Zsidófok, ahogy valamikor ezt a várost nevezték. Nem gúnyból, ahogy ma szokás, hanem mert a zsidó származású siófokiak is szerepet játszottak a fürdőváros fejlődésében, és sok zsidó vendéget fogadtak. Az 1860-as évek elején 347 zsidó, közte 70 kereskedő élt itt. Óriási szerepük volt abban, hogy a város Európa egyik vonzó üdülőhelyévé vált: rózsaliget, angolpark, lovaspálya épült és színház, kaszinó. Siófok a pesti nagypolgárok, színészek legkedveltebb szórakozóhelyévé lett. Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő számos írása született itt. Karinthy Siófokon, a Vitéz-panzióban halt meg 1938 nyarán. A korábban ide szintén „hazajáró” Faludy György költő vetette föl, hogy létesüljön a hajdani Vitéz-panzióból Karinthy emlékmúzeum – olvasom a Somogyi Hírlapban.
A Soha többé Soá! Alapítvány és a Holocaust Dokumentációs Központ által létrehozott Auschwitz Album egy, az egész világon egyedülálló auschwitzi fotósorozatot mutat be – ezúttal a siófoki Kálmán Imre Emlékmúzeumban. A képeket 1944. május 26-án két SS-tiszt készítette egy kárpátaljai magyar csoportról. Végig dokumentálták, amikor leszállnak a vonatról, ahogy elkülönítik a férfiakat a nőktől, vagy amint félreállítják azokat, akiket utána a gázkamrába küldenek. A tárlatvezetésre önkéntes diákokat képeznek ki, éppen azért, hogy a jövő nemzedéke ne lehessen áldozata a közbeszédben terjesztett téves eszméknek – amelyeket Borbély József lelkész a megnyitóban ördögi hazugságoknak nevezett. A vándorkiállítás azt bizonyítja: igenis ott élsz, ahonnan ártatlan családokat deportáltak, a felmenőid ismerhették őket, ne hidd el, hogy a holokauszt csak mese, hiszen saját szülővárosodból is százakat hurcoltak el. Mert zsidónak születtek. Mint mindenütt, Siófokon is készült helytörténeti tabló, amelyen a vészkorszak helyi eseményeit, adatait tárják fel. A megnyitón beszédet mondott Démuth Pál, Siófok alpolgármestere és Köves Slomó rabbi is.
„Barátságban éltünk a keresztényekkel – emlékezik vissza Glancz Gusztáv –, a magyar zsidók itteni élete többé-kevésbé összeolvadt a becsületes életű siófoki polgárokéval (…) Wohlmut Imre plébános karonfogva sétált Grosz Farkas főrabbival és héberül beszélgettek” – olvasható a helytörténeti tablón. Itt szerepel Márkusz István rövid és tragikus története is, aki 1944 áprilisában született Siófokon és júniusban családjával együtt deportálták – mindössze két hónapos volt. Amikor Pajor Tamás a megnyitóban előadja Rosenberg Dani és Magyar Zoli fiktív balladáját, akkor gondolom: ez itt Siófokon Márkusz Pisti nem fiktív balladája. 1944. június 29-én vagonírozták be a siófokiakat – köztük Márkuszék kisbabáját –, akiket aztán az auschwitzi koncentrációs tábor birkenaui részlegébe szállítottak. A közel fél-ezer üldözött közül 72 fő tért vissza.
Arra a kérdésre, hogy miért fontos ez a tárlat, Simon Kálmán vállalkozó, a kiállítás egyik helyi szervezője így válaszolt: „a múlton már nem tudunk változtatni, de a jövőnk a kezünkben van.”
2010. 11. 19. (XIV/46)
