos
Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Stúdió Gombász Klubjának elnöke szerint bár
nincs külön statisztika, a hobbiból és megélhetési gondok miatt gombászók aránya
tízezres nagyságrendben mérhető Magyarországon. Utóbbiak illusztrálására egy
adminisztrációs állásban dolgozó, „jó képességű” hölgyismerősét említi, aki az
alkoholista férje oldalán keletkező jövedelemhiány miatt évek óta tesz gombát az
asztalra főételként. Ismeretei szerint számtalan, főleg vidéken élő nyugdíjast
ment meg a gomba hónap végén a nélkülözéstől. Megfogalmazásában ők a „hasgombászok”,
akik nem „tudományos igénnyel és nem hobbiból” fordulnak a természet kincsei
felé, hanem kifejezetten fogyasztási, azaz túlélési céllal.

Nagy kérdés, hogy mi lesz velük, ha vége a gombaszezonnak, amely tavaszszal a
májusi pereszkével és a kucsmagombával kezdődik, és egészen a decemberi
fenyőtinóru eltűnéséig tart. Mint kiderült, a gombászok nem mondanak le olyan
könnyen kedvenc csemegéjükről: fagyosabb napokon a nyáron és ősszel
lefagyasztott, előrántott, kiszárított, besózott vagy olajban és egyéb módon
tartósított gombák kerülnek az asztalra.

Erzsi szerint meg is érkeztünk a keserű múltba, hiszen ötven éve még rendjén
volt, hogy az éhezők az erdőt járták, ma azonban „állítólag” egy uniós országban
élünk. Panaszában korábbi vevőkörének is jut figyelem, akik sajnálatára
két-három év alatt csaknem nyomtalanul eltűntek. „Elfogyott az emberek pénze –
summázza mondandóját, és körbemutat a rogyásig megpakolt pultokra, majd
legyintve hozzáteszi: – Korábban legalább pénteken és szombaton jó volt a piac,
nem is mindenkinek jutott hely, ma meg rajtunk marad az áru. Akik megfordulnak
itt, mindenből csak a legszükségesebbet veszik.” Nincs mit tenni, a kofák
visszatértek – még ha csak egymás között is – a jól bevált árucseréhez, hogy a
gyorsan romló termékek ne a kukában landoljanak.

Időközben az egyik vevő azon aggódik, hogy a megvásárolt gombából esetleg élete
utolsó ebédjét eszi, de Erzsi már megszokta, hogy a laikusok bizalmatlanok.
Megadja nevét, és a piacfelügyelethez kalauzolja vevőjét, ahol a gombák mellett
látható tanúsítvány másolatát lehet beszerezni. Állítása szerint még sosem volt
baj.

A kimutatások alapján viszont az utóbbi években megemelkedett a gombamérgezések
száma. A gyógyító intézmények évente átlag 65 fő megbetegedését jelentik, ebből
az elmúlt hat évben hatan haltak meg a gyilkos galóca mérgétől. A mérgezéseket
minden esetben saját szedésű, vadon termő gomba okozta, melyeket nem mutattak
meg gombaszakértőnek.

„Az ország folyamatosan gyarapodó gombásztársadalmának gombaismerete
meglehetősen hiányos” – állítja Auer Péter, aki szerint azért fordul elő vidéken
viszonylag kevesebb gombamérgezés, mert a saját fogyasztásra gyűjtők csak azt a
6-10 gombát szedik fel, amit apjuktól, nagyapjuktól megtanultak. A fővárosban
viszont mindenki nekiereszkedik a hegyoldalnak, és „aminek csak szép színe van,
az bekerül a kosárba”. Hétvégén is dolgozó gombavizsgáló kollégái mesélik, hogy
van, aki egy egész kosár halálosan mérgező gyilkos galócával vagy komoly
gyomortüneteket okozó világító tölcsérgombával állít be hozzájuk.
„Tapasztalataink szerint valamennyi hobbigombászra ráférne egy alaposabb
ismeretanyag elsajátítása” – vallja a klubelnök, aki idén is megszervezett egy
egyéves (novemberben induló) gombaismereti tanfolyamot a TIT keretein belül.
Beszédes adataik szerint inkább fiatalok és nyugdíjasok szeretnének többet tudni
hóbortjukról, és közülük is elsősorban a diplomások.

Ami a gombavizsgálatot illeti, e téren addig mentek rendezetten a dolgok –
mondja Auer –, míg az egész fölött a Köjál diszponált. Jelenleg a piacokra
koncentrálódó lakossági gombavizsgálat és szaktanácsadás elrendelése, valamint
koordinálása – lakossági igény alapján – az önkormányzat jegyzőjének feladata.
Ehhez persze vizsgázott gombaszakellenőr kell, akinek a fizetése az üzemeltetőt
terheli, és ha az nem tart rá igényt, bármikor kirúghatja. Innentől kezdve az
adott településen vagy városban megnőhet a gombamérgezéssel kórházba
szállítottak száma, és sok évbe telik, mire vissza tudják állítani az életmentő
szolgáltatást. Budapesten a legtöbb piacfelügyeleten dolgozik szakellenőri
vizsgával rendelkező munkatárs, és hétvégén is legalább három piacon ingyen
bevizsgáltathatjuk, amit aznap találtunk.

Erzsi int egyet a kezével, hogy hajoljak közelebb, nehogy szakmai titkok nélkül
bocsásson utamra. Tudni kell olvasni az erdőből – mondja –, hogy mikor érdemes
vadászatra indulni. Amikor megjön a májusi eső, és az akác elkezd virágozni,
észre kell venni, hogy a fák között hol penészesedik meg a talaj, mert ott, ahol
a bimbós pöfeteg pici gömbként bújik elő a földből, két hét múlva biztos, hogy
lesz gomba a haraszt alatt. Mondataival legalább akkora megtiszteltetésben
részesített, mintha egyik konkrét lelőhelyét mutatta volna meg. A rutinosabbak
még naplót is vezetnek a legtöbbet termő területekről, és mivel sűrűn lakott
települések közelében kitudódhatnak a titkos helyek, a következő szaktanács
növelheti esélyeinket: „Ki korán kel, arany tinórut lel!”