Magyarországon 1995-től harminc százalékkal – 4600-ról 3200-ra – csökkent a befejezett öngyilkosságok száma évente, de még így is "előkelő" helyet foglalunk el a nemzetközi öngyilkossági statisztikákon – mondta lapunknak Rihmer Zoltán, az Országos Pszichiátriai Intézet osztályvezető főorvosa, a program egyik vezetője. A szakértő kifejtette: amíg a százezer főre jutó öngyilkosságok száma egy évre vetítve az USA-ban tizenegy, Nagy-Britanniában tíz, Görögországban négy és Izraelben csak kettő, addig nálunk ez az arányszám jelenleg harminckettő. Ez persze csak az átlag: a legfertőzöttebb megyéinkben – ide tartozik Bács-Kiskun, Csongrád és Hajdú-Bihar – ez a szám akár hatvan fölé is emelkedhet egy évben.
Nemzetközi kutatási eredmények – és ezt a kiskunhalasi projekt elmúlt egy éve is már igazolta – azt mutatják, hogy az öngyilkosságot elkövetők közel kilencven százaléka komoly pszichiátriai betegséggel küzd: hatvan-hatvanöt százalékuk depressziós, tíz százalékuk skizofrén és ugyanennyien alkoholisták. Érdekes, hogy az önpusztítók többsége élete utolsó hat-nyolc hetében, de sokszor néhány nappal a halála előtt is, különféle panaszokkal felkeresi a háziorvosát vagy valamelyik kórházi szakrendelést. Az orvosok azonban sokszor nem ismerik fel, hogy a panaszok mögött pszichiátriai betegségek állnak, így a tüneteket gyakran összetévesztik a kimerültség vagy valamely más betegség tüneteivel.
Kalmár Sándor főorvos, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház pszichiátriai osztályának vezetője lapunknak elmondta: a kétéves kísérleti program első felében – amely most zárult le – nemzetközi szakértők bevonásával készítették fel a háziorvosokat és a körzeti ápolókat a lelki betegségek, különösen a depresszió felismerésére és kezelésére. Ezzel párhuzamosan a háziorvosi rendelések során "kiszűrt" betegeket a pszichiátriai osztályra utalják kivizsgálásra, így kerülve el az egészségügyi hálóból való "kihullást". A tervek szerint a "depresszió-szűrést" mind a háziorvosi, mind a szakrendeléseken általánossá, mindenkire kiterjedővé kívánják tenni.
A szakértő elismerőleg szólt a magyarországi kisegyházak depresszió elleni küzdelméről is. "A spiritualitásban óriási erő van, nálunk ezt még nem használjuk ki igazán" – fogalmazott Kalmár Sándor. Kutatásaik során egyébként megállapították, hogy minél szorosabban kötődik valaki egyháza tanításához, annál kevésbé van kiszolgáltatva a depressziónak és az öngyilkosságnak. Sőt, a depresszió a felekezetek között is "különbséget tesz": a reformátusok például sokkal hajlamosabbak a rossz közérzetre, mint a katolikusok, és közülük több öngyilkos is kerül ki.
Az öngyilkosságnak nemcsak egy oka van, hanem sokszor nagyon mély pszichés, szociális, társadalmi gyökerei vannak. Ezek feltárásához az áldozatok családtagjaival egy pszichológiai tesztet töltenek ki, illetve egy-egy eset részletes elemzésével igyekeznek minél több információhoz jutni az ilyen tragédiákról. A rizikófaktorok ismertek: magányosság, depresszió, munkanélküliség, (ön)értéknélküliség érzésének kialakulása családi vagy társadalmi ok miatt.
A statisztikák szerint az aktív korosztály pusztítja magát a legtragikusabban. A 60-70 év között nem, míg a 70 év fölöttieknél találkoztak öngyilkossággal, de kétségkívül a 30-60 éves korosztályban van a legtöbb öngyilkos. Sajnálatosan a negatív csúcsot 45-50 év közötti férfiak vezetik.
2001. 09. 15. (V/37)
