Egy plakát az idei ARC kiállításról. Gyerekek és a szappanoperák "hősei" Fotó: Somorjai L.
Tóth Istvánné 1998-ban kezdte felmérni, milyen értékeket vall a 8-14 éves korosztály. Munkáját az egyetem Magyar nyelvészeti Tanszékének hallgatói segítették. Céljuk eredetileg annak a kijelentésnek a cáfolása volt, ami 1994-ben a történelemtanárok konferenciáján hangzott el, miszerint "felnőtt egy nemzedék hit, erkölcs és példaképek nélkül".
Tóth Istvánné arra számított, hogy a sok évtizednyi "szocialista embertípus" után szemünk fénye, a gyermek értékközpontú nevelésben részesülhet, következésképpen a hagyományosnak számító értékek éppen hogy megerősödhetnek az életükben. A gyerek azonban inkább példákat követ, mivel a fogalmak terén gyakorlatlan elméje helyett egyfajta ösztönös igazságérzet vezeti. A két éven át zajló felméréssorozat, amelynek során egyéni és csoportos beszélgetésekre, interjúkra és kérdőíves adatgyűjtésre került sor, meglepő eredményhez vezetett. "A vizsgált korosztály zömének nincs példaképe" – állította a felmérések tanulságát összegző előadásban Tóth Istvánné. "Nem biztató a munka megítélése. Lehangoló a tudással kapcsolatos vélemény. Riasztó a pénz értékelése: ez a legfontosabb, az abszolút első. Az igazmondás a többség véleménye szerint veszélyes."
"Te miben hiszel?" – tették fel a Kaposvári Egyetem munkatársai a kérdést a 8-12 éves korosztály három részre bontott csoportjainak. A 8-10 évesek 70 százaléka, a 10-12 évesek 74 százaléka, a 12-14 évesek 81 százaléka a sok pénzben hisz – derült ki a válaszokból. Ezt követi Amerika 30-40 (korral egyenes arányban növekvő) százalékkal. Isten segítségében a 12-14 éveseknek mindössze 10 százaléka hisz. A szülőkben azonban éppen ellentétes irányban, egyre csökkenő mértékben fejezték ki bizalmukat a megkérdezett gyerekek. Ez a ragaszkodás sem annyira őszinte érzelmeket, mint józan számítást jelent: az anyagi biztonságot várják tőlük, hosszú távon. A 12-14 évesek csaknem fele a leleményességben hisz. Hogy könnyebben megértsük, mit takar pontosan a tinédzserek szótárában a "leleményesség", a gyerekek maguk hozták a példát. Császár Elődöt irigylik például, aki halálra gázolt egy rendőrt, de nem tudták rábizonyítani, hogy drogozott, és most ugyanúgy él és szerepel, mintha mi sem történt volna. Tetszést aratott még a volt sportolóból bankrablóvá vált Ambrus "viszkis" Attila, akinek a "rafináltsága és ügyessége" számít példaértékűnek a tizenévesek előtt. Ha már a példaképeknél tartunk, a válaszokból ítélve fontos szerepet töltenek be a gyerekek fantáziájában a szappanoperák, sokan ezekből választottak példaképet.
A színészek valódi nevét sokszor meg sem jegyzik, a szerepük alapján választottak példaképet: Ana Kristina, Lucetita, és így tovább. Schwarzenegger, Stallone, Tom Cruise is előkelő helyet foglalnak el a tinik életében, továbbá sportolók, zenészek szerepelnek még a listájukon; írót, költőt senki nem nevezett meg a felmérésben részt vevő 214 gyerek közül. És még ezek a nevek is egyre ritkulnak, ahogy haladnak előre korban. Általánosnak mondható, hogy a közvetlen vagy akár tágabb környezetükben alig találnak valakit, akire szívesen felnéznének, a sztárvilág sokkal nagyobb vonzást gyakorol erre a korosztályra (is). Ezek után nem is olyan meglepő, hogy a jövőképükből szinte teljesen kizárják, hogy napi 8-10 órát dolgozzanak majd. "Mikor élünk akkor?" – kérdeznek vissza.
A hagyományos szakmák következésképpen ki is mentek a divatból, többnyire 4-6 órás kötetlen munkával szeretnének majd sokat keresni. "Sikert szeretnének, de erőfeszítés nélkül" – vonta le a tanulságot Tóth Istvánné a Heteknek. A munkához való viszonyért azonban valószínűleg az előttük felnőtt, szintén "hit, erkölcs és példaképek nélküli" nemzedék is felelős. A gyerekek őszintén elmondták, hogy szüleik szidják otthon a munkájukat, munkahelyüket, a kevés fizetésüket, a munkatársaikat, a főnöküket, így nem csoda, ha a munkahely mint valamiféle robot helyszíne jelenik meg a gyerekek előtt. A felmérésekből ki is derült, hogy nem alkotó munkával megszerzett pénzben gondolkodnak, gyakorlatilag lényegtelennek találják, honnan származik a pénz – csak sok legyen.
Ahogy előretörnek az anyagiak, úgy szorul vissza az empátia. Nyilas Misi labdába se rúg, "mafla, nyámnyila, önállótlan", szeretik viszont Harry Potter világát, ahol kiderül, hogy a felnőttek eddig becsapták a gyerekeket: a boszorkányok igenis jók. Fontosnak tartják, a korral párhuzamosan növekvő mértékben, hogy mindenki tanulja meg megvédeni magát, nem kell segíteni senkinek, mindenki boldoguljon, ahogy tud. A tisztesség, a becsületesség és a jóindulat nem is szerepel előkelő helyen a tinik ranglistáján. Ehhez járul még, hogy a társadalomban eluralkodott a mindent és mindenkit szidni jelenség, ami feltartóztathatatlanul kihat a gyerekekre. Ha a felnőttek szidják a munkahelyet, a főnököt, az ország vezetőit, az autósokat, a járókelőket, ha azt hallja otthon, hogy "az a hülye pedagógus", nem várható, hogy az iskolában tisztelni fogja őket. De nem növekszik ettől a szülei iránt érzett tisztelet sem: húsz évvel ezelőtt még a gyerekek fele valamelyik szülőjét nevezte meg példaképének, 15 éve is egynegyed volt ez az arány, ma viszont a 12-14 éveseknek csupán két százaléka választotta apját vagy anyját mintaértékűnek a maga számára.
2001. 09. 15. (V/37)
