A nemesi családból származó Krencsey nő létére szokatlan pályára készült: színházi rendező szeretett volna lenni. Álma 1951-ben teljesül, amikor is egy diákcsere révén átkerül a bölcsészkarról a hőn áhított Színművészetire. Equinox 2001 – 35 év Budapesten, 35 év New Yorkban című önéletrajzi beszámolójából fény derül az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán uralkodó közhangulatra, az akkori reményekre és csalódásokra. „1952: Ebben az évben munkavállaló is lettem, a főiskolai tanulmányok mellett. Tizenhárom éves koromtól kezdve rövidebb-hosszabb ideig dolgoztam minden nyári szünetben, ki akartam próbálni mindenfélét. Voltam »bébiszitter«, bolti kiszolgáló, irodai alkalmazott ismerős, baráti helyeken; legutóbb sztálinvárosi betonútépítő, hat hétig. Megfogadtam, hogy mindent vállalok, csak irodai alkalmazott nem leszek – aztán mégis több mint húsz évet dolgoztam bankban, nyugdíjintézetben, végül pedig orvosi rendelőben Amerikában.”
1954-ben már vizsgarendezésére készül: a debreceni Csokonai színházban kell egy szovjet darabot színpadra állítania. Ezt meg is teszi, ám amikor a főpróbán észreveszi, hogy a helyi főrendező átrendezte a darabot, sértődötten visszaviharzik Pestre. Itt már várja az üzenet: a filmgyárból keresik próbafelvételre, a Liliomfi című Makk Károly-filmhez. „Sikerült a próbafelvétel, a film öt hónap alatt készült el, 1955 elején volt a bemutatója, és ezzel egyik napról a másikra »sztár« lettem. Tündérmese kezdődött” – írja könyvében.
1955 tavaszán egymás után két új filmet kezd forgatni, májusban pedig – élete első külföldi útjára – a Cannes-i filmfesztiválra utazik a Liliomfival. „Csaknem két évig tartott ez az állapot, ez a boldogság! 1955 és 1956 izgalmas, örömmel és munkával töltött, szabadon szárnyaló időszak volt a számomra.”
2016. 04. 08. (XX/14)
