hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A melegek evangéliuma

2013. 08. 01.
Tisztelt Hetek Szerkesztősége!

Lapjuk július 12-i számában megjelent, A melegek evangéliuma című cikkel kapcsolatban írok, annak is az ausztrál Hillsong gyülekezettel és vezető pásztorával, Brian Houston-nal kapcsolatos állításaira szeretnék reflektálni. Elkezdtem keresni az interneten az ezzel kapcsolatos írásokat. Később otthon olvastam el az említett cikket és nagyon megdöbbentett, hogy egy meleg keresztény blogján megjelent írásban foglaltakat az önök újságja tényként állítja be. Emellett a cikk sajnos félrefordítást, illetve félreértelmezéseket is tartalmaz, amiket most szeretnék sorra venni.

A cikkíró azt állítja, hogy a Hillsong tagságának 6-10 százaléka meleg. Ezzel szemben a blogban az áll, hogy a Gallup 2012-es felmérése szerint a populáció 6-10 százaléka meleg (a blogot olvasva ez nem vonatkozhat a Hillsongra, hisz nem a ‘church members’ kifejezést használja az író, hanem a ‘population’ szót, ami lakosságot jelent). A következő mondatban a blog írója ezt az adatot kivetíti a Hillsongra és azt állítja, hogy akkor nyilván 1200-2000 meleg tagja van, hisz 20 ezer fős a sidney-i gyülekezet. Tehát ez távolról sem tény, hanem egy feltételezés.

A másik alapvető gond, hogy a blog írója nem szó szerint idézi  Brian Houston szavait, hanem vagy összefoglalja, vagy a saját reflexióit írja le. Így például azt nem Brian

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!