hetilap

Előszó



A választási kampány kellős közepén jött a figyelmeztetés: figyeljek oda, hogy beszélnek ezek; mármint a Fidesz és médiacsatlósai. És odafigyeltem. Előbb az útszéli stílus, majd a felháborító szélhámosság botránkoztatott meg. Mint a vekker hangja a reggeli csöndben, úgy ágaskodott föl bennem a riadalom: "Talpra magyar!", mert itt nagy disznóság készülődik; ettől távol maradni felelőtlenség. "A bolondnak az ő bolondsága szerint" szellemében bakancsot húztam, és tettem egy-két túrát magamban a gombaként támadó vulkanikus képződmények között.



Új szín Az ember tragédiájában



Az ember tragédiája új színnel gazdagodott. Orbán Viktort valamelyik rémunalmas parlamenti ülés alatt Lucifer végigkalauzolta a történelmen. Madách jó munkát végzett – mosolygott elismerően a miniszterelnök –, de nem eléggé jót: magyar népvezérről egy szót sem ejt. Fölkelt hát, és kiment az utcára pótolni a madáchi mulasztást. A hiánypótló szín befejező sorai imígyen hangzanak: "Magyar küzdj, és bízva-bízzál! – Orbánban."



Fasisztoid sárkányfogak



Beteges az a nemzettudat, amelyik a szomszédok közötti természetes kerítést ellenséges erődítménynek tekinti. Magyar és magyar között, országrész és országrész között, érdekek és érdekek között érthető különbségek, esetenként kisebb-nagyobb feszültségek vannak. Infantilis az a szemlélet, amelyik identitását csak önmaga fényképmásaként tudja megfogalmazni. Ha nem vagy pontos tükörmása, akkor összetör. Gyermeteg reakció, s a közvélemény egy része legyint: á, csak választási fogás, retorikai "bölcsességfogak", az a fajta, ami gyorsan kinő, s ugyanolyan gyorsan kihull. Talán súlyosabb jelenségről van szó. Ugyanis ezek a fogak a múlt század fasisztoid sárkányfogai. Hitlert sem vették komolyan. Anglia legyintett. Franciaország legyintett. Kellemetlen fickó, de nem veszélyes. Németország azonban tapsolt, s az infantilis álom az egész nemzet álma, majd rémálma lett. Minden diktátor a jövővel kezdi. Rettegjen az a nép, amelyiknek a vezére jövőt ígér. Mert az a jövő a vezérrel kezdődik, a vezérrel folytatódik, s az egész nemzet szerencsétlenségével végződik. Ilyen értelemben Magyarország jövője tényleg elkezdődött, de nagy kár volna, ha folytatódna.



Komédiás a háztetőn



Miféle elkezdett jövő az, amelyiknek a fele még kommunista vagy kommunista befolyás alatt álló múlt? Marhaság. Nevetséges, hogy ezek Magyarországot még mindig kommunista gyarmatnak tekintik, komoly pofával taposnak hadiösvényt a múlt erődjeivel szemben az elvadított indulatok bozótosában. Persze hogy csak játék – tizenéves koromban magam is játszottam hasonlót –, de politikai játék, a legpiszkosabb fajtából való, mert hülyének nézik az egész országot. Nem ők fedezték fel a spanyolviaszt. Régi viasz ez. És meglehetősen büdös. A kényes Adyt a Szajna-parti Bakonyig kergette. Abból a viaszból építkezik most az Orbán-imázs. Ez a megváltó Orbán-figura se nem vezér, se nem popsztár, még csak a muzsikus sem, csak komédiás a háztetőn.



A gyermek a tiéd is



A magyar ifjúság önkifejezésre, közösségre vágyik, azon az áron is, hogy ezért, szívből vagy színből, gyűlölnie kell. Na de mi lesz, ha a nyúl megfordul – a politika elsődlegesen virtuális világában minden lehetséges –, és oroszlánná változik? Ne adj Isten, megbocsátó oroszlánná? Következnek a cigányok? Vagy a zsidók? Vagy netán Európa? Vagy az egész világ? S aztán a kötél, mert a felsoroltak rájönnek, hogy a diszkrimináció lélektana előbb-utóbb kifullad: végül fütyülnek rá; a megszeppenés, a sulykolt bűntudat, a koholt ellenségkép erejét veszti, és nem képes már nyulat produkálni az ámokfutáshoz? A gyűlölet zsákutca. A zsákutcában pedig nincs perspektíva. De van visszaút. Bölcsebb dolog szeretni. Ha úgy tetszik, ugyanazokkal a szimbólumokkal. Blöffölni is lehet, de úgy, ahogy Salamon tette. Jó hazafi nem hagyja kettévágni az országot, inkább azt mondja: jól van, elismerem, a gyermek a tiéd is.



