A Petra azon ritka rockegyüttesek egyike, amelynek egy inspiratív bibliaiskola vetett alapot, névadásukat is ez ihlette. Ennek örömére történt 1972-ben, hogy a srácok ahelyett, hogy azon nyomban bevágódtak volna egy stúdióba vagy imázstanfolyamra - ma már szinte érthetetlen módon -, egyszerűen csak kiálltak, és zenével szolgáltak: parkban és lakban, kávéházban és fegyházban. Az alig huszonéves fiataloknak nem volt szükségük világmegváltó tervekre, viszont amit átéltek, és amiben hittek: a jó hírt - azt szívesen megosztották a jó néppel.
A szöveg szókimondós volt, a gitár elektromos, így aztán oda is figyeltek rájuk. Majd a „koncertek" végén rendszerint felhívást is intéztek a hallgatóságukhoz, hogy döntsenek Jézus Krisztus mellett.
Eközben konzervatív egyházi körökben fekete bárányok aklának számított a formáció; a hatvanas és a hetvenes évek botrányos rocksztárjait látva sokan túlzott óvatossággal kezeltek mindent, ami „túl hangos" volt. Ekkor még többen azt hangoztatták, hogy a rock „keresztényietlen", mégis a Petra-tagok nem csupán erősebben felvállalták keresztény identitásukat mindkét tábor előtt, hanem ők lettek az egyik első (és legismertebb) banda, amely ráadásul a keményebb hangzás felé bátorkodott fordulni, mint a kortárs keresztény zenei szféra karakteres és korszerű képviselője. Pedig éppen nem a könnyű utat járták: a rockkal meghódított világnak túlságosan keresztények, a keresztény világnak túl rockosak voltak.
2011. 04. 01. (XV/13)
