Csurka István szónokol. Ijesztő nyelvezet Fotó: archív
Csurka István újabb "zsidó összeesküvés"-elmélettel rukkolt elő a Tízből tíz című, harminckét oldalas tanulmányában. A rasszista írás lényege: mára az Egyesült Államok, illetve az amerikai zsidóság számára olyan költségessé és nehezen igazolhatóvá vált Izrael állam anyagi támogatása, hogy az izraeli zsidóságnak újabb pénzforrások után kellett nézni. Csurka elmélete szerint a magyarországi zsidó ingatlanbefektetések és fejlesztések ennek a célnak vannak alárendelve. Az írás tartalmazza a Budapesten bejegyzett 167, izraeli "befolyás alatt álló" ingatlanokkal foglalkozó cég listáját.
A MIÉP elnökének az az alapfelvetése, hogy a zsidó származású Aczél György egykori pártállami vezető információt szerzett arról, hogy rendszerváltozás fog történni Kelet-Európában, és tanácsért Izraelbe ment. Onnan visszaérkezvén "lerohasztotta" az országot, hogy olcsón megvásárolhassák az idegenek. Csurka leszögezi, hogy az Aczél által megindított folyamatot az SZDSZ és az MSZP vitte tovább: a "szocionista" kormányzat alatt tudatosan elszegényítették a társadalmat, hogy a privatizáció során fillérekbe kerüljön a magyar ingatlan. Csurka szerint a plazákat is azért építették a "zsidók", hogy ezzel törjék meg az őshonos, keresztény magyar kultúrát. A pártvezér konkrét személyeket csoportosít származásuk alapján, listákat ad közre magyarországi zsidó szervezetekről.
Pelle János történész – aki a közelmúltban Gyűlölet vetése címmel könyvet írt az antiszemita propaganda közvéleményre gyakorolt hatásáról – lapunknak kifejtette: a 20. század elején született az a teória, mely szerint a tőkének vallása, illetve faja van. Ekkor született a "zsidó tőke" fogalma. Elsősorban Németországban komoly erőfeszítéseket tettek, hogy ezt közgazdaságilag is igazolják, ezt a fantomot azonban soha senkinek nem sikerült tudományosan megjelenítenie, csak összeesküvés-elméleteket gyártottak. Kimutatható ugyanis, hogy a tőke "vallásától és nemzetiségétől" függetlenül, mindenhol ugyanúgy viselkedik: profitot szeretne termelni. De tudjuk, hogy az antiszemitákat a tények sosem zavarták. Pelle leszögezte: a radikális nyilas mozgalmak Magyarországon is ezzel az elmélettel, a német nácizmushoz hasonló hangnemben álltak elő, amint ezt Csurka István is teszi. A MIÉP igyekszik a globalizmus elleni harcot összekapcsolni Izrael gyűlöletével és az antiszemitizmussal. Épp az elmúlt napok eseményei bizonyítják, hogy hol vannak, és kik is Csurka szellemi rokonai. Például Oszama bin Laden – tette hozzá a történész.
Vezető politikusokat is megkerestünk a Csurka-dolgozat értékelése kapcsán, azonban – meglepetésünkre – még csak nem is tudtak az írás megjelenéséről. Ingatlanszakértők egyébként cáfolják a pártvezető állításait, mivel a bevásárlóközpontok többsége nem izraeli érdekeltségű, és az Izraelből hazánkba érkező tőke jelentős hányada termelő beruházás.
Mind a kormánypártok, mind az ellenzék között megdöbbenést és visszatetszést váltottak ki Csurka István szavai, melyekkel a MIÉP elnöke az Egyesült Államok elleni támadásra reagált. A szélsőjobboldali pártvezér az amerikai globalista politikát tette felelőssé a terrortámadásért. Kovács László, a szocialista párt elnöke a Heteknek kijelentette: "Csurka István korábban is tett olyan idegengyűlölő és kirekesztő nyilatkozatokat, amelyek ellentétesek az alkotmány szellemével, sértik Magyarország nemzeti érdekeit, és ártanak nemzetközi megítélésének. Az Egyesült Államokat ért terrorakcióval kapcsolatos kijelentései Szaddám Huszein iraki diktátor nyilatkozatával mutatnak rokonságot. Ezzel a nyilatkozatával Csurka István kiiratkozott a politikusoknak azon köréből, akiknek a nézeteivel érdemesnek tartom vitába szállni."
A Fidesz részéről Kövér László ügyvezető alelnök a lapok tudósításai szerint nemcsak Csurka, hanem Kovács László szavait is elítélte. Mint mondta: "kevésbé érezné roszszul magát, ha ez a két nyilatkozat nem hangzik el". Kövér László szerint ugyanis a terrortámadás után nincs másnak helye, mint a részvét és undor kifejezésének. "Ennél többet egy politikus nem célszerű, ha mond; hogyha mond, akkor lehet, hogy hibázik, és szerintem ez megtörtént Csurka Istvánnal is" – jelentette ki az alelnök, aki Kovácsra utalva hozzátette: "ízléstelen viszont a terrorizmus iránti szimpátiával való burkolt gyanúsítgatás". (Kövér László 1992-ben Csurka István tanulmánya kapcsán, amely a mostani tanulmányánál és kijelentésénél "finomabb" volt, egyenesen lenácizta Csurkát – a szerk.)
A Független Kisgazdapárt megdöbbentőnek tartja, a magyar nép nevében a leghatározottabban visszautasítja és mélyen elítéli Csurka István MIÉP-elnök többszöri kijelentését, miszerint "az amerikaiak éppúgy felelősek a több tízezer áldozatot követelő terrorcselekményekért, mint a terroristák" – tudatta az MTI-vel Torgyán József pártelnök. Az FKgP Csurka István szavait ideológiai terrorizmusnak minősíti, amellyel "végleg kizárta magát és követőit a civilizált emberek köréből". Az FKgP úgy fogalmaz: az újkori demokrácia egyik bölcsője, az Amerikai Egyesült Államok iránti gyűlölete annyira elvakította Csurka Istvánt, hogy az amerikai nép tízezrei és lehetséges magyar áldozatok halálát szükségszerűen bekövetkezett eseményként értékeli.