Budapest nem Babilón



Nem a jövő, a Fidesz torpant meg. És nem most, már tíz évvel ezelőtt. A tizenkét éve büntető választóktól kapott egy nagy esélyt, de eljátszotta. Megmérettetett, és kevésnek találtatott. Budapest nem Babilón, nem esett el, nem szállták meg, nem terelték el a Dunát; normál, demokratikus kormányváltás történt csupán.



Tele és üres gyomor



Az MSZP és az SZDSZ jólétet ígér. Ez jó, de nem elég. Mert a jólét csak közbenső cél: szabadság, ami tartalom nélkül mit sem ér. A jobboldal ezt az űrt, a liberális balnak ezt a kihagyását használja ki mindenütt a világon. A jólét nem teremt közösséget. Inkább elidegenít. Focimeccs, ahol tizenegy játékos, tizenegy labdával, tizenegy kapuba rúgja az elidegenedés öngóljait. Európa megteremtette az egyéni szabadság feltételeit, de nem tud mit kezdeni vele. A tele és az üres gyomor ikertestvérek. Csak a lázadás eszközeiben különböznek. Magyarország szíve beteg. Rengeteg probléma tekintetében kihagy, hoszszú évekig, évtizedekig. A jobboldal pacemakere – úgy néz ki – képes volt megdobogtatni a fél országot. Megteremtette a közösség, az összetartozás illúzióját. Veszélyes pálya, de járható. Más kérdés: meddig és milyen áron. Illúziókra is lehet világot építeni, mondta Füst Milán filozófusa a Hábi Szádi Kalandjaiban. Orbán miniszterelnök olvasatában: Európán kívül is van élet. A törvény nem elég. A törvényesség a társadalom motorja, de olaj nélkül kiég.



Az érem másik oldala



Az SZDSZ-ről és az MSZP-ről kialakult az a képzet, hogy nemzetietlen. Badarság, ám ez a magyar társadalom tekintélyes részében mély gyökereket eresztett hiedelem, amivel a két pártnak számolnia kell. Eszmerendszerébe be kell építenie egy korszerű, közösségteremtő nemzetfogalmat. Ugyanis a nemzet mint fogalom élőbb és aktuálisabb, mint valaha. A globalizáció feltételei között új határai és új lehetőségei vannak. A polgári kormány uszító kampánya alatt kiderült, hogyan ne legyünk polgárok és magyarok. Jó lenne látni már az érem másik oldalát is. Azt, amelyiken nem Orbán van: hanem minden magyar, végtől végig. Hogy néz ki Európában a magyar, aki Debrecenben magyar, Budapesten "honkupec", Marosvásárhelyen meg Árpád ivadéka dák? A határok mind vérrel húzott erőszakvonalak. A magyarságnak van szárnya fölülemelkedni az erőszak térképén: ott a turulmadár, van szárnya; tanuljon meg repülni!

A mennyország tornáca

Dante és Vergilius szegődik mellém, frissen öntözött virágoskertek illata lebeg körül, ott állunk egy sírfelirat előtt, mely azt mondja: "Anasztáziusz pápát őrzi e szűk üreg, mert Photinus tévútra vonta." (Dante Alighieri: Isteni színjáték, Tizenegyedik ének.) Két társam értetlenkedik szörnyen, mert nem is olyan régen a sír orrfacsaróan bűzlött, amire én: ne búsuljatok, öregfiúk, azóta nagyot lépett előre a világ, a pokol sem a régi: ez a hely most a mennyország tornáca, a sír pedig a szabadság emlékműve; sajnos az egyház, a történelmi, még mindig a régi; például itt Magyarországon egyfolytában kötekedik azokkal az emberekkel, akik mernek Isten jelenlétében nevetni; mert szerinte az igazi istentisztelet félelem és rettegés minden olyan gesztustól, amely nem az ő zsebében kongatja a megváltás harangjait. Ráadásul állambácsi harminc ezüstjét is besorozták Szűz Mária meg a Hiszekegy hadseregébe.



Jákob és Ézsau



Ézsau a történelmi egyház, eladta elsőszülöttségi jogát. Hagyjon hát békét Jákobnak, ne zaklassa szüntelenül feneketlen pénzigényeivel. A középkori ikerparadicsomnak vége. Ézsau ne akarjon oda visszatérni. Jákob felelőssége vezetni a nemzeteket a történelem útján. A történelem már ilyen: a csalóból nemzetek pásztora lett, a kalmárból pap. Ikertestvérekként szörnyek voltak; normál emberekként, külön-külön, talán jobban fogják csinálni.



Tükör nélkül



A kampány idején végighallgattam az izraeli nagykövet asszonnyal készült interjút. A telefonálók hozzászólásaiból alig leplezett ingerültséget véltem kihallani a zsidó állammal szemben. A szép nagykövet asszony és Arafat közül nekik az utóbbi a kívánatosabb: a terrorista gyilkos. Ennek az ízlésficamnak a neve: tükörbe sose nézett magyar antiszemitizmus.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek